Dunaújvárosi Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-13 / 189. szám
14 SPORT A kerekegyházi fiatal csapat nyerte a Mezőfalván rendezett seregszemlét A hölgyek is készülnek már a közelgő bajnoki nyitányra Mezőfalván az elmúlt hétvégén öt csapat részvételével rendeztek felkészülési tornát. A megmérettetés célja volt, hogy az edzők, az irányító szakemberek felmérjék az együttesek erőnléti és technikai állapotát. Horváth László szekesztoseg@dunahirlap.hu MEZŐFALVA Augusztus 8-án fél tíztől ismét sípszótól volt hangos a mezőfalvi futballpálya. Itthon még szokatlan látvány, a női futball remek élményének ígérete fogadta a szurkolókat. Csalódniuk ezúttal sem kellett a nézőknek, hiszen öt együttes kiváló női futballistái próbálgatták oroszlánkörmeiket. Kerekegyháza, Csákvár, Enying, Sárbogárd és a házigazda Mezőfalva csapatai léptek pályára. Lendületes, helyenként keményebb játékot is láthattunk a résztvevőktől. A vendéglátó szerepében Mezőfalva derekasan kitett magáért, mivel kétcsapatnyi játékos - az ifi és a felnőtt keret - vette fel a harcot az ellenfelekkel. Südi László a verseny végén a következőképpen összegzett. - Az eredmények igazából most másodlagosan voltak számunkra. Elsődleges feladatunk a megfelelő erőnlét elérése, így a felkészülésbe ez a torna tökéletesen beleillett. Különböző elfoglaltságok miatt azonban több meghatározó játékosunk is hiányzott a felnőttek közül, ezért az ügyesebb fiataloknak dupla terhelés volt két csapatban helytállni! Örvendetes volt az ifjúsági csapat játéka. Most már elárulhatom, hogy kicsit féltettem a játékosokat, olyan érzésem volt, mintha vágóhídra küldeném őket. De megcáfoltak, mert főleg az első mécscsen, de a másodikon is még volt erő megnehezíteni az ellenfelek dolgát! Még két edzőmeccs van hátra augusztusban, készülünk a szeptemberben kezdődő bajnokságra. Összességében egy jó hangulatú tornán vagyunk túl! Minden csapat számára hasznos felkészülési állomás volt - fogalmazott a mezőfalvi tréner. A többi csapatnál is érdeklődtünk, hol is tartanak a felkészülésben? Tóth Virág, Sárbogárd: - Egyre összeszokottabban jár- További izgalmas hírekért látogasson el ide, szik a társaság. Erős edzéslátogatottság jellemző a csapatra. Halász Nikolett, Enying: - A felkészülésben nagyon jól haladunk a vírushelyzet dacára is. Jelenleg huszonhat fős a keret. Nemrégen egy országos kispályás tornán is részt vettünk, ahol nagy büszkeségünkre az első helyet sikerült megszerezni. Farkas István, Csákvár: - A lányokkal ez az első felkészülési bevetésünk. Hatodik éve vagyunk együtt. Van egy U19-es csapatunk, amely az NB II Nyugati csoportban küzd. Felnőttgárdánk pedig a Fejér megyei bajnokságban. Nálunk is jellemző az a mozgás, hogy az ifisták feljátszanak a felnőtteknél és vissza, tehát eléggé sokrétű a terhelés, amit szerencsére kiválóan viselnek a lányok. Kerekegyháza csak a kupa kedvéért jött át a Duna másik oldaláról. Itt is fiatal együttesről van szó, ahol nagy igyekezettel fogtak össze a közös sikerért. Ez az összefogás olyan jól sikerült, hogy mindjárt meg is nyerték a mezőfalvi felkészülési tornát! Végeredmények: 1. Kerekegyháza, 2. Enying, 3. Csákvár, 4. Sárbogárd, 5. Mezőfalva, gólkirály Fehér Angéla - Enying, legjobb játékos Császár Tina - Kerekegyháza, legjobb kapus Kovács Noémi - Enying lett. A bajnokság szeptember 5-én, szombaton 14 órakor kezdődik, hazai pályán a Mezőfalva a Csákvár együttesét fogadja. A zöld-fehér szerelésben játszó Mezőfalva derekasan helytállt a hétvégi tornán Fotók: Horváth László A Csákvár és az Enying játékosai is nagy csatákat vívtak HIRDETÉS Lakáskultúra lakáskultúra Otthon, dekoráció, kert, életmód: mindez egy helyen! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY FIZESSEN ELŐ A LAPCENTRUM.HU OLDALON! LAPUNKAT DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELOLVASHATJA: digitalstand.hu 2020. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK A BVSC tehetetlen volt az újvárosiak védekezésével szemben A nyári vízilabda sajátosságai DUNAÚJVÁROS Kedden este magabiztosan nyerte a Magyar Kupa B csoportjának rangadóját a DUE Maarks Graphics női pólócsapata az örök riválisnak számító BVSC ellen. BVSC - DUE-MAARSK GRAPHICS 4-9 (1-2, 0-2, 2-2,1-3) Dunaújváros: DUE-Maarsk Graphics: Magyari - Szilágyi 2, Gurisatti 3, Horváth, Mahieu 1, Garda 1, Ziegler 2. Csere: Balog (kapus), Sajben, Szabó, Mucsy, Brezovszki, Szellák, Huszti. Mihók Attila, a dunaújvárosiak vezetőedzője így értékelt a találkozót követően: - Elégedettek vagyunk az eredménnyel, győzelmi reményekkel érkeztünk. Elég nehéz időszaknak tartom ezt a nyári vízilabdát, a sok pozitívuma mellett igazán nehéz koncentráltnak lennünk és maradnunk a felkészülés mindennapjaiban. Ennek értelmében viszont nagyon örülök annak, hogy a védekezésünk ma úgy működött, ahogy szerettük volna. Két akció- és két büntetődobásból szerzett gólt kaptunk. Véleményem szerint ezzel egy ilyen nagyszerű csapat ellen maradéktalanul elégedettek lehetünk. A támadójátékunk korántsem volt ilyen példaértékű, úgyhogy marad feladat a következő körre. Petrovics Mátyás: - Gratulálok a Dunaújvárosnak, jobbak voltak nálunk. Elsősorban azért, mert támadásban a saját lehetőségeikből sokkal többet tudtak gólra váltani, mint mi a saját szituációinkból. Számtalan emberelőnyt és helyzetet kihagytunk, bár ez az ellenfelünk védekezését dicséri és a mi támadásunk erős kritikája. Terhelés szempontjából embert próbáló ez a felkészülés, de biztos vagyok benne, hogy profitálni fogunk a mai mérkőzésből mi is. SzSz A Magyar Kupa következő körében ismét a vasutasokkal meccselnek Mihók Attila elégedett lehetett csapata teljesítményével Fotó: ZsE