Dunaújvárosi Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

2020-12-03 / 283. szám

Horgászni csak szabályosan DUNAÚJVÁROS A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) közle­ményt adott ki a koronavírus okoz­ta világjárvány második hulláma mi­att elrendelt veszélyhelyzet okán a horgászattal, a horgász- és horgász­sport rendezvényekkel kapcsola­tos, december 1-től érvényes eljárás­rendről. ► 4 Kutatónőnk érdeme is MW-INFORMÁCIÓ A Biontech és a Pfi­zer már júniusban közel ezer embe­ren tesztelte a most 95 százalékos hatásfokúnak minősített vakcináját Európában és az Egyesült Államok­ban. Az oltást két adagban kell be­adni, 21 nap különbséggel, az im­munitás egy héttel utána alakul ki. A vakcina a világon az első engedé­lyezett mRNS-alapú oltás, amelyet a Pennsylvania Egyetemen kutató Drew Weissman és Karikó Katalin magyar biokémikus közös felfede­zése alapozott meg. ^9 Gyógyító a barna nedű MW-INFORMÁCIÓ A kávé megosz­tó ital: vannak szép számmal, akik méregként tekintenek rá, má­sok úgy tartják, jótékonyan hat az egészségre. És persze vannak, akik csak azért isszák, mert nem tud­nak meglenni élénkítő hatása nél­kül, vagy mert imádják az ízét. A vi­tát nem tisztünk eldönteni, az azon­ban biztos, hogy a kávéfogyasztás­nál a lényeg a mértékletességen és a minőségen van. P-ll Jó reggelt! N­yakunkon az év vége. Vajon mit tartogat még a 2020-as esztendőből számunkra ez a néhány hét? Idén fel lett adva a lecke rendesen. Hónapról hónapra mondogattuk: ennél rosszabb már nem lehet, ennél már csak jobb jö­het. Aztán megint csavart egyet a sors, és valami egészen új, ismeret­len csapással „áldott” meg bennün­ket. Volt idén minden bőven, erdő­tüzek, földrengések, járvány, kijá­rási korlátozás, kötelező maszkvi­selés és még sorolhatnánk. Jó len­ne most egy kicsit megfeledkez­ni ezekről a szörnyűségekről, és ahogy a mondás tartja, kellemes karácsonyi ünnepeket eltölteni sze­retteinkkel, és egy boldogabb új évet kezdeni! TT > Még jobban erősödik a kapcsolat az iskolákkal Maszkokkal segít a röplabda-akadémia DUNAÚJVÁROS Szerdán újabb három oktatási intézményben, a Gárdonyi, a Móricz, valamint a Szabó Magda Általános Iskolában jártak a DSE Röplabda Akadémia képviselői, hogy egyenként kétszáz darab maszkot adjanak át az igazgatóknak egy névtelen­séget kérő támogatójuk jóvoltából. Ezzel a jótékonysági akcióval még jobban erősödött a felek közötti eddig is jó kapcsolat. Ké­pünk a Gárdonyiban készült, balról Szárszó Lajos kommunikációs vezető, mellette Szóládi Zoltán igazgató és Tomanóczy Tibor, az akadémia ügyvezetője, aki az iskolától kapott ajándékot tartja a kezében. GP Fotó: Laczkó Izabella További izgalmas hírekért látogasson el ide: DUOL.hu Egy ilyen rangos elismerés mögött mindig egy csapat áll Tisztikereszt a főkapitánynak DH-INFORMÁCIÓ „Vezetőként az ember szervezet- és ered­ményformáló lehet, de egy ilyen elismerés mögött min­dig egy csapat áll, így az nem­csak nekem, hanem a kollégá­imnak is pozitív visszajelzést jelent - nyilatkozta dr. Sipos Gyula vezérőrnagy, Zala me­gyei rendőrfőkapitány, aki nemrégiben vette át a Magyar Érdemrend tisztikereszt­jét négy évtizedes, kimagas­ló szolgálati tevékenysége, és példaértékű vezetői munká­ja elismeréseként. A rendőr vezérőrnagy ezer szállal kö­tődik városunkhoz korábban itt volt kapitány. >2 A főkapitányi beosztás ünnepélyes átadására szűk körben került sor Fotó: police.hu Szájer kilépett a Fideszből MW-INFORMÁCIÓ Szájer Jó­zsef volt EP-képviselő a párt­tagságáról való lemondá­sát Kubatov Gábornak, a Fi­desz pártigazgatójának cím­zett levelében jelentette be. A Magyar Nemzetnek a kor­mányülés szünetében sike­rült rövid telefoninterjút kér­nie az ügyben Orbán Viktor miniszterelnöktől, a Fidesz elnökétől: - Miniszterelnök úr, értékelné Szájer József kilépését? - Amit Szájer József képvi­selőtársunk tett, az a mi po­litikai közösségünk érték­rendjébe nem fér bele. Har­mincéves munkáját nem fog­juk elfelejteni és megtagad­ni, de cselekedete nem el­fogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett euró­pai parlamenti mandátumá­ról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük. MW Országos versenyen nyertek DUNAÚJVÁROS Az Országos Szakközépiskolai Közisme­reti Tanulmányi Verseny (OSZKTV) döntőjében a Du­­naferr iskola háromfős csa­pata komplex tantárgycso­portban országos első helye­zést ért el. A Kiss Gergő At­tila, Kovács Tamás, Vadász Máté Zsolt összeállítású csa­pat a háromfordulós verseny regionális fordulóját meg­nyerve jutott be az országos döntőbe. ►S Három kilométeres szalagház? DUNAÚJVÁROS Zalotay Ele­mér építész 1958-ban vetet­te fel egy olyan „ház” tervét, amelybe városunk teljes la­kossága kétszer is elfért vol­na. A szalagházat negyven­emeletesnek és három kilo­méteresnek álmodta meg, az épületben két emeletenként futott volna egy közlekedő­­folyosó. Ennek megvalósítá­sában bizonyára nagy sze­rep jutott volna a dunaújvá­rosi „házgyárnak” is. A terv azonban örökre csak terv maradt, sőt keserű adalék a történethez, hogy Zalotay Elemér pár héttel ezelőtt, 88 éves korában elhunyt. ►S SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 MA HOLNAP JJfc* 5­7 Ma főként a Dunántúlon és a középső megyékben várható csapadék. Reggel, illetve a fagyos tájakon napközben is ónos esőre kell készülni. ^12 Boldog névnapot kívánunk Ferenc és Olivia nevű olvasóinknak!

Next