Dunaújvárosi Hírlap, 2021. április (32. évfolyam, 76-99. szám)

2021-04-24 / 94. szám

2021. ÁPRILIS 24., SZOMBAT Hosszú hónapok után ismét fogadhatnak vendégeket A hétvégén komoly rohamra számítanak Öt és fél hónapnyi lezárás után ma reggeltől ismét fo­gadhatnak vendégeket a te­rasszal, kerthelyiséggel ren­delkező kávézók, éttermek, kocsmák és egyéb vendéglá­tóhelyek. Az ágazatban dol­gozók a következő napokban nagy rohamra számítanak. DUNAÚJVÁROS „Természetesen örülünk, hogy hosszú hónapok után végre részlegesen nyitha­tunk, ám azt is látni kell, nem lesz egyszerű egyik pillanat­ról a másikra teljes fordulat­számon pörögni. Amit lehe­tett, az utóbbi napokban meg­tettünk: feltöltöttük a készlete­inket, megpróbáltunk mentáli­san és pszichésen is felkészül­ni, ugyanis komoly forgalom­ra számítunk. Korábban pont a Hírlap megkeresésére fejtettem ki, hogy kicsit olyan helyzetben vagyunk, mint az a sportcsa­pat, amely közel fél évig nem léphetett pályára, most pedig egyből kupagyőzelmet vár­nak tőle. Azon leszünk, hogy megfelelő színvonalon tudjuk majd kiszolgálni a minket vá­lasztó vendégeket már ezen a hétvégén is, ám akadhatnak fennakadások, hiszen nekünk is hirtelen kell alkalmazkod­nunk egy új helyzethez. Némi türelmet és toleranciát kérünk a vendégektől, akik már bizo­nyára nagyon várják, hogy is­mét beülhessenek kedvenc ét­termükbe” - fogalmazott la­punknak Grábics Gábor, a Cor­ner Hotel és Kávéház társtulaj­donos-ügyvezetője, akit a jövő heti tervezett újabb nyitási­ sza­kaszról is kérdeztünk. - Még nem látunk tisztán, ám úgy vé­lem, hogy számos konfliktus­helyzetet szülhet, ha a vendég­látóhelyeknek kell megszűnnie, kit engedhetnek be és kit szol­gálhatnak ki beltérben. E té­ren várhatóan még részletesen pontosítják a szabályozást. A ma reggeli nyitás előkészí­tésén dolgoztak pénteken dél­előtt a Kádár-Gastro Kft. által üzemeltetett Bal2 Kocsma és a Legendás Falatozó teraszán is. - Mi is örömmel fogadtuk a hírt, hogy végre ismét jöhetnek a vendégek, akik már szintén nagyon várták ezt a pillanatot. Fiatal társaság vagyunk, így a lezárásokat követően megpró­báltunk gyorsan és rugalma­san reagálni az új szituációra, ez adott esélyt arra, hogy túlél­jük ezt az időszakot. Nem vol­tak, most sincsenek könnyű helyzetben a vendéglátósok. Egyrészt, sokaknál elfogytak a tartalékok, nekünk sem volt egyszerű összeszedni a forrá­sokat a készleteink újbóli fel­töltésére. A másik kényes kér­dés a munkaerő. Az elmúlt egy évben a számtalan bizonyta­lanság miatt sokan hagyták el ezt az ágazatot és kerestek más szakmában megélhetést. Egyik pillanatról a másikra nehéz lesz, szinte lehetetlen betölte­ni az üresen maradt álláshelye­ket. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bár már beoltottak több mint 3,5 millió embert, azért a vírus még itt van velünk. Bár­mikor érkezhet egy új vírusmu­táció, amely ismét felboríthatja az életünket. Éppen ezért mi to­vábbra is kiemelt figyelmet for­dítunk a megfelelő higiénére, a folyamatos takarításra. A ven­dégek várhatóan megrohamoz­zák a teraszokat, kerthelyisége­ket, komoly nyomás nehezedik majd a vendéglátóegységekre - mondta el lapunknak Tóth Zol­tán üzletvezető. Szabó Szabolcs ,a Henrietta Szekszárd Életkor: 18 év Magasság: 165 cm Csillagjegy: Bak Kedvenc étel: tolnai halászlé Kedvenc ital: szekszárdi vörösbor Kedvenc zene: BTS dalai Kedvenc parfüm: Láncomé A szekszárdi I. Béla Gimnázi­umba járok. Hét éve foglalko­zom küzdősportokkal, ebből öt évig tekvandóztam, jelen­leg pedig a Wing Chun Kung­­fu-ban fejlesztem magam. Szeretek olvasni, táncol­ni és zenét hallgatni. Úgy gondolom, hogy az élet­ben mindent ki kell pró­bálni, amit csak lehet. Azért neveztem a ver­senyre, hogy tapasz­talatot és élményt szerezzek. DUOL.hu Magyar Emese, a Corner Hotel és Kávézó munkatársa az asztalokat készíti elő a szombat reggeli terasznyitáshoz Fotók: SzZsE Szilágyi Dániel a Legendás Falatozó előtti kerthelyiséget rendezi - erős forgalomra készülnek a helyi vendéglátósok is Névjegy A maszkviselési szabályok csak a teraszok esetében változtak Az utcán továbbra is kötelező­ DH-INFORMÁCIÓ A Facebook egyik helyi csoportjában me­rült fel a kérdés, miszerint tényleg nem lehet fagylaltot en­ni az utcán? Ha rövid választ akarunk adni, akkor a hatá­lyos maszkviselési szabályok szerint tényleg nem, de néz­zük egy kicsit bővebben. Már­cius 5-ei kormányrendelet sze­rint a települések belterületén, az utcán és a közterületen min­denki köteles maszkot olyan módon viselni, hogy az az­ or­rot és a szájat folyamatosan el­fedje. Ez a szabályozás azóta is életben van, függetlenül attól, hogy a kormányzat hozott bizo­nyos enyhítő intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni vé­dekezésben. Ma nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Er­ről és a maszkviselésről is szól­tak az operatív törzs pénteki tá­jékoztatóján. E szerint a vendé­geknek a teraszokon nem kell maszkot viselniük, a vendég­látóhelyek belső területein vi­szont igen. Kiemelték, hogy ha­tályban maradnak a maszkvi­selési kötelezettségre vonatko­zó intézkedések. Aki ezeket megszegi, sza­bálysértést követ el, amely esetén a helyszíni bírság 5-150 ezer forintig,, az ismé­telt elkövetés esetén kétszáz­ezer forintig terjed. BCs Az utcán nincs fagyizás, kivéve a teraszokon Fotó: Ll KRÓNIKA 3 ? : Piukovits Panna Baja Névjegy Életkor: 17 év Magasság: TM 172 cm Csillagjegy: Halak Kedvenc étel: bajai halászlé Kedvenc ital: narancslé Kedvenc zene: retró, latin, popzene Kedvenc parfüm: tavaszi virágillat Piukovits Panna vagyok, 17 éves Baján élek. Jelenleg táncművésze­ti képzésen tanulok, 12. évfolya­mos vagyok. Szeretem a fotózást, különösen, ha az objektív rám fó­kuszál. Ez a verseny számomra jó alkalom, hogy kitekinthessek a hétköznapok jelenlegi korlátai közül, egy kicsit kárpótoljam az­­ elmaradt szalagavatót és a bál­i élményeit, illetve nem utol­ Jtl­sósorban lehetőséget ad a nőiesség megélésére is. DUOL.hu

Next