Dunaújvárosi Hírlap, 2021. augusztus (32. évfolyam, 177-201. szám)

2021-08-10 / 184. szám

2021. AUGUSZTUS 10., KEDD HÁTTÉR 13 Elbukta az 1945-ös parlamenti választást Winston Churchill, ami meglepetés volt A brit választók elutasították azt, aki a nemzet javára koncentrált Miután 1940-ben a náci Né­metország csapatai lero­hanták a Benelux államo­kat, majd sikeres villámhá­ború indult Franciaország ellen, a szigetország bizal­ma megrendült Arthur Ne­ville Chamberlain akkori mi­niszterelnökben, aki ezért lemondani kényszerült, így Winston Churchill váltotta őt a kormányfői poszton. Farkas Lajos szerkesztoseg@dunahirlap.hu TÖRTÉNELEM Churchill szilár­dan ellenzett bármilyen tár­gyalást a náci Németország­gal, a világon akkor egyedül országa szállt szembe a nye­résre álló hitleri gépezettel, még kabinetje tagjai közül is kevesen voltak ilyen eltökél­tek. Több kormánytag azt ja­vasolta neki, hogy fogadja el Hitler feltételeit, de Churchill hajthatatlan maradt. Az Ame­rikai Egyesült Államok és a Szovjetunió csak jóval egy év múlva kapcsolódott be a má­sodik világháborúba, addig Nagy-Britannia egyedül foly­tatott életre-halálra szóló har­cot. Hitlert felbőszítette Chur­chill makacssága, ezért fo­lyamatos támadását indított Nagy-Britannia ellen, főleg lé­gi ereje révén. Azokban a sú­lyos időkben Churchill rádi­óbeszédei tartották a lelket a brit lakosságban, akkor hang­zottak el híres szavai: „Nem ígérhetek mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” Churchill eltökélte, hogy a fasizmus elleni harcban nem­zetével a végsőkig kitart. Franklin D. Roosevelt ame­rikai elnökkel kialakított jó kapcsolata létfontosságú volt Nagy-Britannia élelmiszer-, nyers- és hadianyag-ellátá­sa szempontjából, Roosevelt ugyanis meggyőzte az ameri­kai kongresszust, hogy támo­gassa Nagy-Britanniát a né­metek elleni küzdelemben. Churchill tudta, hogy a hábo­rút csak akkor lehet megnyer­ni, ha abba az USA is belép, ami a Pearl Harbort ért japán támadással be is következett. Amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, Winston Chur­chill, ádáz antikommunista lé­tére Moszkva segítségére sie­tett, így már nem volt egyedül a náci Németország ellen foly­tatott harcban. Négy év véres küzdelme után végül is közö­sen legyőzték a Harmadik Bi­rodalmat, majd a győztesek új­ra rajzolták a világ és Európa térképét, és ebben Churchill is nagy szerepet játszott. Vereség a választásokon A második világháború után az 1945-ös választásokon Churchill vereséget szenvedett a Clement Attlee vezette Mun­káspárttal szemben, ami min­denkit meglepett. Maga Chur­chill is biztos volt választási győzelmében, azonban inkább a háború utáni történésekre fi­gyelt, erre építette kampányát is, mint a belpolitikai helyzet­re. Ellenlábasai a munkásosz­tály egyre rosszabb helyzetét hozták előtérbe, erre a lapra játszottak rá, ugyanis azt tud­ták, hogy Churchill háborús szerepvállalása hatalmas nép­szerűséget hozott neki. A vá­lasztók nyitottabbak voltak a munkásság ígéreteire és a jö­vő változásaira, és úgy gondol­ták, hogy Churchill, bár kiváló vezetőnek bizonyult a háború­ban, békeidőben viszont már nem állná meg olyan jól a he­lyét. Az eredmények 1945. jú­lius 25-én már azt mutatták, hogy Winston Churchill veszí­tett, a Munkáspárt 393 man­dátumot szerzett, ami akkora többséget jelentett, hogy Cle­ment Attlee kormányt alakít­hatott és a parlamenti többség segítségével hozzáfoghatott a beígért reformok megvalósítá­sához. A Munkáspárt a válasz­tásokon közel 12 millió szava­zatot­ kapott, amíg Churchillék nem egész 10 milliót, a brit vá­lasztópolgárok tehát elutasítot­tak egy olyan embert, aki tel­jes egészében a nemzet javá­ra koncentrált, de mindez tör­tént a saját kárára. A potsda­mi békekonferencián már az új miniszterelnök képvisel­te Nagy-Britanniát, ami még Sztálint is meglepte. A szovjet diktátor szerint nyugati part­nerei a demokrácia elkényez­tetett gyermekei, a különbö­ző nyugat típusú demokráciák pedig önmagukat gyöngítik, ezzel magyarázta munkatársa­inak Churchill bukását. Sztá­lin szerint az a rendszer, amit ő alkotott meg, kizárta az ilyen pálfordulást, majd kijelentette, hogy ő addig fog a hatalom csú­csán állni, amíg azt az egészsé­gi állapota megengedi. A Nap­királyhoz hasonlóan Sztálin is úgy vélekedett, hogy: az állam és a párt én vagyok! Nagy-Britannia azonban nem a Szovjetunió volt, ott a választók döntötték és döntik el a mai napig, hogy ki legyen a kormányfő, így 1945. július 26-én, bármennyire is várat­lan esemény volt, de Winston Churchill távozott a miniszter­­elnöki székből. • Sir Winston Leonard Spencer Churchill Az Oxfordtól 13 kilométere találha­tó Woodstock ne­vű kisvárosban lát­ta meg a napvilágot 1874. november 30-án. Család­ja rangos és gazdag volt, ezért származása miatt kitűnő isko­lákba íratták be, de nehezen bírta az oktatási rendszer kö­vetelményeit, ezért többször is megbukott. Lázadó személyi­sége már nagyon korán meg­mutatkozott, iskolai teljesít­ménye viszont nagyon gyönge volt, ezért szülei büntetésül a szigoráról híres Harrow isko­lába íratták, ahol elkezdődött a fiatal Winston katonai kar­rierje. Olyan jól beilleszkedett az ottani rendszerbe, hogy ki­váló jegyeket szerzett angol nyelv és irodalomból, sőt az iskola vívóbajnoka lett. Egyre többen figyeltek fel különleges tehetségére, 1895 és 1901 kö­zött katonaként és haditudósítóként szolgált a különbö­ző brit érdekekért vívott háborúkban. Részt vett a többi között a Dél-Afri­­kában zajló angol­búr háborúban is, majd az ott szer­zett élményeit könyv formájá­ban megörökítette, ezzel neve ismert lett világszerte. A bú­rok főleg holland és flamand, francia protestánsok és német származású telepesek voltak, akik a XVII. századtól Dél-Af­rikában telepedtek le. A „Búr” szó a holland „boer”, azaz „pa­raszt” szóból származik. A katonából politikus lett A különböző harctereket megjárt fiatal katonatiszt po­litikusi pályára lépett, 1901- ben parlamenti képviselővé választották a Konzervatív Párt színeiben. Három évvel később, miután több nézetel­térése is volt párttársaival, ál­talános megdöbbenésre átállt a liberálisok táborába. A sza­bad kereskedelem elkötele­zett híveként az első világhá­ború előtt kereskedelmi, majd később belügyminiszter volt a liberális kormányokban. A há­ború idején több minisztériu­mot irányított, így volt az Ad­­miralitás Első Lordja (hadi­tengerészeti miniszter), had­felszerelési miniszter, had­ügyminiszter, majd légügyi miniszter is, de az első világ­háborúban egy sikertelen ka­tonai akció miatt lemondásra kényszerült. Churchill ugyan­is egyike volt az 1915-ös, ka­tasztrofális Gallipoli-partra­­szállás (közel egy évig tartó küzdelem, amelynek során a védekező török hadsereg si­kerrel védte meg a Dardan­ellák tengerszorost a támadó brit és francia erőkkel szem­ben) politikai és katonai ter­vezőinek. A kudarcért elsősor­ban őt tették felelőssé, ezért képviselői helyét megtartva, a nyugati frontra ment, ahol különböző katonai akciókban vett részt. Feleségével folyta­tott levelezéseiből később ki­derült, hogy szárazföldi ka­tonai pályafutásának célja a megtépázott katonai hírnevé­nek visszaszerzése volt. Később visszatért a hata­lomba, több minisztérium ve­zetésével is őt bízták meg. 1920-ban, miután az utol­só brit csapatokat is kivon­ták Oroszországból, Chur­chill meghatározó szerepet játszott abban, hogy fegyve­rekkel támogatták az Ukraj­nát lerohanó lengyel hadse­reget. A két világháború kö­zött egy ideig gyarmatügyi, később a pénzügyminiszteri tisztséget is betöltötte. A hú­szas évek végén a gazdasági válság következtében Chur­chill több kijelentését tévesen értelmezték, ezért politikai el­szigeteltségbe került, annyi­ra, hogy az 1931-ben megala­kult új brit kormányban már semmilyen tisztséget sem ka­pott. A következő években ide­jének nagy részét az írásnak szentelte, több jól jövedelmező cikket is írt, írásaiból tartotta fenn magát, abban az időben a legjobban fizetett írók közé tartozott. A harmincas évek­ben Churchill sokat foglal­kozott az indiai kérdéssel, és aggasztotta Németország ka­tonai megerősödése, szerin­te Hitler hatalomra jutása ve­szélyezteti az európai békét. A második világháború kitörése után csakúgy, mint az első vi­lágégéskor Churchillt kinevez­ték az Admiralitás Első Lordjá­nak, ezzel tagja lett a háborús kabinetnek, a legenda szerint a brit haditengerészetnél ak­kor küldték szét a következő üzenetet: „Winston visszatért.” Másodszor is ő lett a brit kormányfő Az 1945-ben a Munkáspárt által megalakított brit kormány nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így az 1951-es vá­lasztás során vereséget szenve­dett, így ismét Churchill lett a miniszterelnök. Ciklusa az or­szág élén egészen az 1955-ös lemondásáig tartott. Kormány­zása alatt a különleges kapcso­latot alakított ki az Amerikai Egyesült Államokkal, és részt vett a háború utáni világrend kialakításában. Törekvéseit azonban beárnyékolták a kü­lönböző nemzetközi válságok, de belpolitikai téren is egyre több ellenséget szerzett ma­gának, ami kihatott egészsé­gi állapotára, mindez hozzájá­rult lemondásához. 1955. ápri­lis 5-én az akkor már 81 éves Winston Churchill, Nagy-Bri­tannia miniszterelnöke végleg búcsúzott a hatalomtól. A szi­getország XX. századi legnép­szerűbb politikusa egészség­­ügyi problémáival magyarázta a lemondását, családja és kör­nyezete nyomására maga is el­ismerte, hogy fizikai és szelle­mi állapota már nem teszi le­hetővé számára a miniszterel­nöki tisztség betöltését. Helyét Anthony Eden vette át, II. Er­zsébet királynő hercegi címet ajánlott fel neki, de Churchill azt visszautasította. 1965. ja­nuár 12-én súlyos agyvérzést kapott, majd tizenkét nappal később, január 24-én meghalt. Nehezen bír­ta az oktatási rendszer kö­vetelményeit, ezért többször is megbukott Sir Winston Churchill a dolgozószobájában­Fotó: Wikimedia Commons A cikk írásához felhasznált irodalom - Surányi Róbert: W. S. Chur­chill élete és kora; Pannonica, Bp., 2004. - W. G. Truhanovszkij: Wins­ton Churchill. Politikai életrajz; ford. Zalai Edvin.­­ Churchill nyilatkozik a Szov­jetről; Stádium, Bp., 1944.­­ Nyugati szemmel. A Szov­jetunióból jelentjük; tudósítók Winston Churchill - összeáll.: Makai György; Kossuth, Buda­pest, 1958.­­ Sohase engedjetek! Wins­ton Churchill legjobb beszé­dei; vál., szerk. Winston S. Churchill, fordította: Gy. Hor­váth László; Európa, Budapest, 2006.­­ Stanislav Budin: Egy úr az ad­­miralitásról; ford. Sinkó Ferenc; Gondolat, Budapest, 1969.­­ Andrew Roberts: Hitler és Churchill: A vezetés titkai; ford. Kmilcsik Ágnes; Gold Book, Debrecen, 2003.­­ Dmitrij Volkogonov: Győze­lem és tragédia, Zrínyi kiadó, Debrecen, 1990.

Next