Dunaújvárosi Hírlap, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-13 / 238. szám

2021. OKTÓBER 13., SZERDA Olykor túl nagy a bűn csábítása a nagy pénzeket mozgató üzletben A sport árnyékos oldalán Hat történet, hat megdöb­bentő sors. Sportszerűtlen sportvilág címen fut a Net­­flix dokumentumsorozata, amely a sport árnyékos ol­dalára enged bepillantást olyan esetek révén, amelyek akkoriban óriási botrányt kavartak, mesél a bundá­­zó, a drogdíler, a bérgyilkos, a játékvezetőket befolyáso­ló futballvezér. A történetek különböznek egymástól, de egyvalami összeköti őket, és ez a pénz. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu FILMSOROZAT Tommy Burns évtizedek múltán összeölel­kezik azzal a nyomozóval, aki lebuktatta. A rendőr mondja, Tommyban van valami sze­retni való, mert nem szépíti a múltját, nem titkolja, rossz ember volt, akinek az életébe az hozta meg a fordulópontot, hogy őrizetbe véve mindent bevallott, és csak egy embert nem említett meg, a közvetí­tőt, akit az apjaként tisztelt és szeretett, majd megtudta, hogy az meg akarta őt öletni. Első hallásra hihetetlen, hogy ez egy olyan úri sport­ág berkeiben zajlott le, amely kívülről nézve előkelő, finom és steril, meghökkentő látni, hogy a díjugratás valójában mennyire rohadt tud lenni be­lülről. Tommy Burns becene­ve Álommanó, és bérgyilkos volt: lovakat tudott úgy meg­ölni árammal, hogy a tünetek a végzetes kólika betegségre utaltak. A díjugratás a milli­árdosok iparága, ők engedhet­nek meg maguknak több száz­ezer dollár értékű lovakat, amelyekre természetesen biz­tosításokat kötnek, és ha vala­miért megunták őket a törté­net idején, akkor jött az Álom­manó, a kólikának tűnő áram­ütés, és a tulajdonos máris me­hetett a biztosítás összegéért. Ennél ártalmatlanabb, ám Európában nagyobb port fel­verő botrány főszereplője volt Luciano Moggi, a Juventus lab­darúgóinak a sportigazgatója, aki több játékvezetőt is rábírt arra, hogy csapatának kedve­ző ítéleteket hozzon, sőt, be­leszólása lett abba is, hogy ki fújja a Zebrák meccsein a sí­pot. Alig tizenöt éve pattant ki az ügy, így emlékezhetünk rá, hogy a Juventust 2006-ban a másodosztályba száműzték, a 2005-ös és a 2006-os bajnoki címét elvették, magát Lucia­no Moggit pedig örökre szám­űzték a futballból, és csak az elévülés miatt nem kellett bör­tönbe vonulnia. Egy epizódot kapott a 2002-es téli olimpia műkorcsolyázó-botránya is, amelyben az egyik pontozó csalása miatt bűnhődtek ár­tatlan sportolók. Természetesen helyet kap a sorozatban a bunda is, lát­hatjuk egy dél-afrikai krikett­sztár, Hansie Cronje felemel­kedését és bukását, az Egye­sült Államokban pedig egy roppant nagy jövő előtt álló egyetemi kosárlabdázó, Ste­ven Eledake Smith karrierjé­nek a megsemmisülését 1997- ben, mielőtt az igazán meg­kezdődhetett volna. A képes­ségeiről árulkodik, hogy két­szer is hatpontos győzelemre kellett hoznia az eredményt, és sikerült neki - aki kicsit is járatos a kosárlabda sajátossá­gaiban, tanúsíthatja, ez a cso­dával ér fel. És ott van az Indycarba is eljutott autóversenyző és csa­pattulajdonos, Randy Lanier, aki a nyolcvanas években a vi­lág egyik legnagyobb marihu­­ánacsempész-birodalmát mű­ködtetve fedezte az igen drá­ga autósport költségeit, majd életfogytiglanra ítélve kapott kegyelmet hét éve. Maguk a történetek attól válnak igazán izgalmassá, hogy megszólalnak bennük a bűnösök is, ráadásul többsé­gük igen őszintén tárja fel a tetteit és a sport olykor ellent­mondásos világát. Egy példa: az amerikai egyetemi kosár­labdában óriási pénzek mo­zognak, ám a játékosok nem fogadhatnak el egyetlen cen­tet sem. Steven Smith gettóból érkezett ösztöndíjasként sok­szor a társainak köszönhetően jutott egyáltalán vacsorához. Az emberi történetek az igazán érdekesek, hiszen né­melyek egyszerre bűnösök és áldozatai a rendszernek. Né­hány sportágban éppen ezek az ügyek kényszerítettek ki reformokat, ám a sorozat egy­ben figyelmeztet is: ez csupán hat kiválasztott ügy. A sport üzlet, nagy pénzekkel, komoly csábításokkal, kihívásokkal, és a bűn világának ez kiváló érvényesülési terep. Luciano Moggi (középen) több játékvezetőt is rábírt arra, hogy a Juventusnak kedvezzenek Fotó: AFP A vb-ezüstérmes Szőke Alex esetében ez már több, mint a stafétabot átvétele Nem volt tragédia a döntőbeli vereség BIRKÓZÁS Élete első olimpiá­ján ötödik hely, élete első fel­nőtt-világbajnokságán ezüst­érem. Szőke Alex, az ESMTK 21 éves kiválósága valósággal berobbant az idén a nemzetkö­zi (él)mezőnybe. - így, hogy aludt már rá né­hányat, elveszített világbaj­noki döntő vagy megnyert vébéezüstérem volt az oslói? - így, hogy már aludtam rá egyet-kettőt, inkább az utób­bi; semmiképpen sem va­gyok csalódott, nagyon örü­lök, hogy huszonegy éve­sen, életem első vébéjén dön­tőt birkóztam - felelte az ES­MTK 97 kg-os kötöttfogású kiválósága, a vasárnap záru­ló oslói világbajnokság egyet­len magyar érmét megszerző olimpiai ötödik Szőke Alex. - Nyilván fájt, hogy a finálé­ban nem sikerült nyernem, de nem élem meg tragédiaként. Sajnos hibáztam, amikor az ellenfelem lentről meg tudott pörgetni, de ez egyúttal moti­vációt is ad: látszik, van mire építkezni, van miért edzeni. Az pedig még szebbé teszi az összképet, hogy nemcsak én, de a többiek is jól szerepeltek, pedig nagyon fiatal csapattal utaztunk ki Norvégiába.­­ Érezték, hogy eljött az önök ideje, és most már a felnőttek között is meg kell mutatniuk magukat ország-világ előtt? - Emiatt nem raktunk ma­gunkra pluszterhet, inkább az motivált mindenkit, hogy minél jobban szerepeljen. Saj­nálom a srácokat, hogy más­nak végül nem jött össze az érem: a négy ötödik hely nem rossz, de még legalább egy érem bőven benne volt a pak­liban. De azért ez a világbaj­nokság elég jól reprezentálta, hogy nemcsak kezdjük átven­ni a stafétabotot, hanem már­is oda tudunk kerülni a nem­zetközi élvonalba, ami nagy­szerű visszajelzés volt min­denkinek. - A szövetségi kapitányként önökkel tartó Módos Péter sem éppen őskövület a maga harminchárom évével. Elége­dett volt a teljesítményükkel? - Lesz még egy részletesebb csapatmegbeszélés és értéke­lés, mert érthető módon még mindenki csalódott volt közvet­lenül az elveszített bronzmérkő­zések után, akkor nem az elem­zésnek volt a helye és ideje. Azt azonban nyugodtan elmondha­tom, hogy a stábbal együtt na­gyon büszke volt ránk.­­ Különös kettősségként él­heti meg, hogy szigorúan véve az olimpiától és a világbajnok­ságtól is egy-egy vesztes mécs­esél búcsúzott. Ha viszont azt nézzük, hogy idén élete első ötkarikás eseményén ötödik­ként, első felnőttvébéjén pe­dig ezüstérmesként zárt, való­színűleg mindenki gondolko­dás nélkül aláírta volna előre. - Egyetértek. Nem volt jó ér­zés elveszíteni a bronzmér­kőzést Tokióban, mert ugyan ilyen fiatalon, újoncként egy ötkarikás ötödik hely valóban hatalmas fegyvertény, de azért mégiscsak ott álltam a nagy le­hetőség, az éremszerzés kapu­jában. Viszont ha már ott nem jött össze, néhány héttel ké­sőbb megadatott, hogy egy vi­lágbajnoki döntőben küzdhes­­sek, megszerezhessem életem első felnőttérmét - szóval va­lóban nem lehet panasz az idei évemre, ami engem illet, igenis büszke vagyok magamra. - Önnek sem sok kellett az aranyhoz, fiatal kortársainak pedig kevésén múlott az érem. Mi kell ahhoz, hogy ezek a nüanszok legközelebb a javuk­ra döntsenek? Minél több fel­nőttverseny?­­ Pontosan, és az azokon ös­­­szecsipegetett rutin, hiszen ezt máshogyan, máshol nem tudjuk összeszedni - azt pe­dig most már a saját bőrünkön tapasztalhattuk mindannyi­an, hogy a felnőttmezőny tel­jesen más kávéház, mint a ju­nior vagy az U23, Így, hogy én már olimpián is indultam, talán mondhatjuk, a fiatalok között a rutinosabbakhoz tartozom. Ér­zem, rengeteg tétmérkőzésre van szükségünk ezen a szin­ten, és rengeteg olyan verseny­re, amelyen ilyen színvonalú el­lenfelekkel tudunk megküzde­ni, csak így fogunk tudni előre­lépni. - Akkor most már végre pihen­het? - Ez az év kipipálva, nem is rosszul, most már jöhet a jól megérdemelt pihenés, novem­berben pedig az alapozás a jö­vő évi Európa-bajnokságra. Kohán Gergely/Nemzeti Sport SPORT 15 Felemás Fábik Tibor jegyzet@mediaworks.hu Oslóban szörnyen kezdődött számunkra a múlt vasár­nap véget ért birkózó-világ­bajnokság. Szabadfogásban mind a négy versenyzőnk már az első meccsén kiesett, és bizony nagy verést kap­tunk: 5-0-s, 10-0-s, 12-2-es vereségeket jegyezhettünk fel, utóbbi két meccs nem is ment végig, tíz pont különb­ségnél technikai tust hirdet­tek ki. Negyedik indulónkat pedig konkrétan két vállra fektették. A női mezőnyben (írd és mondd!) egyetlen ver­senyzőnk volt, az ő első for­dulós, 5-2-es vereségét szin­te már sikernek fogtuk fel - őt legalább nem dobták ki a szőnyegről. A krónikához hozzátarto­zik, hogy a négy szabadfogá­sú indulónk között két hono­sított orosz volt, rendes gye­rekek, csak hát, ha valakik­től, akkor tőlük várnánk az eredményt. S ilyenkor per­sze rögtön fellángol a vita, hogy érdemes-e honosítani, az igenre és a nemre is van­nak indokok. Mert az igaz­sághoz hozzátartozik, hogy a harmadik honosított oro­­szunk­, Muszukajev Iszmail kihagyta a világbajnokságot, és vele nem fürödtünk be, hi­szen az előző vb-n bronzér­mes lett, ezzel megszerez­te az olimpiai kvótát, Tokió­ban pedig az ötödik helyen végzett. De most ne vesszünk el a honosítás kérdésében, mert a vb vége kötöttfogásban már egészen másképp ala­kult ránk nézve. A tokiói játékok birkózóversenyei­nek két magyar hőse közül a 77 kg-ban olimpiai bajnok Lőrincz Tamás 34 évesen visszavonult, a 87 kg-ban ezüstérmes, három évvel fi­atalabb öccse, Viktor folytat­ja, s ugyan Oslóban ő sem in­dult, de a szakágban a hazai új generáció alaposan kivág­ta a rezet. A Tokióban ötödik Szőke Alex (97 kg) ezüstér­met nyert, és lett négy ötödik helyünk, ezeket Torba Erik (63 kg), Lévai Tamás (77 kg), Szabó László (82 kg) és Ta­kács István (87 kg) szerezte a norvég fővárosban. A nyolc indulónk közül öten odaér­tek a pontszerző helyekre, és még egy érem is összejött. A szakágtól ez nagyon szép eredmény - főleg azt nézve, hogy Szőke és Takács egyaránt 21 éves, Lévai 22, Torba 25, s csak a 30 eszten­dős Szabó számít korosabb­nak. A három „U23”-s közül amúgy Szőke már nyert ju­nior Eb-t, Takács junior-Eu­­rópa- és világbajnok, Lévai ugyancsak junior-Eb-1., s ezüstérmes volt az idei U23- as Eb-n. A kötöttfogású vo­nalon voltak jelei annak, hogy jó úton járunk. A női szakágat se temessük, ott is akadnak nagy tehetségeink, akiket most azért nem dob­tunk be a mély vízbe, mert az U23-as vb-re készülnek. Csak azzal a fránya sza­badfogással is kellene kezde­ni valamit. Olimpiai arany- és ezüst ide, vb-ezüst oda, jó lenne, ha a sportágban a gondokat nem söpörnék a szőnyeg alá.

Next