Dunaújvárosi Hírlap, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-19 / 243. szám

Borovszky Ambrusról nevezték el a parkot Dunaújváros önkormányza­ta a Vasmű úti Martinász szobor környékét Borovszky Ambrus parkká avatta hét­főn, ezzel tisztelegve a vas­mű egykori legendás veze­tője előtt. Ebből az alkalom­ból tartottak ünnepséget és táblaavatót a helyszínen. Brousil Csaba csaba.brousilgJdunahirlap.hu DUNAÚJVÁROS A megjelentek köszöntése után Juhos Melin­da játszott harmonikán, majd Pintér Tamás mondott rövid beszédet. A polgármester ki­emelte, hogy a város szüle­tésének 70 éves évfordulójá­hoz méltó, hogy ilyen esemé­nyekkel is, mint ez a park­avató, lehet megünnepelni ezt az évfordulót. Külön köszöne­tet mondott az ötletgazdának, futhatott. Borovszky Ambrus­­a körzet önkormányzati kép­­ről szólva elmondta, hogy egy viselőjének, Szántó Péternek, talpig becsületes ember volt, hogy ez az esemény megváló- akinek a keze alól olyan ge­nerációk és szakemberek ke­rültek ki, akik aztán később is sikerrel tudták irányítani a gyárat. A polgármester beszé­de után a Violin iskola tánccso­portja adott rövid műsor. Ezek után Miskolci Miklós író állt a közönség elé, és mesélt Borov­szky Ambrus életéről, ember­ségéről, szaktudásáról, jelle­méről. Felvillantotta az egyko­ri gyárigazgató gyermekkorá­nak, fiatalkorának eseményeit, beszélt arról, hogy Borovszky Ambrus, akit mindenki Boró­nak szólított, amikor nem volt jelen, hogyan is került a vas­műbe, majd a minisztériumba s onnan ismét vissza a városba a gyár élére, amelyet 25 éven át vezetett becsülettel. Beszéde után Pintér Tamással és Szán­tó Péterrel közösen leleplezték a park nevét jelző emléktáblát. A Martinász szobor környékén kialakított park hétfőtől Borovszky Ambrus nevét viseli Fotó: Laczkó Izabella Miskolczi Miklós, Pintér Tamás és Szántó Péter Fotó: Ll » A nagy Öreg Várkonyi Zsolt zsolt.varkonyi@dunahirlap.hu ___ O a vasmű vezérigazgatója volt. Nem véletlenül nincs ott az, hogy az egyik. Más korban élt, más mentalitást képvi­selt, mint az utódok. Nem tisztem minősíteni, rangsorol­ni tevékenységét, de ő volt az első. És nemcsak fizikai, hanem a szó legnemesebb értelmében is. Nem nehéz kitalálni, hogy Bo­rovszky Ambrusról, a Boróról van szó. Személyesen ismerhet­tem. Végtelenül közvetlen ember volt. Mindenki előtt nyitva állt az ajtaja. Szerették az emberek. Most nem sorolnám fel, hogy abban a korszakban milyen beruházások, fejlesztések valósul­tak meg, elég annyi, hogy a mai integrált acélgyártási technoló­gia alapjait ő „rakta le és honosította meg”, ezzel városunk éle­tét évtizedekre meghatározva. Méltó­­ életművet hagyott ma­ga után. Az utódok felelőssége és kötelessége ezt nem „ápol­ni”, hanem megtartani. Sokan megpróbálják kisajátítani szel­lemi örökségét, én azt monda­nám, inkább megóvni kellene. Borovszky Ambrus keménykezű, de igazságos ember volt, ta­lán egy kicsit romantikus is. A nagy sikerű Kölyök című filmből megismerhettük ez utóbbi arcát is. Jó szívvel emlékezik rá az utókor, ám ennek ellenére nevét városunkban még egyetlen in­tézmény, emlékhely sem viselte eddig. Erre korábban volt már kísérlet, hiszen a Vasmű teret róla akarták el, vagy inkább átne­vezni. Ám ennek „tengernyi” akadálya volt, hiszen oda volt beje­gyezve a vasműhöz kötődő jó pár cég, amelyek üzleti tevékeny­ségéhez szorosan hozzátartozott a cím. Aztán, hogy ez volt-e a valós indok, talán sosem tudjuk meg. A Martinász szobrot is magában foglaló zöldterület emlékparkká nyilvánítása jó kez­deményezés, méltó a nagy öreghez. Előbb is megtörténhetett volna. Szerencsére ennek is eljött az ideje. Borovszky Ambrus keménykezű, de igazságos volt, sze­rették az emberek TeSzedd! - ismét a Magyar Közúttal DH-INFORMÁCIÓ A Magyar Köz­út Nonprofit Zrt. idén is csatla­kozott az elmúlt évek legsikere­sebb országos környezetvédel­mi akciójához, a TeSzedd! - Ön­kéntesen a tiszta Magyarorszá­gért! felhíváshoz. A közútkeze­lő országszerte több ezer mun­kavállalójával dolgozott az utak menti területek hulladékmen­tesítésén október 18-án, hétfőn. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, 32 ezer kilo­méteres közúthálózathoz tarto­zó területeken egész évben fo­lyamatosan, ütemezetten vég­zi a szemétgyűjtési munká­kat. Ezen tevékenység ugyan­akkor folyamatos szélmalom­harcot jelent a szemetelőkkel szemben. Általános tapaszta­lat, hogy az országos közutak menti pihenőhelyekben kihe­lyezett, az utazás során képző­dő hulladék gyűjtésére szolgáló konténerek mellé gyakran he­lyeznek ki bútort, hűtőt, ház­tartási hulladékot. DH Csipi­ke és Kukucsi DUNAÚJVÁROS A Bartók Fodor Sándor Csipike és Kukucsi című kö­tetéből készít kalandos fizikai színházi mesejátékot gyerekeknek. Az olvasópróbát tegnap délelőtt tartották a Bartókban. Fotó: SzZsE lakáskultúra extra VtAqJitá* . tíz*<nno(jutáxról FELÚJÍTANÁL HIRDETÉS Keresd a Lakáskultúra Extra külön kiadványt, és tudj meg mindent az otthonfelújítási támogatásról és a hitelezésről! 30 szakértő, 47 különböző téma 112 oldalon! HIRDETÉS

Next