Dunaújvárosi Hírlap, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)
2021-10-22 / 246. szám
^GYPERCBE^^^ Őszi virág, koszorú DUNAÚJVÁROS A dunaújvárosi zöldség- és gyümölcspiacon átvették az uralmat az őszi virágok, a koszorúk és a mécsesek. Közeledik mindenszentek. ^4 Alakuló bérminimum MW-AJÁNLÓ Újabb tárgyalási fordulót tartottak a kötelező legkisebb bérekről a Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumán - közölte az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Bodó Sándor elmondta: a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint januártól megszűnne az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót. P7 A tiszta víz nagy kincs MW-AJÁNLÓ Alig található a Földön jó minőségű, könnyen hozzáférhető, tisztítás nélkül fogyasztható víz, mert az emberiség felelőtlenül használja a rendelkezésre álló vizet - közölte Áder János a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A köztársasági elnök elmondta, a Földön lévő víz 2,5 százaléka édesvíz, és ennek is csak egy része az, ami elérhető az emberiségnek, de az emberek még ezt a kevés vizet is elszennyezik. Az elmúlt száz évben a Föld népessége négyszeresére, a vízfogyasztás pedig nyolcszorosára nőtt, így csökkent az egy főre jutó vízmennyiség. P7 Jó reggelt! agy a baj! A borospincém gyakorlatilag üres. Az utóbbi évek különböző építőipari munkái, például kútmélyítés az aszály jóvoltából, felemésztette az összes pénzünket. Ezért az idén se szőlőt, se mustot, se bort nem tudtam venni. A helyzetet súlyosbítja, hogy a remek szilvafánkat ki kellett vágni, így odalett a pálinka is. Mivel sajnos az országban szinte minden elfagyott a pálinkafák közül, ezért vagy nem lehet kapni, vagy ha lehet, méregdrága a cefrének való gyümölcs. De most felvillant a fény az alagút végén. Huszonöt forintért tudok vásárolni remek állapotú - mi mást is mint - banánt. Ne legyünk finnyásak: a szükség törvényt bont. ACs N Díjátadó ünnepséget tartottak a színházban Főtéri városmakett DUNAÚJVÁROS Csütörtökön két városi ünnepséget tartott az önkormányzat. Kora délután leplezték le azt a bronzból készült városmakettet (képünkön), amely a főtéren kapott helyet. Este a Bartók színházban tartott ünnepségen átadták a Dunaújvárosért díjat. Idén két személynek adományozták az elismerést: dr. Baráth Károlynak, a Szent Pantaleon Kórház szülészet-nőgyógyászati osztály főorvosának, és posztumusz Bába Mihálynak, a helyi sporttörténet ikonikus alakjának. Fotó: Ll ►,3 DUOL.hu Interjú Suszter Tamás rendőrkapitánnyal Megtérülő befektetés DUNAÚJVÁROS Egy közös bűn- és baleset-megelőzési projekt kommunikációjában vesz részt lapunk és a duol.hu, ezzel is közelebb hozva az itt élőkhöz a rendőrség munkáját. A hetente megjelenő cikksorozatban a rendőrségi szakemberek részletesen kitérnek majd a fiatalokra, idősekre leselkedő veszélyekre, az internetes csalásokra, az adatvédelemre, a kábítószerrel való visszaélések eseteire, a drogfogyasztás tüneteire, az ezen keresztül leselkedő veszélyekre, és a közlekedési balesetek leggyakoribb kiváltó okaira és ismert helyszíneire, s mindezt a megelőzés érdekében. A bűn- és baleset-megelőzés megtérülő „befektetés”. Suszter Tamás alezredesnek, dunaújvárosi rendőrkapitány vendégei voltunk. ► Suszter Tamás alezredes, Dunaújváros rendőrkapitánya Fotó: SzZsE Mohai Lajos könyve 1956-ról: Amíg élek DUNAÚJVÁROS Amíg élek. Gyakran tesszük hozzá - remélek. Pedig ez utóbbi szóval bizonytalanná, anélkül inkább dacossá, határozottá válik ez a mondat. A kilencvenes éveiben járó Mohai Lajos Amíg élek című könyve 1956 évfordulójára jelent meg. A könyvben az ifjúvá serdülő gyermek, majd a felnőtt férfi éli meg a II. világháború és 1956 eseményeit. A leírás akár önvallomásnak is tekinthető, amely évtizedek óta az asztalfiókban várta, hogy közkinccsé váljon. A kötet a Líra és Libri könyvesboltokban megvásárolható. P3 Soha nem szabad elfelejteni! DUNAÚJVÁROS „Nincs szó, mely méltóképpen kifejezhetné azt az örömöt és büszkeséget, melyet ezekben a forró napokban érzünk [...] lengyel testvéreink ismét magasra emelték a szabadság fáklyáját” - kezdődik a Sztálinváros című újság (a Magyar Dolgozók Pártja sztálinvárosi pártbizottságának lapja) 1956. október 23-án megjelent vezércikke. A szerkesztők nyilván nem is sejtették, mi indult el Budapesten ezen a napon. ►2 Többségi nem a moratóriumra MW-AJÁNLÓ Visszafogott érdeklődést tapasztalnak a bankok a moratóriumban maradni kívánó ügyfelek részéről, miközben az érintett adósok már csak egy bő hétig nyilatkozhatnak a további halasztás iránti igényükről. Eddig az ügyfelek mindössze 2-5 százaléka kérte a törlesztés további halasztását. A tavaly március előtt felvett hitellel rendelkező adósok számára elérhetővé tett, csaknem húsz hónapra nyúlt általános hitelmoratórium október 31-én lezárul, írja a VG. P7 Elszabadultak az energiaárak MW-AJÁNLÓ Elszabadultak az energiaárak Európában, ennek fő oka, hogy az Európai Bizottság átgondolatlan energiapolitikát folytat, jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, Brüsszel ráterhelné az áremeléseket a fogyasztókra, megadóztatná az emberek lakásait és autóit ahelyett, hogy a környezetszennyezőkkel fizettetné meg. >9 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@dunahirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 06-25/410-989 TERJESZTÉS 06-94/999-120 HIRDETÉSFELVÉTEL 06-25/402-985 TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL 06-46/998-811 MA HOLNAP 14 14 Mára virradó éjszaka hidegfront érkezik esővel, záporokkal. Napközben erősen felhős, borongós időre számíthatunk, kisebb eső, zápor lehet. ^13 Boldog névnapot kívánunk Előd és Korinna nevű olvasóinknak!