Református Polgári Fiú és Leányiskola, Dunavecse, 1929
HALÁSZY ETELKA 1899-1930. Istenem, — még olyan friss a seb, amelyet megdöbbentően váratlan eltávozása lelkünkben fölszakitott, még olyan éles körvonalú az emlék, ha szeretett kedves alakját fölidézzük! Az Idő — a sebzettlelküek csodadoktora, még nem ért rá el*készíteni varázsszerét számunkra, amitől a szúró fájdalom tompa sajgássá válik, aminek hatására az elmosódott körvonalú ködös múltba vonul a kedves alak, hogy onnan csak a szerető emlékezés könnyes, meleg perceiben hívjuk életre. Nem, mi még nem tudtunk ennyire jutni ! Hiszen még teljesen közöttünk van ! A munkát, melyet most fejeztünk be, részben még ő kezdte el, a vizsgázó gyermekek ajkai sokszor még az ő tanítását, mondásait reprodukálják. A nevét még ott olvassuk mindenütt az iskolai év hivatalos iratain, karakterisztikus szép betűivel még maga írta föl a neveket a gyermekek füzeteire s a kis rajzokon, kézimunkákon még ott vannak az ő öltései, vonásai. S milyen nehéz elképzelni, hogy amikor a munkája s annak eredménye még szemlélhető és élő, akkor ő maga már — messze túl minden küzdelmen s szenvedésen — békésboldogan alszik virágos sírjában . . . Január elején, zord téli napon vettünk búcsút tőle és akkor a tavaszról, gyógyulásról, viszontlátásról beszélgettünk mosolygó ajakkal ! És megérkezett az ibolyavirágos, szép tavasz, eljött a rügybontó március és mi vártuk a viszontlátást. Jó hírek jöttek a budakeszi szanatóriumból, testi és lelki megújulásról hallottunk csak. Azt reméltük, hogy kedves betegünk friss erőkben, régi dalos kacagó munkakedvében köztünk lesz nemsokára. És akkor döbbent lelkünkbe a lesújtó hír, hogy az emberi sorsok Ura másként rendelkezett. Mikor egyfelől már meggyógyulva, bízó lélekkel el akarta hagyni a szenvedések és könnyek tanyáját, ott a budakeszi öreg erdő közepén, másfelől, eddig észrevétlenül maradt, alattomosan bujkáló betegség támadta meg szervezetét és következett a rövid, de szenvedésében gazdag élet gyötrelembeli befejezése : operáció — rideg kórházi ágy — kínos 2 heti szenvedés s a kérlelhetetlen Halál. És március 29-én eljött a viszontlátás órája. Óh, de más* képen képzeltük mi ezt! Ő csakugyan haza érkezett, hogy többé el se távozzék. És utolsó útjára, síró harangok zúgása közben elkísértük mindannyian. A fehérfalu csendes templomban fölállított ravatalát virágok borították s másfélszáz gyermekkét font koporsójára könnyektől öntözött, ibolyavirágos, szép kő-