Református Polgári Fiú és Leányiskola, Dunavecse, 1930

hajlékot, mely egy egész családnak boldog és biztos menedék­­et nyújt. Az már most a kérdés, hogy a testi munkát űző foglal­­kozási ágak közül melyikre adjuk gyermekünket. Itt feltétle­nül figyelemmel kell lennünk a gyermek hajlamaira, képessé­­geire. De ez nem lehet kizárólagos vezérelv. Tekintettel kell lennünk különösen a mai súlyos gazdasági válságra is, amely a közgazdászok szerint hamarosan enyhülni fog, de vélemé­­nyem szerint hosszú időnek kell eltelni, amíg ezt a kérdést a pályaválasztásnál teljességgel mellőzni lehet. Abból kiindulva, hogy csonka hazánk agrárország, különö­sen a kisgazda­ lakosságú községekben az a tanuló, ki majdan néhány hold földnek boldog tulajdonosa lesz, feltétlenül mező­­gazdasági pályára menjen akkor is, ha tisztviselőnek, iparosnak vagy bárkinek a gyermeke. Azonban épen a polgári iskolában szerzett nagyobb tudásánál, szélesebb látókörénél fogva művelje a mezőgazdaságnak eddig elhanyagolt ágait: az állattenyésztést, baromfitenyésztést, gyümölcskertészetet stb. Kapcsolódjon bele a világgazdaságba s olyan terményeket állítson elő, melyek külföldön is piacra találnak. Aki követi és meg tudja valósítani ezt a tanácsot, becsületes munkája árán biztos megélhetésre talál. Ehhez azonban kitartás, szorgalom és tudás kell. A jövő embere csak verejtékes munka árán tud megélni és akkor, ha tudását állandóan gyarapítja, ismeretkörét szélesíti. Azok a ta­­nulók pedig, akikre semmi örökség nem vár, lépjenek főként ipari pályára. Hogy milyenre, mellékes- Olyanra, amely hajla* maiknak leginkább megfelel- Minden iparág, ha művelője kedvé­vel és megfelelő szaktudással rendelkezik, biztos megélhetést nyújt. Ha talán ma nem is, de nemsokára el kell jönni az időnek, amikor a népek és nemzetek között megindul a békés együttmunkálkodás, amely minden dolgozni akaró embernek megadja a megélhetés kulcsát.

Next