Református Polgári Fiú és Leányiskola, Dunavecse, 1930
hajlékot, mely egy egész családnak boldog és biztos menedéket nyújt. Az már most a kérdés, hogy a testi munkát űző foglalkozási ágak közül melyikre adjuk gyermekünket. Itt feltétlenül figyelemmel kell lennünk a gyermek hajlamaira, képességeire. De ez nem lehet kizárólagos vezérelv. Tekintettel kell lennünk különösen a mai súlyos gazdasági válságra is, amely a közgazdászok szerint hamarosan enyhülni fog, de véleményem szerint hosszú időnek kell eltelni, amíg ezt a kérdést a pályaválasztásnál teljességgel mellőzni lehet. Abból kiindulva, hogy csonka hazánk agrárország, különösen a kisgazda lakosságú községekben az a tanuló, ki majdan néhány hold földnek boldog tulajdonosa lesz, feltétlenül mezőgazdasági pályára menjen akkor is, ha tisztviselőnek, iparosnak vagy bárkinek a gyermeke. Azonban épen a polgári iskolában szerzett nagyobb tudásánál, szélesebb látókörénél fogva művelje a mezőgazdaságnak eddig elhanyagolt ágait: az állattenyésztést, baromfitenyésztést, gyümölcskertészetet stb. Kapcsolódjon bele a világgazdaságba s olyan terményeket állítson elő, melyek külföldön is piacra találnak. Aki követi és meg tudja valósítani ezt a tanácsot, becsületes munkája árán biztos megélhetésre talál. Ehhez azonban kitartás, szorgalom és tudás kell. A jövő embere csak verejtékes munka árán tud megélni és akkor, ha tudását állandóan gyarapítja, ismeretkörét szélesíti. Azok a tanulók pedig, akikre semmi örökség nem vár, lépjenek főként ipari pályára. Hogy milyenre, mellékes- Olyanra, amely hajla* maiknak leginkább megfelel- Minden iparág, ha művelője kedvével és megfelelő szaktudással rendelkezik, biztos megélhetést nyújt. Ha talán ma nem is, de nemsokára el kell jönni az időnek, amikor a népek és nemzetek között megindul a békés együttmunkálkodás, amely minden dolgozni akaró embernek megadja a megélhetés kulcsát.