Református Polgári Fiú és Leányiskola, Dunavecse, 1933

A ,,Fájdalmak Férfiát" — a „Fájdalmas Anyák" értik meg, mert senki sem hasonlít úgy Krisztusra, mint az anya, mert senki sem szenved úgy is annyit, mint ők ketten. A vi­­lághírű Munkácsy művészi — tehát egyúttal mélységesen em­­beri — lánglelke ösztönösen azt vetíti elénk, mikor a kereszten Szenvedőt csak egy gyermekét tartó anya szánja . . . Az anya lesz a „sűrűsített" és ,,nemesi oklevelet" nyert példánya az Embernek. Ha Shakespeare műveiből meg le­hetne ismerni emberiségünket egy esetleg elkövetkezendő s mindent elpusztító özönvíz után, mennyivel inkább egy megmaradt anyai szívből . . . Anyaság : az emberi lélek „faj­nemesítése", a női lélek — alázatában is diadalmas — betelje­sedése és megnövekedése az örökkévalóság azur égboltjának csillagos végtelenségéig . . . Anyának lenni — Krisztus követést jelent. Vérének tör­vénye egy­­ — az áldozat. Áldozok és áldozatok egy személy­ben. Az élet fekete ruhás főpapjai, lassan és titkon égő szürke „tömjén-áldozatai". Az anyává léteiben megismétlődik jelké­pesen és valóságosan a golgotai áldozat törvénye: fájdalom az élet váltsága. Ha meg kellene magyaráznom a váltsághalál mibenlétét, a gyermekágy halott anyjára és az élő gyermekére mutatnék. Nem találnék szebb szemléltetést az evangéliumi igazsághoz : az ő halála — a mi életünk• Az anya szive : egy miniatűr Golgota, mi fiúk vagyunk, a megfeszítek rajta és benne; vérrubintos „ereklye“ — tövis foglalatban, mi fiák vagyunk a tövis ; életnek buzgó kútfeje — méreggel ecetesitve, mi fiák vagyunk az ecet; mécses s mi fojtjuk hamvába ; tűzhely s mi hagyjuk el, ha jő az élet bódító tavaszi, az ábrándok csalóka áprilisé . . . Anyák! megannyi tragikák! Vérző szivek, mosolyogni el­felejtett arcok. Anyák ! Fiaikat önvéreikkel tápláló pelikánok• Járjanak fiaik bármilyen mélyen — ők lehajolnak, de a magasban járó fiúk nem szokták észrevenni az alul maradt anyákat. Mi ez a fiaik részéről? A torony gőgje a fundamentummal, a repülő­gép iránysvetisége a földdel, a szárnyaló sas bőre büszkesége a fészekkel, a galamb megvetése a dúccal, a méh lenézése a kap­tárral szemben ... És mi az anyák számára? Tragédia és könnyes várás:­­hátha . . .“ Igazán csak az anyák csalódnak, mert fiaikban csalódnak . . . Jézus meglátja az anyák tragédiá­ját — és feloldozza. Jézus kereszten — a legmagasabban, — Mária hóhér kézre került Fia keresztjének tövében — a leg­mélyebben. És nem az a különös, hogy Mária felnéz a keresztre (minden anya így cselekedett volna), hanem az, hogy Jézus lenéz a keresztről : „Imhol a te anyád.“

Next