A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 14. KÖTET (1908-1910)
1908. – 1. szám: Emlékbeszéd Bubics Zsigmond t. tag fölött Ortvay Tivadar r. tagtól
BUBICS ZSIGMOND TISZT. TAG EMLÉKEZETE. ORTVAY TIVADAR r. tagtól. (Olvastatott a M. Tud. Akadémia 1908. évi deczember 21-én tartott ülésén.) Mi örömest füzünk egy babérlevelet azon érdemf szírhez, mely a derék pap homlokát övezi. (Vereby Soma : Honpolgárok könyve, 1873. VIII. köt.) A görög bölcs mondását, hogy halála előtt senki sem boldog, élet és történelem egyaránt igazolják. Krézustól kezdve napjainkig, az élet és történelem változatos alakulásain át számtalan esetben fejeződik ki Solon mondásának igazsága. Oly egyéneknél is, kiknek külső élettörténetük csupa jólétnek, sikernek látszik, a maguk után hagyott tanúság, az »élés összege« hirdeti, hogy boldogoknak ők sem nevezhetők. És áll ez, ami jelenleg leginkább érdekel, azon férfiúról is, akinek emlékezetének kegyeletes megülésére ma e díszes teremben összegyülekeztünk : Bubics Zsigmond tiszteleti tagról. Az ő bölcsőjébe az égi tündérek, mondhatni, az élet legszebb ajándékait dobták : testi boldoguláshoz egészséget és jómódot , lelki boldoguláshoz jeles észbeli tehetségeket, nemes nagyravágyást, az élet fensőbb javai iránt való finom fogékonyságot, meg serkentő életundorságot s mindezeken felül még oly bőséges emberszeretetet s emberbizalmat is, milyen csak kevés halandónak jut osztályrészül. És ime, még neki is, ki sohasem ismerte a létért való küzdelem sanyarúságát, kinek zavartalan tanulmányaiba a kegyes múzsák illatos mézet csepegtettek s kinek nemes ambicziója ritka fényes előmenetelben nyerhetett kielégítést, a ki magáról hihette, hogy mivel ő mindenkit szeretett, őt sem gyűlöl- M. T. AKAD. EMLÉKBESZÉDEK. XIV. K. 1. SZ.