A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 19. KÖTET (1925-1927)

1925. – 1. szám: Gróf Zichy Géza t. tag emlékezete írta Kozma Andor t. tag

Gróf Zichy Géza emlékezete. Irta s a Magyar Tudományos Akadémia 1924 december 15-én tartott összes ülésén felolvasta Kozma Andor­t. tag. Tekintetes Akadémia ! „Nincs nagyobb fájdalom, mint boldog időkre emlé­kezni a nyomorúságban." És még sincs szebb fájdalom, a nyomorúságban sem, mint örökre tovatűnt nemes alakot idézni vissza emlékezetünkbe. Ezt a legszebb fájdalmat vállaltam magamra a Tekin­tetes Akadémia megtisztelő felhívása folytán s szeretettel mélyedtem el abba a nekem igen kedves feladatba, hogy gróf Zichy Géza elhunyt tiszteleti tagtársunk emlékezetének áldozzak. A reá való emlékezésnek szép fájdalmát szeretném meg­óvni ama legnagyobb fájdalomnak keservétől, melyet a bol­dog időkre emlékezés a nyomorúságban vergődőknek okoz. De hiába hallgatnám el, amit minden magyar szív érez. Le kell azzal előbb röviden és zordosan számolnom, hogy aztán a keserv sötét árnyékából megkönnyebbülve meneküljünk a magyar főúri lantos emlékezetének tiszta fényébe. Ő maga is hamar leszámolt a szörnyű időkkel. Meg­érte még azt az ezeréves nemzethez nem méltó belső rom­lást, mely minden külső ellenségnél vadabb rohammal hozta ránk a rút katasztrófát. A roham félelmes volt, de ő meg­állta, mert félni nem tudott. Megundorodni azonban a szenny­től, mely imádott nemzetén végig sepert, tudott. Megvetni mindent, ami aljas, szintén tudott. Ha ifjabb korában élt vala nemzetének veszedelme, félkézzel is tudott volna küzdésre kelni a magyar becsületért és jobb jövőért. De hetven éves korán túl érte az, amin büszke lelke fellázadt. Ilyenkor, „jó­lehet a lélek kész, a test erőtlen". Teste, mely pedig acélos, karcsú, magas előkelőségében méltó volt dalos, ábrándos.

Next