Adelaidei Magyar Értesítő, 1976 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
Egyre növekszik a szám: azoknak a magyaroknak akik azt hangoztatják, hogy a “változott időknek" megfelelő magatartást kell tanúsítanunk. Vagyis — szerintük — minél szélesebb síkon kell megindítanunk párbeszédet az “otthoniakkal" és ezalatt nem annyira a nemzetet, mint inkább a rendszert értik. Ezzel elárulják, hogy három évtized után sem gyógyultak ki tévedésükből, (a jellegzetesen magyar betegségből) ma is politikai kategóriákban gondolkodnak. Nézetük szerint ugyanis a rendszer — az adott körülmények között — az elérhető legtöbbet és legjobbat nyújtja a nemzetnek". Azt úgy látszik mindegyikük elfelejtette, vagy el akarja felejteni, hogy ezt a "legtöbbet és legjobbat” az 56-os fölkelésnek és áldozattételnek köszönheti a nemzet. A párbeszéd szabad földön élő erőszakolói odáig jutottak tévedésükben, hogy maradisággal, vagy önfejű “makacssággal” — akárcsak ,nagy Tanúnkat, Mindszentyt — vádolják azokat, akiknem értenek velük egyet. *Úgy látszik teljesen megfeledkeztek arról, hogy Kossuth “makacsságának” volt köszönhető Deák Ferenc egyezkedési kísérletének sikere Ferenc Józseffel. A külső nyomás megszűnéséveleggyel kevesebb ok kényszeríti a rendszert arra, hogyaz elvi kérdésekben való áldandó és változatlan határozottsága mellett (ki meri tagadni, hogy ez így van!) skisebb dolgokban “lazítson”,vagy legalább a "lazítás"látszatát adja. ) A párbeszéd külföldi követelői mikor fogják megérteni, hogy aki nem ért velük négyet, az nem “maradi”!Csupán nem tartja befejezettnek, sem reménytelennek a küzdelmet — amiről ők már lemondtak, vagy amit -i talán nem is akartak — népük sorsának jobbrafordításáért, a magyar nemzet függetlenségéért. ti Föltehetjük a kérdést ,hogy Thomas Mann- nali volt-e igaza, amikor a hit -flerizmus győzelmei idejéiőlsem volt hajlandó párbeszé ■jdet kezdeni a rendszerrel ,avagy azoknak a New York-inémet tüntetőknek, akik a ■j “változott idők" parancsát ,hangoztatva a párbeszédet (és az egyezkedést sürgették? ! Itt eszembe jut egy házszám közel álló másik példais. A második világháborúután a külföldön élő középes kelet-európai s ázsiai írókmegszervezték és hivatalosan elismerték a Száműzöttírók PEN Klubját, mint önálló testületet. (Több, mint két évtizede magam is vezetőségi tagja vagyok.) Egy lengyel írónő — akinek a nevét most nem említem —ennek a testületnek alapító tagjai közé tartozott. Pár évvel a testület működésének megkezdése után az írónő kapcsolatot vett föl egy otthoni lengyel kiadóvállalattal, mely rövidesen ki isadta regényét. (Tisztázzuk:nem egy otthoni folyóiratközölte egy novelláját, vagyegy-két versét, hanem arendszer egyik kiadóvállalata adta ki regényét!) Az eset után a Száműzött írók PEN Klubja vezetőségi ülést tartott, majd a tagoknak kérdőíveket küldött szét. Az eredmény: a többség véleménye szerint a lengyel írónő — azzal a ténnyel, hogy az otthoni rendszer kiadóvállalata megjelentette regényét — megszűnt emigráns író lenni és ezzel automatikusan kiiktatta magát a Száműzött írók PEN Klubjából. Világosan ki kell mondanunk, hogy azok, akik a párbeszédet sürgetik, elfelejtenek valamit. Mi a magyar határ átlépése után nem, szűntünk meg közösségben, élni a magyar nemzettel? Természetesen vannak közöttünk fokozatok a jólérteisültség terén. Sokan vagyünk azonban olyanok, akiknél sem a jólértesültség, sem a politikán felül álló] tárgyilagosság nem hiányzik. ] Ha valaki nemcsak anyanyelvében él és nemcsak a napi hírek tükrében látja népének sorsát, hanem emigrációja alatt nem lépett ki Magyarország lelki teréből és népének történelmét a világnak mind a négy táján magában hordozta, az tulajdonképpen minden nap párbeszédben él nemzetével. Akik csak most akarnak párbeszédet kezdeni, azok elkéstek, vagy olyanok, akikben a befogadó országok iránti túlzott lelkesedésükben elhalkult a magyar öntudat, vagy nem is volt sohasem és nemzetköziségük! gyökértelenségét а окреп hangzó “világpolgár'' szóval takargatják. Magyar utunk építésében nekünk olyanokra van szükségünk, akik állandóan párbeszédben éltek és élnek nemzetünkkel. Akik olyan erős gyökérszálakkal kötődnek a magyarsághoz, hogy New Yorkban, Clevelandben, Kaliforniában, vagy Dél- Amerikában, Európában ,Afrikában, vagy Ausztráliában is magukban hordozzák a fejlődő nemzetet. Akik így tartanak párbeszédet a nemzettel azoknak a beszélgetése sohasem egyoldalú. A nemzet már sokszor felelt. Nemcsak a 45-ös és 47-es választással és nemcsak 56-ban, hanem felelni fog a jövőben is mindazoknak, akik minden politika fölött a nemzetben hisz.A PÁRIZSI HUMANITÉ című újság nagy elismeréssel ír a magyar zenei oktatás kitűnő eredményeiről, a két budapesti opera magas színvonaláról és rámutat arra is, hogy a kétmillió lakosú magyar fővárosban több hangversenyt rendeznek, mint Párizsban. ZSIGMOND ÉS MÁTYÁS sirályok elsüllyedt palotái — amint annak idején megírtuk — a két esztendővel azelőtt megindult budavári ásatásoknál bukkantak elő. A váratlanul napvilágra került gótikus építmények és palotát benépesítő szobrok szakszerű feltárását Dr. Zolnay László, a kiváló ré, rész kezdte el. Nemzeti történelmünknek ezek a nagyszerű maradványai a XIV. és XV. századból majd félezer éven át várták feltámadásukat. Most, két év munkája után, az elmúlt pénteken megnyílt látogatók részére a középkori Buda királyi palotája. J/4& 9* 1976. április 9. ÚJVILÁG 11