Adelaidei Magyar Értesítő, 1976 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1976-10-01 / 10. szám
Nehéz Ferenc: KRÓNIKA Jozé, AUGUSZTUS Csáktornyas virágok A Csabagyöngye című könyvből A vár udvara teli volt virágokkal Pedig őszvége volt már ; a Mura felől olyan szablya-éles szál fújt éjszakánként, hogy a virrasztók torkába is belemart a bástyákon, mert rekedten kiáltották egymásnak :*„szólalj, szólalj”-t. A virágok azonban rinzsére törődtek a széllel, csak nyittek, ékeskedtek, mintha valami titokzatos biztatást kaptak volna a naptól, amely a. hideg éjszakák után is fényes orcával kelt fel s meleg sugarakkal árasztotta el várudvart. — Dejszen itt tavasz vagyon — ámult el Bethlen Miklós, ahogy széttekintett az udvaron Imént érkezett, de mikor leszállt a lováról, azt mondta neki az apród, hogy nincs itthon az úr. A kanizsai Ali emberei éjszakának idején törtek rá a szobiakra, a férfiakat mind levágták, az asszonyokat s gyerekeket pedig elhajtották. Hát odament az úr az öccsével, Péter gróffal együtt, aki szintén itt mulatott Csáktornyán éppen. Kürt rivallott azonban a kapubástyán s ez azt jelentette, hogy végzett az ur a törökkel, hazafelé tart s a latorkertnél jön már. — Megvárom idekünn — gondolta. Bethlen Miklós. Nekihült az egyik lippafa törzsének s nézte a virágokat. A virágok szirmai reszkettek, miközben a kürt szólt. Mintha örömükben reszkettek volna, mert ők is tudták, mit jelent a kürtszó. Bethlen Miklós is megreszketett, de ő nem örömében. A hírre gondolt, amivel lóhalálában jött Bécsből.. . — Bethlen uram! — hangzott mögötte. Megfordult. Zrínyi Ilona nézett rá szemrehányóan, Péter gróf s Frangepán Katalin leánya. — Miért haragszik kegyelmed a virágokra? — Én? A virágokra" — Igen. Úgy aprítja őket kegyelmed, mintha legalábbis torok fejek volnának. — Engedelmet... — dadogta s restelkedve dugta vissza hüvelyébe a kardját. Ilona a virágok közt osont. Csokrétát kötött. Közben egyre szólt a kürt, egyre diadalmasabban és büszkébben. Zengett belé a vár, de az ég is. Mintha az ég kapuját is felpattantotta volna a kürtszó, zuhogott belőle a fény. S Zrínyi Ilona csak osont a fényben, Niedti a virágot Fiatal karcsú alakja hajtva-hajladozott, mint г „eiben э liliom, di fékét* gyön*vös hajúit arany leveleket dobtál, a tipsafák kismentéje lobogott, s pirinyóke fehér topánkéiban mintha nem is ч földön járt •oln. hanem a napsugáron egyenest. kié lesz.rs a csokrete? — kezdetiY. ifjúé. Miklós Ilona arca piros -volt, mint a májusi rózsáé. így felelte: — Zrínyi úrnak szántam. Mindig botos, neki egy csokrot az. valahányszor portyáról érként. Jutalmul, a sok levágott torokéit • ■ S elindult, repülve, a várkapu felé. Ebben a pillanatban halgatott el a künsz. Mozsarak dördültek utána, ami azt jelentette, hogy megérkezett az úr. »» — Beszéljen, öcsémuram — mondta az úr a fiatal erdélyi grófnak. — A bécsi udvar nem nézi jószemmel, amit a törökkel mível kegyelmed — mondta Bethlen. — lennvala is szálka, meg a portyák, minden. Az írásai is. — Az írásaim? — Igen. Mert amikor béke van, „Siralmas Panasz": írni reakció, „török áfiam"-ot emlegetni pedig egyenesen lázítás. — A „Szigeti veszedelem" vajon micsoda? — Montecuccoli szerint: Csáktornyai veszedelem . . Az úr felállt, az ablak felé indult. — Értse meg kegyelmed — lépett’ utána Bethlen —, a békét féltik kegyelmedtől! — Vasváron nem békét kötöttek — fordult vissza az úr —, ha azt kötötték volna, ma már nem volna török Magyarországon. Az eszéki híddal a török ereje is felégett Szentgotthárd alá már gyengén érkezett Ki lehetett volna kergetni az egész országból, akár Európából. De nem. Bécs nem kapott az alkalmon. Portia meg Montecuccoli jól súgtak a császár fülébe. Békét, békét, békét. Minden áron. Az asszonyaik meggyalázása árán is. Azon az áron is, hogy a magyar gyerekeket ezrével hajtják el janicsárnak, Bethlen Miklós lehajtotta a fejét. — Nincs alku a törökkel — mondta az úr. ’17