Adelaidei Magyar Értesítő, 1978 (11. évfolyam, január-december)
1978-03-01
Dr. Heckenast Dezső: A MAGYAR FELSŐOKTATÁS ISKOLATÍPUSAI Bevezetés: A felsőoktatás problémája iránti érdeklődést világjelenségnek nevezhetjük. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a civilizáció rohamos fejlődése évről-évre magasabb követelményeket állít a civilizációs fejlődést létrehozó és fenntartó társadalom felelős vezetőivel szemben — olyan értelemben, hogy a fejlődés eredményeit létrehozó és megtartó társadalmi réteg, tehát a legmagasabb képzettségű szakemberek együttese, azaz: a tudással mérhető „minőség", minél nagyobb lélekszámot alkosson és minél nagyobb befolyást gyakoroljon a közösség életében. E magasabb tudással rendelkező társadalmi réteg folyamatos számbeli növeléséről a felsőoktatás tanintézeteinek kell gondoskodniok. Ma már mindenki tudja, hogy a kisműveltségű, helyesebben mondva: a kevés iskolájú vagy éppen iskola nélküli tömegember történelmi szerepe már lejárt, s éppen a modern fegyverekkel felszerelt barbarizmus moszkovita-kommunista népgyilkosságai járatták le, s lassanként még a maga félelmesnek hirdetett „tömegsúlya” is kisebbségbe szorul. De ha a proletár leértékelő jelzővel megbélyegzett „tömegember’" mégis valamilyen balszerencse folytán még egyszer forradalmi szerephez tudna jutni, rosszemlékű és korhadó politikai ideológiák lazítása folytán, egy ilyenféle „tömegmozgás" lenne a legnagyobb rombolás, a legvégzetesebb katasztrófa, amely korunk egy-egy nemzeti társadalmát a fejlődés és versenyképesség magaslatáról a pusztulás sötét mélységébe taszítaná. Korunk legnagyobb gondolkodói immár többször megfogalmazták a tételt, hogy a jövőben a történelemformálás jogát és kötelességét a társadalom „minőségi rétegének" kell vállalnia. Ez a „minőségi réteg" nem osztály, legkevésbé sem abban az elválasztó és testvérgyilkos értelmezésben, hogy van egy-egy osztályba való beletartozás, van osztályellenség, és van mindezek következményeként öldöklő osztályharc is. És mindez a szörnyűség egyetlen népi, történelmi és kulturális közösség társadalmán belül! A „minőségi réteg" szükségszerű felnevelésének azt kell megvalósítania, hogy a társadalom minden foglalkozási ágában, a munka és alkotás minden hivatáscsoportjában a „minőség", a magasabb tudás érvényesüljön, mert fejlett társadalmat, bonyolult szerkezetű civilizációt és magas kultúrát csak magas tudással lehet megvédeni és fenntartani. A „minőség követelményének” társadalmi megvalósítása tehát nem más, mint „osztályok közötti szövetség", s ez a jövő járható útja, amivel szemben osztályharcot hirdetni nemcsak történelmi bűncselekmény, de elképesztő ostobaság is. Visszatérve első mondatunkhoz: a felsőoktatás problémája éppen azért foglalkoztatja világszerte a legelismertebb pedagógusokat, mert e probléma legkorszerűbb megoldásával nemcsak a „minőség elvének" szereznek érvényt, de egyszersmind biztosítékot nyújthatnak a civilizációs fejlődés folyamatosságának, sőt a maguk nemzed társadalma versenyképességének is. S ne képzeljük, hogy otthon. Magyarországon a mi legkiválóbb tudósaink, neink és pedagógusaink nem látják vagy nem ismerik e probléma rendkívüli, sőt nemzetmentő jelentőségét. Ahogyan látják és ahogyan cselekedni akarnának, annak — a szovjet-orosz-bolsevizmus kalodájába kényszerítve — nem adhatnak szabadon kifejezést De a haladást és reformokat követelő igényeiket mégsem lehet totálisan elnémítani. Egy-egy hang valamiképpen felrobban, bár legtöbb esetben csak a megszálló hatalom önkényéhez alkalmazkodó torzítással, elégtelenül vagy összezavartam de mégsem teljesen érthetetlenül vagy súlytalanul. A Magyar Művelődésügyi Minisztérium évenként megjelenő budapesti kiadványa: „Tájékoztató a magyar felsőoktatási intézményekről", mindig tartalmaz újabb és újabb reformokat. Nem lesz érdektelen tehát, ha ezeket a változtatásokat most tárgyilagosan felsoroljuk és részletesebben ismertetjük. — (B.J.) Egyetemek A magyar felsőoktatás iskolatípusai lényegileg kétfélék: egyetemek (universitas) és főiskolák (academia). A két típus közt — a szervezési felépítésen és a tanulmányi időn kívül — a lényeges különbség az, hogy az egyetem a szakmai képzés mellett megadhatja a legmagasabb tudományos fokozatot, a doktorátust is; ezzel szemben a főiskola csupán szakmai diplomát ad. Ez az elméleti megállapítás a gyakorlatban azonban nem fest ilyen egyszerűen és éppen ezért további meggondolásokat igényel. Kezdjük mindjárt az egyes iskolatípusok elnevezésével. Az egyetemek általában már a nevükben hordják a jellegüket: tudományegyetem (rendszerint bölcsészeti, természettudományi, állam- és jogtudományi karral), orvostudományi egyetem, állatorvosi egyetem, műszaki egyetem, közgazdasági egyetem, kertészeti egyetem, erdészeti és faipari egyetem, vegyipari egyetem és agrártudományi egyetem. (Az orosz blokkon belül az oktatás terén a nyugati mintájú integrálás helyett ma differenciálódás történik, ezért van ilyen sokfajta egyetem is.) A tudományegyetemekből kivett három felekezeti teológiai tudománykar, egyetemi jellegét megtartva, mégsem viseli az egyetem nevet, hanem csupán mint hittudományi akadémia szerepel. Katolikus Hittudományi Akadémia és Evangélikus KRÓNIKA