Adelaidei Magyar Értesítő, 1980 (13. évfolyam, január-december)
1980-10-01
Dr. Nagy György: A Sah tragédiája közönséges halandókról, az életből való távozásukkor a keresztény etika szerint jót, vagy semmit sem szoktunk mondani. Politikai vezetők azonban nem részesülnek ilyen kedvező elbánásban, órájuk inkább az áll, amivel Szabó Dezső kezdte Gömbös Gyuláról írt nekrológját: a halál nem alibi. Az elhunyt politikus életét mind a kortársak, mind az utódok nagyító alá teszik, hogy kimondják, mi jót és mi rosszat tett az illető népe ügyének szolgálatában. A perzsa sah korunk talán legtragikusabb személyisége volt. Népét égen szerette. Hazája modernizálását, kétezeréves elmaradottságából a huszadik századba való kiemelését, igyekezett megvalósítani, de talán túl gyorsan, túl rövid idő alatt. Népe nem mind értette meg és éppen ezért az 1979-es forradalom elsöpörte. A mesés perzsa „pávatrón” urából és országa tejhatalmú uralkodójából először menekült, majd üldözött vad lett. A kőszívű világ, régi szövetségesével az Egyesült Államokkal az élen, nem akarta befogadni. Végül egyetlen hű és bátor barátja, Szadat miniszterelnök adott neki menedéket arra a rövid időre, amít megtört lelkét és testét a korai halál el nem ragadta. A távoli szemlélő előtt érthetetlen, hogyan következhetett be mindez oly hirtelen, olyan váratlanul. Hogyan volt lehetséges, hogy a sah népe annyira eltávolodott tőle, vagy ő népétől, hogy egy szürke, Franciaországban élő dervis megbuktathatta azt az uralkodót, akinek parancsát 26 éven át egy kitűnően felszerelt hadsereg, rendőrség és látszólag tűrhetően működő állami közigazgatás vakon követte? Pedig a sah tapasztalt uralkodó volt. • A sah fő tévedése az volt, hogy azt hitte, hogy elmaradott, több mint 50 %-ban analfabéta népét egy csapásra modern ipari társadalommá tudja átformálni. Célja és mintaképe Japán volt, annak példáját utánozta, de elfeledte, hogy Japánnak is majdnem száz év és egy vesztett háború megrázkódtatása kellett ahhoz, hogy ipari nagyhatalommá váljék. Nem vette azt sem számításba, hogy ingadozó népe nélkülözi a japán szorgalmat és leleményességet. • A másik nagy hibát ott követte el, amikor úgy vélte, hogy az olajbevételekből eredő, szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló pénzzel minden kérdést megoldhat. Anyagi javakat tudott gyorsan teremteni, de technikai tudást, szellemi erőket nem. Felvilágosult reformjait messze túl gyorsan és meggondolatlanul vezette be és hajtotta végre. Földreformja ellene fordította a régi uralkodó osztályt, nyugatossága pedig az izlám ortodox elveihez görcsösen ragaszkodó mullahokat tette esküdt ellenségeivé. Katasztrofálisan lebecsülte a vallás jelentőségét is az iráni tömegekben. • Nem gondoskodott arról, — ami a sikeres politikai vezetés alfája, — hogy erős támaszai legyenek, legalább a nép bizonyos rétegeiben. Még a nagyméretű befektetések által hirtelen meggazdagodott új középosztály is elfordult tőle miután megtagadta azt a kívánságát, hogy legalább a gazdasági kérdésekben kikérjék tanácsát. • Jóindulatú idealizmusában nem számolt azzal, hogy az általa tízezrével, díjmentesen nyugati egyetemekre küldött iráni diákok az ottani baloldali szellem hatása alatt mint monarchiaellenes forradalmárok térnek vissza hazájukba. Így következett be az, hogy a döntő órákban az iráni társadalom úgyszólván minden rétege ellene fordult. Még hadserege sem bizonyult sem egységesnek, sem hűnek. A sah tragédiája nagyon hasonlít II. Józseféhez a magyar történelemben. Mindketten nagy szellemek, nagy reformátorok voltak. Mindketten megértettéka jövő szavát, de nem a jelenét. A felvilágosult abszolutizmus szellemében felülről akarták ráerőszakolni a népre azt, ami nagyrészben jó volt és javukat szolgálta, de amire az általuk vezetettek még nem voltak felkészülve. Ezért kellett elbukniuk. Ma még messze vagyunk attól, hogy a sah történelmi szerepét le tudjuk mérni. Egyelőre csupán azt látjuk, hogy a bukásával felszabadult vad erők felborították a Közelkelet volt politikai egyensúlyát és elindítottak egy olyan folyamatot, amely lángba boríthatja az egész világot. • Reményik Sándor: Korszerűtlen versek MI A MAGYAR? Magyarok voltak Magyarország nélkül, Magyarok vannak Magyarország nélkül, Magyarok lesznek Magyarország nélkül. Mert az országnál mélyebb a magyarság, Mert test az ország és lélek a nép - Keret az ország, s az ország-keretben A magyarság a fejedelmi kép... Két évtizedig idegen keretben A kép, a lényeg alig változott, Oltárképpé magasztosult talán, Bár nyomta a keret, az átkozott. A régi, rokon, ismerős keretben Ne felejtsük: ez is csak foglalat - Jobban hat a neki való keretben, De mégis csak a kép az, aki hat! Csikoroghat az államgépezet, Mert minden állam test és csikorog - De Arany János dallama örök, S Petőfin nem fognak ki a divatok! Vannak bolondjai a szerelemnek, S őrültjei a honfi láznak is - De néha nagyon hamar is kisül, Hogy mindez múló, balga és hamis. Vannak korszakos szörnyű tévedések És vannak politikai divatok - De néha egy-egy költő mondja el joggal: az állam mostan én vagyok! Két évtizedes idegen keretben Mi megláttuk az örök lényeget - Országokat lehet szétdarabolni. Nem lehet legyilkolni lelkeket! - Kolozsvár, 1941 május 15 Arany János: „Ha későn, ha csonkán, ha senkinek írjad!“