Adelaidei Magyar Értesítő, 1980 (13. évfolyam, január-december)

1980-10-01

Dr. Nagy György: A Sah tragédiája közönséges halan­dókról, az életből való távozásukkor a keresz­tény etika szerint jót, vagy semmit sem szok­tunk mondani. Politikai vezetők azonban nem részesülnek ilyen ked­vező elbánásban, órá­juk inkább az áll, ami­vel Szabó Dezső kezdte Gömbös Gyuláról írt nekrológját: a halál nem alibi. Az elhunyt politi­kus életét mind a kortár­sak, mind az utódok na­gyító alá teszik, hogy ki­mondják, mi jót és mi rosszat tett az illető né­pe ügyének szolgálatá­ban. A perzsa sah korunk talán legtragikusabb személyisége volt. Né­pét égen szerette. Ha­zája modernizálását, kétezeréves elmara­dottságából a huszadik századba való kiemelé­sét, igyekezett meg­valósítani, de talán túl gyorsan, túl rövid idő alatt. Népe nem mind ér­tette meg és éppen ezért az 1979-es forradalom el­söpörte. A mesés perzsa „pávatrón” urából és országa tejhatalmú uralkodójából először menekült, majd üldözött vad lett. A kőszívű világ, régi szövetségesével az Egyesült Államokkal az élen, nem akarta befo­gadni. Végül egyetlen hű és bátor barátja, Sza­dat miniszterelnök adott neki menedéket arra a rövid időre, amít meg­tört lelkét és testét a korai halál el nem ra­gadta. A távoli szemlélő előtt érthetetlen, hogyan kö­vetkezhetett be mindez oly hirtelen, olyan vá­ratlanul. Hogyan volt lehetséges, hogy a sah népe annyira eltávolo­dott tőle, vagy ő népé­től, hogy egy szürke, Franciaországban élő dervis megbuktathatta azt az uralkodót, aki­nek parancsát 26 éven át egy kitűnően felsze­relt hadsereg, rendőr­ség és látszólag tűrhe­tően működő állami köz­­igazgatás vakon kö­vette? Pedig a sah ta­pasztalt uralkodó volt. • A sah fő tévedése az volt, hogy azt hitte, hogy elmaradott, több mint 50 %-ban analfabéta népét egy csapásra mo­dern ipari társadalom­má tudja átformálni. Célja és mintaképe Ja­pán volt, annak példá­ját utánozta, de elfeled­te, hogy Japánnak is majdnem száz év és egy vesztett háború meg­rázkódtatása kellett ah­hoz, hogy ipari nagyha­talommá váljék. Nem vette azt sem számítás­ba, hogy ingadozó népe nélkülözi a japán szor­galmat és leleményessé­get. • A másik nagy hibát ott követte el, amikor úgy vélte, hogy az olaj­­bevételekből eredő, szin­te korlátlan mennyiség­ben rendelkezésre álló pénzzel minden kérdést megoldhat. Anyagi ja­vakat tudott gyorsan te­remteni, de technikai tu­dást, szellemi erőket nem.­­ Felvilágosult re­formjait messze túl gyorsan és meggondo­latlanul vezette be és hajtotta végre. Földre­formja ellene fordította a régi uralkodó osztályt, nyugatossága pedig az izlám ortodox elveihez görcsösen ragaszkodó mullahokat tette esküdt ellenségeivé. Katasztro­fálisan lebecsülte a val­lás jelentőségét is az iráni tömegekben. • Nem gondoskodott arról, — ami a sikeres politikai vezetés alfá­ja, — hogy erős táma­szai legyenek, legalább a nép bizonyos rétegei­ben. Még a nagyméretű befektetések által hir­telen meggazdagodott új középosztály is el­fordult tőle miután meg­tagadta azt a kívánsá­gát, hogy legalább a gaz­dasági kérdésekben ki­kérjék tanácsát. • Jóindulatú idealiz­musában nem számolt azzal, hogy az általa tíz­ezrével, díjmentesen nyugati egyetemekre küldött iráni diákok az ottani baloldali szellem hatása alatt mint mo­narchiaellenes forradal­márok térnek vissza ha­zájukba. Így következett be az, hogy a döntő órákban az iráni társadalom úgy­szólván minden rétege ellene fordult. Még had­serege sem bizonyult sem egységesnek, sem hűnek. A sah tragédiája na­gyon hasonlít II. Józse­féhez a magyar történe­lemben. Mindketten nagy szellemek, nagy reformátorok voltak. Mindketten megértették­­a jövő szavát, de nem a jelenét. A felvilágosult abszolutizmus szellemé­ben felülről akarták rá­erőszakolni a népre azt, ami nagyrészben jó volt és javukat szolgálta, de amire az általuk vezetet­tek még nem voltak fel­készülve. Ezért kellett elbukniuk. Ma még messze va­gyunk attól, hogy a sah történelmi szerepét le tudjuk mérni. Egyelőre csupán azt látjuk, hogy a bukásával felszaba­dult vad erők felborítot­ták a Közelkelet volt po­litikai egyensúlyát és el­indítottak egy olyan fo­lyamatot, amely lángba boríthatja az egész vi­lágot. • Reményik Sándor: Korszerűtlen versek MI A MAGYAR? Magyarok voltak Magyarország nélkül, Magyarok vannak Magyarország nélkül, Magyarok lesznek Magyarország nélkül. Mert az országnál mélyebb a magyarság, Mert test az ország és lélek a nép - Keret az ország, s az ország-keretben A magyarság a fejedelmi kép... Két évtizedig idegen keretben A kép, a lényeg alig változott, Oltárképpé magasztosult talán, Bár nyomta a keret, az átkozott. A régi, rokon, ismerős keretben Ne felejtsük: ez is csak foglalat - Jobban hat a neki való keretben, De mégis csak a kép az, aki hat! Csikoroghat az államgépezet, Mert minden állam test és csikorog - De Arany János dallama örök, S Petőfin nem fognak ki a divatok! Vannak bolondjai a szerelemnek, S őrültjei a honfi­ láznak is - De néha nagyon hamar is kisül, Hogy mindez múló, balga és hamis. Vannak korszakos szörnyű tévedések És vannak politikai divatok - De néha egy-egy költő mondja el joggal: az állam mostan én vagyok! Két évtizedes idegen keretben Mi megláttuk az örök lényeget - Országokat lehet szétdarabolni. Nem lehet legyilkolni lelkeket! - Kolozsvár, 1941 május 15 Arany János: „Ha későn, ha csonkán, ha senkinek­ írjad!“

Next