Adelaidei Magyar Értesítő, 1981 (14. évfolyam, január-december)
1981-04-01
Amit a hazalátogató magyaroknak tudniok kell Amikor a „mini Sztálin” Gomulkát kidobták a politikai szemétdombra az újabb lengyel főelvtárs, Gierek, szorgalmasan járta az országot és igyekezett a munkások rokonszenvét elnyerni. Danzingban (Gdansk) a hajógyárban — remélvén, hogy kellemes választ fognak hallani az őtt klsérő lengyel és a külföldi újságírók — megkérdezte egy tekintélyes külsejű idősebb munkástól, hogy mi a véleménye a politikai változásról. A munkás tömören fogalmazta meg a véleményét. A legyek változnak, a trágyadomb marad. Nos, a szovjet rendszerű kommunista diktatúráról pontosabb rövid véleményt a politikai tudományok egyetemi professzora sem mondhatna: trágyadomb. Ez a helyes kifejezés. Gazdasági és morális trágyadomb. A rendszer gazdaságilag teljesen megbukott, aminek a bizonyítására még az is elég, hogy a világ legnagyobb és természeti kincsekben leggazdagabb országában, *"A Szovjetunióban a milliós városokban is havonta csak egyszer „osztanak” húst. A szovjet rendszer ellentmondásait azonban legjobban a lengyel események bizonyítják. Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint arról, hogy az a kommunista párt, amelyik a munkásság és általában a dolgozók képviselőjének mondja magát, nem képviseli a munkásokat, illetőleg a dolgozókat, legalább is a szovjet gyarmatbirodalmakban nem. A moszkvai és a tőle függő kommunista pártok tulajdonképpen piramis felépítésű érdekvédelmi csoportok, amelyek szilárdan birtokolják a hatalmat. Minden szintnek megvan a maga pártbasákból és haszonélvező parazitákból álló rétege, amelyeknek a feladata a „párt” (valójában a hatalmi klikk) vezető szerepének a biztosítása. E csoport Magyarországon a családtagokkal együtt nem több, mint három-négyszázezer ember. A piramis alján lévő másik négy-ötszázezer párttag többnyire csak kényelemből, vagy kényszerből tagja a pártnak, és se nem oszt, se nem szoroz. Az állam hatalmat bitorló, s birtokoló kommunista hatalmi klikk tulajdonképpen az állam javainak a tényleges tulajdonosa is. A szovjet rendszerben az a megoldhatatlan ellentmondás létezik, hogy a munkások érdekeit képviselni hivatott szakszervezet a termelő eszközök „kommunista” birtokosainak a vezetése alatt áll. Ezért nagy jelentőségű a lengyelországi változás, ha tényleg megalakulhatnak a pártvezetéstől független szakszervezetek, mert akkormár leszegy olyan szovjet gyarmat, ahol a munkások, a dolgozók nem lesznek teljesen védtelenül kizsákmányolhatók, s ez limitálni fogja az orosz gyarmatosítók kizsákmányoló tevékenységét is. Elvileg pedig még az előbbieknél is fontosabb az a tény, hogy a lengyelországi kommunista párttól független szakszervezetek bizonyítják azt, hogy a munkások szerint a kommunista párt nem a munkásokat, a dolgozókat képviseli, tehát a kommunista párt ellen a munkásoknak a független szakszervezetekkel kell védekezniük. És ez vonatkozik minden szovjet vezetés alatt álló kommunista pártra, még a magyar kommunista pártra is, noha Kádár János Budapestből igyekszik kirakatvárost csinálni, ami a nép bizonyos rétegeinek bizonyos mértékig előnyös. Persze a rendszer rothadtságán, a diktatúrán az mit sem változtat, ha „a legyek időnkint változnak a trágyadombon!" Így Kisházi Ödön az elnöki tanács elnökhelyettese, a kommunista Politbüro volt tagja, aki 7 évet ült koholt vádak miatt a Sztálin— Rákosi rendszerben, a munkaügyi miniszter korában mégsem adta vissza a Rákosi rendszerben kitelepített postás nyugdíját, mert annak egy lánya élt Amerikában, akinek — szerinte — el kellett tartania a 80 éves szüleit. Hát igen. A diktatúrában az is lehetséges, hogy a 40 évig dolgozó kisembertől elvegyék a lakását és a nyugdíját minden ok nélkül és az ilyesmiben olyanok is részt vesznek, akik a maguk bőrén tanulhatták meg, hogy milyen diktatúrát szolgálnak. Hidas Antal kommunista író, aki a Kun Béla féle kommün után menekült Moszkvába, egyik alapító tagja volt a Szovjet írószövetségnek, vagyis főelvtárs 24 volt. A könyvében a sztálini időkről így emlékezik meg: A rettegés, az ostromba hibák, a megbocsájthatatlan gonoszságok, a förtelmes büntettek időszaka, stb. Hidas nem szerette Sztálint, mert ő maga is él- , töltött hét esztendőt, egy szibériai bányában, főleg, azért, mert az apósa maga Kun Béla volt, akit Szibériában gyilkoltak meg „szeretett szovjet elvtársai.” Hidas azután visszakerült Moszkvába, de egy kicsit úgy látszik mindig gyanús maradt, mert mind írja : 1959- ben majdnem négy évtized élet és négy évszázadnak beillő átélés után lehetségessé vált Moszkvából való hazatérésünk.” Egyébként Kun Béla özvegyével együtt utazott Budapestre Hidas elvtárs. Sztálin halála után még hat évig nem tudtak dönteni a szovjet elvtársak, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező özvegy Kun Bélánét és a családját visszaengedjék-e, vagy sem, az általuk megszállva tartott és az ő megbízottaik által vezetett Magyarországba. Ilyen a „felsőbbrendű” vörös rendszer és a diktatúrában bármikor jöhet egy újabb Rákosi, aki félrerúgja a kádári díszleteket és börtönbe dugja, vagy felkötteti a neki nem tetsző „elvtársakat.” Vagyis ilyen a lengyel munkás által meghatározott ,,trágyadomb.” Az elvtársak elég szemtelenek ahhoz, hogy elvárják a szabadföldön élő magyaroktól, hogy támogassák őket, ha nem többel, akkor azzal, hogy ha**-, látogatnak és ott költik el pénzüket. Mi ezeken a hasábokon egyszer sem taná- •csoltuk a magyar barátainknak, hogy ne menjenek Magyarországra, csak mindig fontosnak tartottuk a jó kapcsolatokat a hazai rokonokkal és barátokkal, de bizonyos visszás dolgokra mégis felhívjuk a szabadföldi magyarok figyelmét, mert jobb illúziók nélkül utazni haza, mint csajodni. A kádári idegenforgalom ugyanis arra van berendezve, hogy minél kevesebb szolgáltatásért, minél több pénzt „vágjon ki” a látogatók zsebéből. A magyarországi infláció — és más okok miatt — a vendéglátóipar árai 80-120 %kal emelkedtek az utóbbi évben, s az elvtársak közül a józanabbak attól tartottak, hogy az áremelkedések csökkenteni fogják az idegenforgalmat. Erről röviden a következőket jegyezzük meg. Szűcs Miklós IBUSZ főosztályvezető szerint az áremelkedés nagy és a baj az, hogy nem követi minőség emelkedés. „A balatoni szállók elöregedtek. A most érvényes árakon eladni olyan szobákat, amelyekben kopott a tapéta, régi a bútor, foltos a padlószőnyeg, s a fürdőkádból lassan folyik le a víz, ha egyáltalán lefolyik — nagyon nehéz.” Vagy például a siófoki Auróra Hotelben az étkezési költségek 10 z6nttal emelkedtek, azonfelül a kedves vendég fizet üdülőhelyi díjat, , és strand használati díjat is. A hasonló példákat hasábokon keresztül sorolhatnánk, de nem érdemes, mert az összes külföldi vendégeket fogadó szállodákban hasonló a helyzet. Az elvtársak a szolgáltatásaikért nemzetközi árszint