Adelaidei Magyar Értesítő, 1981 (14. évfolyam, január-december)

1981-04-01

­ Amit a hazalátogató magyaroknak tudniok kell Amikor a „mini Sztá­lin” Gomulkát kidobták a politikai szemétdomb­ra az újabb lengyel fő­­elvtárs, Gierek, szorgal­masan járta az országot és igyekezett a munká­sok rokonszenvét el­nyerni. Danzingban (Gdansk) a hajógyárban — remél­vén, hogy kellemes vá­laszt fognak hallani az őtt klsérő lengyel és a kül­földi újságírók — meg­kérdezte egy tekintélyes külsejű idősebb munkás­tól, hogy mi a vélemé­­nye a politikai változás­ról. A munkás tömören fogalmazta meg a véle­ményét. A legyek változ­nak, a trágyadomb ma­rad. Nos, a szovjet rend­szerű kommunista dik­tatúráról pontosabb rö­vid véleményt a politi­kai tudományok egyete­mi professzora sem mondhatna: trágya­domb. Ez a helyes kife­jezés. Gazdasági és mo­rális trágyadomb. A rendszer gazdaságilag teljesen megbukott, aminek a bizonyítására még az is elég, hogy a világ legnagyobb és ter­mészeti kincsekben leg­gazdagabb országában, *"A Szovjetunióban a mil­liós városokban is ha­vonta csak egyszer „osz­tanak” húst. A szovjet rendszer el­lentmondásait azonban legjobban a lengyel ese­mények bizonyítják. Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint arról, hogy az a kommunista párt, amelyik a munkás­ság és általában a dolgo­zók képviselőjének mondja magát, nem képviseli a munkásokat, illetőleg a dolgozókat, legalább is a szovjet gyarmatbirodalmakban nem. A moszkvai és a tőle függő kommunista pár­tok tulajdonképpen pi­ramis felépítésű érdek­­védelmi csoportok, ame­lyek szilárdan birtokol­ják a hatalmat. Min­den szintnek meg­van a maga pártbasákból és haszonélvező paraziták­ból álló rétege, amelyek­nek a feladata a „párt” (valójában a hatalmi klikk) vezető szerepének a biztosítása. E csoport Magyarországon a csa­ládtagokkal együtt nem több, mint három-négy­százezer ember. A pira­mis alján lévő másik négy-ötszázezer párttag többnyire csak kénye­lemből, vagy kényszer­ből tagja a pártnak, és se nem oszt, se nem szo­roz. Az állam hatalmat bi­torló, s birtokoló kom­munista hatalmi klikk tulajdonképpen az állam javainak a tényleges tu­lajdonosa is. A szovjet rendszerben az a meg­oldhatatlan ellentmon­dás létezik, hogy a mun­kások érdekeit képvisel­ni hivatott szakszerve­zet a termelő eszközök „kommunista” birtoko­sainak a vezetése alatt áll. Ezért nagy­ jelentő­ségű a lengyelországi változás, ha tényleg megalakulhatnak a párt­vezetéstől független szakszervezetek, mert akkor­­már lesz­­egy olyan szovjet gyarmat, ahol a munkások, a dol­gozók nem lesznek telje­sen védtelenül kizsák­mányolhatók, s ez limi­tálni fogja az orosz gyar­matosítók kizsákmá­nyoló tevékenységét is. Elvileg pedig még az előbbieknél is fontosabb az a tény, hogy a len­gyelországi kommunis­ta párttól független szakszervezetek bizo­nyítják azt, hogy a mun­kások szerint a kom­munista párt nem a munkásokat, a dolgozó­kat képviseli, tehát a kommunista párt ellen a munkásoknak a függet­len szakszervezetekkel kell védekezniük. És ez vonatkozik minden szov­jet vezetés alatt álló kommunista pártra, még a magyar kommu­nista pártra is, noha Ká­dár János Budapestből igyekszik kirakat­várost csinálni, ami a nép bi­zonyos rétegeinek bizo­nyos mértékig előnyös. Persze a rendszer rot­hadtságán, a diktatúrán az mit sem változtat, ha „a legyek időnkint változnak a trágyadom­­bon!" Így Kisházi Ödön az elnöki tanács elnök­­helyettese, a kommu­nista Politbüro volt tag­ja, aki 7 évet ült koholt vádak miatt a Sztálin— Rákosi rendszerben, a munkaügyi miniszter­­ korában mégsem adta vissza a Rákosi rend­szerben kitelepített pos­tás nyugdíját, mert an­nak egy lánya élt Ame­rikában, akinek — sze­rinte — el kellett tarta­nia a 80 éves szüleit. Hát igen. A diktatúrában az is lehetséges, hogy a 40 évig dolgozó kisember­től elvegyék a lakását és a nyugdíját minden ok nélkül és az ilyesmiben olyanok is részt vesz­nek, akik a maguk bőrén tanulhatták meg, hogy milyen diktatúrát szol­gálnak. Hidas Antal kommu­nista író, aki a Kun Bé­la féle kommün után menekült Moszkvába, egyik alapító tagja volt a Szovjet írószövet­ségnek, vagyis főelvtárs 24 volt. A könyvében a sztá­lini időkről így emléke­zik meg: A rettegés, az ostromba hibák, a meg­­bocsájthatatlan gonosz­ságok, a förtelmes bün­tettek időszaka, stb. Hidas nem szerette Sztá­lint, mert ő maga is él- , töltött hét esztendőt, egy szibériai bányában, fő­leg, azért, mert az apósa maga Kun Béla volt, akit Szibériában gyilkoltak meg „szeretett szovjet elvtársai.” Hidas azután vissza­került Moszkvába, de egy kicsit úgy látszik mindig gyanús maradt, mert mind írja : 1959- ben majdnem négy évti­zed élet és négy évszá­zadnak beillő átélés után lehetségessé vált Moszkvából való hazaté­résünk.” Egyébként Kun Béla özvegyével együtt utazott Budapest­re Hidas elvtárs. Sztálin halála után még hat évig nem tudtak dönteni a szovjet elvtársak, hogy a magyar állampolgár­­sággal rendelkező öz­vegy Kun Bélánét és a családját vissza­enged­jék-e, vagy sem, az álta­luk megszállva tartott és az ő megbízottaik által vezetett Magyarország­ba. Ilyen a „felsőbb­­rendű” vörös rendszer és a diktatúrában bár­mikor jöhet egy újabb Rákosi, aki félrerúgja a kádári díszleteket és börtönbe dugja, vagy felkötteti a neki nem tetsző „elvtársakat.” Vagyis ilyen a lengyel munkás által meghatá­rozott ,,trágyadomb.” Az elvtársak elég szemtelenek ahhoz, hogy elvárják a sza­badföldön élő magya­roktól,­ hogy támogas­sák őket, ha nem többel, akkor azzal, hogy ha**-, látogatnak és ott költik el pénzüket. Mi ezeken a hasábo­kon egyszer sem taná- •­­csoltuk a magyar bará­tainknak, hogy ne men­jenek Magyarországra, csak mindig fontosnak tartottuk a jó kapcsola­tokat a hazai rokonokkal és barátokkal, de bizo­nyos visszás dolgokra mégis felhívjuk a sza­badföldi magyarok fi­gyelmét, mert jobb illú­ziók nélkül utazni ha­za, mint csajodni. A kádári idegen­forga­lom ugyanis arra van be­rendezve, hogy minél kevesebb szolgáltatá­sért, minél több pénzt „vágjon ki” a látogatók zsebéből. A magyaror­szági infláció — és más okok miatt — a vendég­látóipar árai 80-120 %­­kal emelkedtek az utób­bi évben, s az elvtársak közül a józanabbak at­tól tartottak, hogy az ár­emelkedések csökkente­ni fogják az idegen­for­galmat. Erről röviden a következőket jegyezzük meg. Szűcs Miklós IBUSZ főosztályvezető szerint az áremelkedés nagy és a baj az, hogy nem kö­veti minőség emelkedés. „A balatoni szállók elö­regedtek. A most érvé­nyes árakon eladni olyan szobákat, ame­lyekben kopott a tapé­ta, régi a bútor, foltos a padlószőnyeg, s a fürdőkádból lassan fo­lyik le a víz, ha egyál­talán lefolyik — nagyon nehéz.” Vagy például a siófoki Auróra Hotelben az ét­kezési költségek 10 z6n­ttal emelkedtek, azonfe­lül a kedves vendég fi­zet üdülőhelyi díjat, , és strand használati dí­jat is. A hasonló pél­dákat hasábokon keresz­tül sorolhatnánk, de nem érdemes, mert az összes külföldi vendégeket fo­gadó szállodákban ha­sonló a helyzet. Az elv­társak a szolgáltatásai­kért nemzetközi árszint

Next