Adelaidei Magyar Értesítő, 1981 (14. évfolyam, január-december)

1981-11-01

Tollas Tibor: SAKÁLOK ÉS PACSIRTÁK — A lakiteleki fiatal irók József Attila körének betiltására — Éppen két esztendeje annak, hogy 1979 május 18—19-én, a Kecskemét melletti Lakiteleken, több mint száz fiatal magyar író jött össze, hogy a nemzet sorsáról tanácskozzanak. Az otthoni fiatal írók nevében Szilágyi Ákos így nyilatkozott: „Ez a nemzedék még nem halmozhatott fel szellemi képviselőiben olyan egzisztenciális előnyöket, hogy ezek tartsák vissza a hangos gondolkodástól”. — Az ó nyilatkozatát egészítették ki Ratkó József szavai: „Azt hiszem, hogy 1948—50 óta körülbelül 1965—67-ig itt a nemzeti tudat, a történelmi tudat tudatos, rideg és kegyetlen szétverése folyt... A magyar állampolgár mindenféle közösséghez tartozott... de nem tartozhatott a nemzethez, mint közösséghez. Ennél fogva tudta, hogy az ovodai kiscsoporttal, pártcsoporttal, szakszervezettel stb. szemben mi a joga, kötelessége, de nem tudta, hogy a nemzettel, mint közösséggel szemben mi a kötelessége. Minden bajunk a négymillió elkapart gyerektől kezdve innen eredeztethető...” Gfirómbei András az otthoni iskolai oktatás tervszerűen létesített hiányosságait bírálta és „felelőtlen öncsonkí­tásnak” bélyegezte, hogy az otthoni tankönyvekből hiányoznak az országhatáron túl élő írók és költők. „Az új tantervnek már Németh Lászlót is sikerült kiiktatnia a kötelező anyagból... Úgy viselkedünk, mintha gyorstanfolyamon tanultuk volna nemzeti önmagunk felejtését.” — Kis Pintér Imre pedig a nemzeti önkisebbítés ellen tiltakozott: „Arról a szemléletről beszélek, amely nem akarja tudomásul venni azt, ami nyilvánvaló: ezt az érzelmi kötődést, kötést, amely nemzeti hagyományaink részleges érvénytelenítésén fáradozva: folyvást újra termeli a tájékozatlanságot és a kisebbrendű­ség érzéseit... Valljuk be hát mi is, hogy érdekeltek vagyunk a magyarságtudatban és vállaljuk el nyíltan a nemzeti érzé­seket.” A „lakiteleki írótalálkozó” hírét egy évvel ezelőtt Tollas Tibor e szavakkal tolmácsolta az emigráció felé: „Közel negyedszázados hallgatás után először vitatták meg ilyen nyíltan és bátran a legfiatalabb írónemzedék tagjai az égető magyar sorskérdéseket, melyeket eddig konferenciákon és sajtóban egyaránt elhallgattak. Így kerültek sorra a leg­fontosabb nemzeti és nemzetiségi problémák, a magyar múlt és közelmúlt történelmi ismereteinek hiánya és meg­hamisítása, a születésszabályozás veszélyei, a szocialista családpolitika címén történő családrombolás, a nemzeti tudat terv­szerű elfojtása, a tilalmakkal teli szellemi életünk visszásságai, az egyoldalú irodalomszemlélet, az iskoláztatás hiányossá­gai, az írói felelősség kérdése és szinte valamennyi felszólalónál a határokon túl élő magyarság brutális elnyomása, melyekről eddig ilyen nyíltan és ugyanakkor ilyen fegyelmezetten nem hallhattunk.” „Búvópatak-nemzedék" címmel tavaly februárban lapunk (Nemzetőr) első oldalán írtunk a Fiatal írók József Attila Körének lakiteleki kon­ferenciájáról. A találkozón a „Haza és nemzeti ön­ismeret” problémakörét vitatták meg a 25—35 év közötti irók. Az idősebb nemzedékből csak Illyés Gyulát, Csoóri Sándort és Fekete Gyulát hívták meg. A konferencia anyagát a Kecskeméten megjelenő „Forrás” c. folyóirat szelíden megcen- zurázva hozta le. A bátor felszólalások annakidején nemcsak bennünket leptek meg, de pl. Illyés Gyulát is, aki költői hasonlattal így fogalmazta meg a leg­fiatalabb írónemzedék jelentkezését: ,,A szellemi élet olyan mint a karszti patak. El tud tűnni néha nem­zedékekre. Tankönyv mondja, hogy a magyar irodalomnak is voltak korszakai ilyenek. Jelleg­telenek, nemzetietlenek, de mégis csak addig, amíg váratlanul, majdnem felfrissülve nem bugyogott elő a folyamat, mintha a föld alatt még új savakat, új erőt is tudott volna magába gyűjteni, jeltelenné sem­misítve történelmileg azt az irodalmi korosztályt, amely alatt a mélyben járt..." Azóta hiába kerestük a Forrás hasábjain a vita folytatását. A nép és nemzet problémáitól idegen cenzorok a vidéki folyóiratok szelepeket betöltő „korlátozott szabadságát" is megnyirbálták. Nem hiába emelte fel szavát egy évvel később a fiatal írók helyzetéről szólva Csoóri Sándor.- „Mintha nem is vitatkozó írásokat olvasnék — írja — hanem panaszos üzeneteket. Megannyi Mikes Kelemen-i levelet, valamilyen jelenidejű száműzetés­ből... A rodostói hang kertelés nélkül tör felszínre... Gyöngék vagyunk az ellenkezésben, de meg­kérdezni, hogy kiért s miért maradtunk lelkileg angolkórosak, már nem ajánlatos. Illetve ami még ennél a helyzetnél is rosszabb: a számonkéró hang eszünkbe se jut...” (Élet és Irodalom, 1980. aug. 9.) A belső száműzetésnek nyílt bevallása már KRÓNIKA

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék