Adelaidei Magyar Értesítő, 1982 (15. évfolyam, január-december)
1982-11-01
maradt — suttogta — a másik muszka földön Az asszony is elment utánuk nemsokára. — Aztán újra megházasodtam — köszörülte meg a torkát, hogy másról beszéljen —, kétszer is, de azokat is eltemettem. Most aztán lányommal vagyok. De hiszen ezt tudja az ifjú.. . — Persze... — Jó lány, igazán mondom, meg a vám is jó gyerek , ez a Péter. — Igaz — mondtam... Aztán hallgattunk s ekkor megint hallani lehetett a rosta lapátolását a padláson, mert eddig mintha halálos csend lett volna. — Szóval — emelte fel fejét az öregember — háromszor házasodtam... hát ebből is elég vét... — legyint s ezen kicsit el is mosolyodtunk. Aztán évek jöttek, évek mentek s a puszta világában mintha semmi sem történt volna. De — talán nem is történt. Egyszer meghalt egyik öreg béresünk a szomszéd pusztán és Király bácsi elkéretődzött a temetésre. — Ez a Jóska meghalt Galambosban, elmennék hozzá... — mondta csak úgy mellékesen, mintha lényegtelen változás lenne csak, hogy a régi pajtás immáron örökre elcsendesedett. Nem is beszéltink róla többet, de ez időtől az öreg király mintha meglassúdott és meg is csendesedett volna. Sokat ült a csendes magtárban egyedül és nagyokat hallgattunk, ha meglátogattam. — Fázom — mondta egyszer. — Nem is tudom, mi a fenének ül itt Király bácsi — mérgelődtem. Adja át Péternek a kulcsokat, ha nem jól érzi magát. Majd az irodában elintézem... persze azért maga marad a magtáros... — Hát ifiú, az jó lenne... meg hát köszönöm is... Ezután már Király bácsi többnyire a pitvarban ült, ködmenben, akkor is, ha oda sütött a nap. A telet a szobában üldögélte végig, de a tavasz csak kihozta újra a napra. De ha meglátogattam, már alig beszélgettünk. Néztük a futó felhőket, a pelyhes kiscsibéket s a messzeséget túl az erdőn. Egyszer aztán papot kért öreg barátom. — Nem sürgős, Király bácsi, ahogy látom... — Hát nem is panaszkodom, de az első feleségemmel álmodtam az éjjel... aztán nagyon hívogatott... A mi falunkban nem volt plébánia, hát elhozattam a szomszéd falu öreg papját, aki öregebb volt a mi öreg számadónknál is. Amikor hazafelé vitte a kocsi, meglátogatott pár percre és azt mondta: — Tudja, fiam, öreg szolga vagyok magam is, de ennél tisztább lelkű emberrel még nem találkoztam. És még azon a tavaszon ágyba került öreg barátom, és láttam, hogy ebből az ágyból már nincs felkelés. A tavasznak már vége volt, aztán ellobbant a nyár is, elsuhogott az ősz is és karácsony hetében voltunk már, amikor üzent értem öreg barátom. — Hogy van, Király bácsi? Látom, jobban... Elnézően, fáradtan mosolygott igyekezetemen. — Hát... elmúlik az ember — suttogta —, de ez a dolog rendje. — És szépen elmondta sorjában, mit, hol hagyott a magtárban. Az új zsákokat a ládába zárta, de ennek a kulcsát nem adta át még Péternek sem... jobb, ha mindjárt magamhoz veszem... — Nem sürgős, Király bácsi... — De csak vigye el az ifjút... a kutyák csúnyán vonítottak az éjjel... Másnap jöttek értem, hogy az öreg rosszul van, engem kéretett. Akkor már alig tudott beszélni. — Ott van az a kis hársfa... a temető sarkában... oda szeretnék... Nem tudtam szólni, csak szorongattam hidegülő kezét ígéretképpen... és meghalt még azon az éjjelen. Reggel megásattam a sírját a kis hársfa alatt és hiába törtem a fejem, hogy miért éppen oda kívánkozott... amikor menyecske lánya jött sietve a temetőbe. — Nem jó helyre ássák, ifiút... szegény édesanyám meghagyta, hogy melléje temessék... — Nem lehet, Naca. Király bácsi ide kívánkozott és én megígértem neki... Amikor duzzogva elment az asszony, elmosolyodtam magamban, mint a cinkos, aki segített kifogni az asszonyokon, akik a kis temető túlsó sarkában voltak eltemetve és megértettem öreg barátom, aki — három asszony után —, végre — egészen egyedül akart maradni... A temetésen suttogva hullott a hó s a dombtetőről a párás végtelenségbe lehetett látni. Karácsony másnapja volt éppen. ^Milyen a szocialista bor? Független a * * tőkétől. A vars(5^ külkereskedelmi minis^ *tériumban az újságíró megkérdezi az e- * *gyik osztályvezetőt,hogy alakul legújab* *ban a szovjet-lengyel gazdasági viszont *A lehető legjobban feleli az osztályve-* *zető..A Szovjetnek szenet szállítunk és* * ennek fejében átveszi tőlünk az összes * * vágómarhát és sertést. . . , , * * a Lengyelország 1 * * millió cipőt kapott a nagy Szovjetunió-1 *W1??.Megtalpalni... lengyel beszélj * get.Egyik pesszimista a másik optimista* *Első:Mi lesz velünk,ha ez igy megy to- t *vább? optimista: koldulni fogunk. Pesz- * *szimista: de kitől?.Mi a legolcsóbb Ama-* *rikában?Az élet és a legdrágább?A halál * * ******************************** * — FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! * *1— ■ 1 ■■ 1