Adelaidei Magyar Értesítő, 1990 (23. évfolyam, január-december)

1990-10-01

kártól. Tamás Atya imával kezdte meg a gyűlést, majd következtek az ilyen alkalommal szokásos szá­mok: a tavalyi közgyűlés jegyző­könyvének felolvasása, a titkári és pénztári jelentés, melyeket a közgyűlés kisebb viták és hozzá­szólások után egyhangúan elfoga­dott. A gyűlés folyamán több, a szokástól eltérő probléma merült fel, melyeket a közgyűlés inteli­­gens és civilizált módon kezelt. Sajnálatos, hogy voltak a részt­vevők között olyanok, akik alig várták, hogy hazaérkezzenek, hogy világgá kürtölhessék mindazt,ami ott elhangzott. Ezt jól tudom, mert másnap már olyanoktól hallot­tam részletes beszámolót az ott történtekről, akik egyáltalán nem voltak jelen.­­ Mint Regnum tag és az Adelaidei Magyar Értesítő szerkesztője szeretném megjegyez­ni, hogy a közgyűlés kellemes légkörben és tökéletes harmóniá­ban zajlott le. Krassay István titkár le óhajtott mondani tiszt­ségéről egészségi állapotára való hivatkozással, de ezt Tamás Atya nem fogadta el, s a gyűlés azt határozta, hogy továbbra is tit­kár maradjon, de teendői ellátá­sában segítséget fog kapni. A gyűlést záró ima után a Regnum hölgyei tormás virstlit szolgál­tak fel a megjelenteknek. Szeptember 19. Szerda. A Délausztráliai Magyar Karitász Egylet közgyűlését több, mint 50 tag megjelenése tette határozó­képessé. Nagy Méda felolvasta az elmúlt év közgyűlésének jegyző­könyvét, majd Kelemen Gyula tet­te meg pénztári jelenését. A köz­gyűlés mindkettőt ellenvetés nél­kül elfogadta. Laczina Frigyes OAM elnök vázolta az Ápoló Otthon jövőre vonatkozó terveit és kér­te a magyar közösség támogatását. Szeptember 15 . S­zombat. A szerkesztő elnézést kér azért, hogy ezt az eseményt nem a helyes sorrendbe illesztette be. A Klub Ausztrál-Magyar Bálja szép láto­gatottságnak örvendett, bár töb­ben is elfértek volna a teremben. Sajnos a Klub vezetősége úgy dön­tött, hogy a Bál nevét megcáfoló­­an egyetlen egy ausztrál előkelő­séget sem hívott meg ez alkalom­mal. Mindazonáltal a résztvevők finom vacsorát és jó tánczenét élvezhettek. Tekintettel arra, hogy a Klub Nagy Karácsonyi Vására már több nappal a lapzárta után fog tör­ténni, arról majd csak a követ­kező számban tudunk értesítést adni. MAGYARORS­ZÁGI HÍREK MAGYAR­NYELVŰ KÜLFÖLDI RÁDIÓADÁSOK­BÓL. Összeállította: Polgári Rudolf. Mindenki hallotta, olvasta Tőkés László nagyváradi püspök autóbal­esetét. Jelenleg Budapesten, az Orczy kórházban van utókezelésen. Örömhír felőle: egyre több nem­zetközi szervezet javasolja a "Béke Nobel-Díjra."­­Erre vonat­kozóan az olvasó felkérést fog találni az Értesítő további lap­jainak valamelyikén. - Szerk.­ Diósgyőr, hazánk egyik nagy vesz­teséges vállalata. Ott 1981 ele­jétől ágyúkat gyártottak úgy Irak mint Irán részére. Az is e­­lőfordult, hogy a két ellenség­nek ugyanazon a magyar tengerjá­rón szállították a kért rendelé­seket, természetesen két külön­böző kikötőbe. Diósgyőrött gyak­ran hallottak nagy dörejt, ami ezen ágyúk egyenkénti kipróbálá­sának volt a hangja. Most aztán a pénz olajra lépett. Tollas Tibor a Nemzetőr főszer­­kesztője haza látogatott. Az I­­gazságügyi Miniszter engedélyével kereshette volt börtönének terü­letén az akkor elrejtett rab-ver­sek kéziratait. Regionális környezetvédelmi köz­pont.­­ A 15 tagú igazgatóság vezetője magyar, dr.Hajdú Péter. Helyettese amerikai, mindenkor az elnök­jelöltje. Megnyitáskor jelen voltak: Göncz magyar köztár­

Next