Cél, 1965 (8. évfolyam, 2-3. szám)

1965-08-01 / 3. szám

Vim. évfolyam 3. szám CÉL emberünk volt És hogy feltevésünk helyes volt bizonyítja az, hogy ő magát is előadónak jelölte a táborozáson. A rendőrségi engedélyt gyanútla­nul aláírta Dr. O. J. rendőrkapitány. A legnehezebb feladatnak látszott K. F. kiváló színművészt meg­nyerni arra, hogy lépjen fel és szavalja el a Soly­­mosi Eszter című verset. Másnap este már az ő be­leegyezése is a birtokunkban volt. Nekem R. T. művésznek is beillő hegedű játékát kellett biz­tosítanom, felesége zongorakiséretével, ami köny­­nyű munka volt, mert egyazon vállalatnál dolgoz­tunk és amellett, hogy közvetlen főnököm volt még meleg barátság is fűzött össze bennünket. M­indjárt megállapodtunk a zeneművekben is, amit játszani fognak. Elsőnek Hubay Helyre Kati­ját, majd a közbeiktatott szónokok, vagy verset szava­lók után Brahms Magyar Táncait. Kedden már nyomattuk a plakátokat és szerdára virradóra hatalmas piros­fehér-zöld színű falra­gaszok hirdették a Turultáborozás helyét, idejét és programmját, országszerte ismert emberek neve­ivel. Szombat vasárnapra már nem volt a birto­kunkban eladható jegy, olyan nagy volt az érdek­lődés és itt megint ki kell emeljük a hungaristák fegyelmezettségét, jóakaratát, mert nagyobb része leadta a jegyeit a pénztárhoz, vállalva az álló­hely kényelmetlenségét és az oldalajtókhoz való kiszorultságát. Csütörtökön este végigjártuk a kerületvezetők lakásait, hét kerületre volt osztva a város és minden kerület még körzetekre, a körzetek ház­tömbökre és kiadták az utasítást, hogy még azon estén tartoznak végig járni körzetvezetőiket, azok pedig háztömbvezetőiket és mozgósítsanak min­den fellelhető épkézláb embert a Táborozásra. Ez a munkánk felesleges óvatosságnak bizonyult, mert a falragaszokról már mindenki értesült arról, hogy mi készül vasárnap délutánra és a vezetők, már számszerű kimutatást tártak elénk jegyigénylé­seikről, a­ kerületeik részére. Igen, ez a feloszlatott állapotunkban is meg­tartott szervezettség, fegyelmezettség, harcol­­ni akarás és tudás, félelmetes volt a rendszer urainak a szemében. Tisztában voltak azzal, hogy ha ez az országos viszonylatban egyedülállóan megszervezett párt és mozgalom uralomra jut, nekik felelniük kell arról, hogyan vezették és hová jutatták a nemzetet? Hogyan gazdálkodtak a nemzet vagyonával, s kiknek jutatták a nemzet jövedelmének nagy százalékát, mely a nemzet ösz­­szességét illette volna meg? Kiknek a kezébe ke­rült az ország természeti kincseinek kihasználá­sa? A gyáripar, s a bankok jövedelme, a nagybir­tokok jelentős hányada? Hogyan és kik juttatták a kül és belkereskedelmet a nemzettől idegen fajú­­ak kezébe? Ezért használtak fel ellenünk a poli­tikai életben addig nem ismert, erőszakos, ma­gyar emberhez nem méltó eszközöket, mert féltek tetteik következményének elviselésétől és félel­mükben, egyik becstelenséget követték el a másik után. Ilyen becstelenség volt többek között az is, hogy családfenntartók tömegeit internálták és börtönözték be, akik az általuk hivatalosan en­gedélyezett pártkeretek között szervezési munká­kat végeztek csak azért, hogy a tömegeknek elve­gyék a kedvét a pártban való működéstől és belé­péstől. Rettegésükben még azt az ősi törvényt is elfelejtették, hogy minél több mártírt csinálnak közülünk, annál inkább nekünk adnak hitelt, a bennük két évtized óta csalódó nemzettagok.­­Szombaton délután háromszor annyi testvér je­lent meg a hatalmas hangversenyzongora elszállí­tására, mint amennyire szükség lett volna. Nem tudtunk és nem is akartunk ellene tenni semmit, mert mindenki részt kért a munkákból és a mellő­zöttség érzését nem akartuk senkiben felkelteni. Soha nagyobb gonddal, szeretőbb vigyázattal nem szállítottak még zongorát Magyarországon, mint azt a testvérek tették. Még a nagy, széles stráf­­kocsin is úgy fogták körül, mintha díszőrséget állnának melette. Nem is esett még egy karcolás sem rajta sem az oda, sem a visszaszállítás al­kalmával. A terem berendezését és az előadás rendezését FIS. és F.J. tv.-ek irányítása alatt hungaristák végezték, említenem sem kell szintén fölös számiban. Engem abban a kitüntető megbízásban részesítet­tek, hogy fogadjam a vonaton érkező színművészün­ket és vigyem az előadás helyére. Lelkemre kötöt­tek vigyázzak, hogyan viselkedem és bánok vele, mert az illető úr kormányfőtanácsos és a méltó­­ságos megszólítás úgy hozzátartozik a rangjához, mint gomb a kabáthoz. Ehhez a megbízáshoz elkér­tem a vállalatunk igazgatójának O.L.-nak a foga­tát, amelyet minden további nélkül meg is kaptam, amikor elmondtam kit akarok vinni rajta. Az öreg parádés kocsissal pedig megbeszéltem, hogy las­sú ügetéssel hajtson majd visszafelé a főutcán, főleg a két park között elterülő “korzó”-nak ne­vezett sétányon. És vasárnap délután a három órakor befutó gyorsvonatról leszálló K.F.-t. Is­ten hozta méltóságos uram, üdvözléssel fogadtam. Te, válaszolta a kezemet derekasan megrázva, engem ne méltóságos uramozz, mert nyakon le­­gyintlek, én nektek F. -i bátyátok vagyok. Akkor hát Isten hozott F. -t bátyám, üdvözöltem mégegy­­szer. Jókedvűen mosolygott rám és megkérdezte, aztán közönség dolgában hogyan állunk? Megértő és hálás közönség lesz jelen, válaszoltam. Nem ilyen értelemben kérdeztem te lurkó, hanem hányan lesznek? Attól félek, hogyha mindenkit beprése­lünk a terembe szétnyomják a falakat, feleltem gondterhes arcot vágva, tegnap este már egy jegyünk sem volt. Közben kiértünk a ránk vára­kozó hintóhoz, s tekintetét a lovakon legeltetve megkérdezte, ezt a két gyönyörű lipicait kinek az istállójából kötöttétek el ti betyárok? Amikor megneveztem a tulajdonosát a két lónak, hatalma­san felkacagott; te, ha én ezt elmesélem Pesten, nem hiszik el nekem, hogy engem a jobboldali színészt, H.­D. fogatán szállítottak a szélsőjobb­hoz közelálló Turul Szövetség táborozására. (folytatjuk) Jászkunsági 13 oldal PROHÁSZKA: **A materializmus világnézetet nem adhat, mert nem karolhatja föl a lét összes kérdéseit'*

Next