Hadak Útján, 1951 (3. évfolyam, 26. szám)
1951-06-01 / 26. szám
Hadászati problémák Koreában Az USA és a Szovjetunió ellentétes külpolitikai törekvéseinek „békés eszközökkel" való küzdelme immár évek óta folyik. Abban a felek egyre makacsabbul ragaszkodnak saját álláspontjukhoz, a viták során a türelmesség, a megértés és engedékenység egyre kevesebb szerepet kapnak s a küzdelem egyre jobban közeledik az erőszakos eszközök alkalmazása a harmadik világháború felé, így a küzdelem eszmei, diplomáciai, gazdasági és egyéb vonatkozásaiban aratott sikereknek, illetve sikertelenségeknek jelentőségét egyre inkább abból a szempontból kell értékelni, hogy azok mennyiben befolyásolják a szembenálló felek hadászati helyzetét egy esetleges harmadik világháború vonatkozásában, így ennek kell elsősorban mérvadónak lenni, a koreai helyzet mindenkori mérlegelésénél is. Egy esetleges harmadik világháborúban az erőkifejtés súlyát egyrészt az USA, másrészt a Szovjetunió fogják képviselni. Eme erőkifejtések viszonylagias nagysága szempontjából a Koreában adódó lehetőségek teljesen lényegtelenek. A megsemmisítés legkisebb áldozatot követelő legrövidebb útja pedig egyik erőforráshoz sem vezet Koreán keresztül. A harmadik világháborúval kapcsolatban tehát Koreának nem volt eredetileg is hadászati jelentősége. Ilyent átmenetileg is csak annyiban nyerhet, amennyiben a vele kapcsolatos események befolyásolni tudják, vagy az erőkifejtési mérleget, vagy az erőforrásokhoz vezető legrövidebb utak alakulását. Az USA és a Szovjetunió hadászati helyzetének viszonylagos alakulásában jelentős szerepet játszik, hogy Ázsia népeire melyik félnek, milyen nagy a politikai befolyása. E téren döntő fordulatot jelentett, hogy Ázsia legnépesebb és területileg is legnagyobb, legtartalmasabb történelmi múlttal rendelkező állama, Kína teljesen a Szovjetunió politikai befolyása alá került. Ezzel megteremtődött az alap egy olyan eszmeáramlat elindításához, ami Ázsia népeinek nagy részét, esetleg összességét is a Szovjetunió politikai befolyása alá terelheti. Az eszmeáramlat jelszava: „felszabadítani Ázsia elnyomott népeit a fehér faj kizsákmányoló uralma alól, mégpedig a kommunista politikai rendszer jegyében, mert az a legyőzhetetlen Szovjetunió erkölcsi és anyagi támogatását biztosítja". E jelszó gyakorlati hitelének megszerzése érdekében indult egy évvel ezelőtt támadásra Észak-Korea kommunista kormánya az USA segítségével hatalomhoz jutott délkoreai kormányzat ellen, szovjetorosz fegyverekkel, a szovjet diplomácia kezdeményezésére és előre biztosított támogatásával. A támadás az USA kormányát rendkívül kellemetlen válaszút elé állította. Ha meghajlik az erőszak alkalmazása előtt, úgy gyengesége láttán új erőre kap az indonéziai, indokínai és maláji bolsevista lázadás, vérszemet kaphatnak a többi ázsiai államok még passzív ötödik hadoszlopai. Ázsia függetlenségre törekvő népeit lázba hozhatja a Szovjet kezdeményezés könnyű sikere és rövidesen elveszhet akár egész Ázsia is a nyugati tábor számára. Ázsia elszakadása minden bizonnyal Nyugateurópában is éreztetné kedvezőtlen hatását és az USA hadászati helyzete mind Ázsiában, mind Európában egyszeriben összezsugorodna a lehetőségek minimumára. Másrészt az USA arra egyáltalában nem volt felkészülve, hogy az erőszakos lépésre ugyancsak erőszakos lépéssel válaszoljon. A helyes válaszlépést ugyanis mindenekelőtt az értelmi szerző, a Szovjetunió ellen kellett volna irányítani. Ehhez azonban csupán az atombomba állott rendelkezésre, megfelelő tengeri-, némi légi- és csak jelentéktelen szárazföldi haderő mellett. Ha az atombomba nem hoz azonnali és döntő sikert, úgy a védtelen Ázsia és Nyugateurópa hetek alatt is elveszhetnek és ezzel maga az USA is szinte reménytelen hadászati helyzetbe kerül. Ezt a kockázatot tehát vállalni nem lehetett. Ugyancsak nem volt előkészítve Délkorea hatásos katonai önvédelme sem. A délkoreai hadosztályok lényegileg csak könynyű fegyverzetű rendőralakulatok voltak, a nehéz fegyverzet, páncélos- és légierő teljesen hiányoztak. Végül nem volt az USA vezérkar sem felkészülve arra, hogy adott esetben Délkoreát amerikai csapatokkal védje meg. Hiszen az USA önvédelme szempontjából Délkoreának hovatartozása egyáltalában nem játszott sorsdöntő szerepet. E mellett az amerikai csapatoknak koreaiakkal való szembeállítása azt a nem kívánatos látszatot kelthette volna, hogy az USA ázsiai belügyekbe akar beavatkozni, holott addig az USA azzal szerzett magának kedvező közvéleményt Ázsiában, hogy az ottani népek függetlenségi törekvéseit pártfogolta. Végül a fegyveres harc vállalása Koreában egy bármikor lehetséges harmadik világháború szempontjából teljesen mellékes irányba terelheti az USA katonai erőkifejtését és teljesen feleslegesen emésztheti annak forrásait és tartalékait. Az ilyen módon ugyancsak nehéz válaszút elé állított USA kormány azonban a helyzet magaslatára tudott emelkedni és azonnal döntött, mégpedig a cselekvés mellett. Ez a cselekvés, ma már említettek