Hadak Útján, 1957 (9. évfolyam, 92-103. szám)

1957-01-01 / 92-93. szám

­J\uard is to Hi Új költőt mutatunk be bajtársainknak és hontalan magyar véreinknek. A kommunista rabságból robbant ki, a szenvedések sok-sok éves kálváriá­ján forrott ki az a tehetség, amely csak ezután fog hivatott méltatókra ta­lálni. — Az átélés ereje dobol, lüktet minden sorában, szinte egy új Remé­­nyik lángolását érezzük. Nemcsak minden magyarhoz szól, a szabad világ lelkiismeretén is dö­römbölnek azok a versek, amelyek a fegyházcellákban, kényszermunka­táborokban, vagy a szabadságharc dicsőséges és tragikus napjaiban szület­tek. — Az itt közölt első vers a váci fegyház poklából kiált felénk, ahol a börtönparancsnok még a rácsos ablakokat is beszegeztette. — A másik vers a szabadságharc egy megrázó képe. A költőnek még száz és száz verse vár kiadásra. November 7-e körül jutott szabad földre. Kívánságára költői álnevét használjuk. TOLLAS TIBOR Bebádogoznak minden ablakot Az életből csak ennyi fény maradt, Csillagos ég, tenyérnyi napsugár. Ezt vártuk nap-nap homályos falak Üregéből, esténként­ délután. S­­elvették ezt is, a tenyérnyi napot. Bebádogoztak minden ablakot. Tágult szemekkel kék tengerét látom Nápolynak, s fénylő partjai felett Még vár a­­Vezúv, pipál és a tájon Barnára lesült boldog emberek Lássátok? Éjben élünk, mint vakok, Bebádogoztak minden ablakot. Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba A szánk kapkodja be a levegőt, Mint partra vetett halak kopoltyúja Tátogunk némán — s érted nincs erőd Szívni az étel s ürülék szagot, Bebádogoztak minden ablakot. Az Alpeseknek fenyves illatából, Míg csokrot küld a hús nyugati szél És lelket öblít fenn a tiszta távol, S mosolygó hegyek hószaga kisér. Itt tegnap társam tüdőbajt kapott, Bebádogoztak minden ablakot. Csendet hasit a sétahajó kürtje, A falon sikló leánykacagás Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe S az ezer sípú nyár nem orgonáz. Süket a cellánk, minden hang halott, Bebádogoztak minden ablakot. Túl Barcelona kertjeit szitálva Egy barna asszony meleg hangja búg És alkonyatba pendül a gitárja, Hol táncoktól tarka még az út, S fülünkbe folynak az ólmos napok ... Bebádogoztak minden ablakot. Tapintanánk a bársonyos egekbe, Ujjunk hegyéből kiserken a vér. Mint koporsóba be vagyunk szegezve, Csak daróc szúr, vagy poloska, ha ér. Simogatnánk a sugaras napot, S bebádogoztak minden ablakot. Londonban bál van, sima termen siklik A sok selyembe öltözött leány. Puha hajuknak hamvassága izzik Lágy bútoroknak tükrös hajlatán. Nyugat táncol­a­tán végképp eladottal.. S bebádogoztak minden ablakot. Nyelvünket most a friss tavasz zamatja Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait Az alvadt bűznek, hol minden falatra Émelygő gyomrod felfordulna itt, De lenyeljük e végső falatot, Bebádogoztak minden ablakot. Az éhségmarta testünket telt álom Lakatja jól — és ínyenc ételek szét kínálja Pakis — szinte látom Hogy kúszik el a neonfény felett A Néma Rém — s nem lesz több hajnalod.. Bebádogoznak minden ablakot! A rádiók csak üvöltsék rekedten A szabadságot s az ember jogát. Itt érzi csak befalazott testem A milliókkal Moszkva ostorát. S Váctól Pekingig zúgják a rabok: Ha nem vigyáztok, az egész világon Bebádogoznak minden ablakot!

Next