Hadak Útján, 1974 (26. évfolyam, 305-316. szám)

1974-11-01 / 315-316. szám

A Szovjetunióban áthasonítva, átfunkcionál­va, olykor émelygősen kifejezve, de ismét vi­rul a hősök kultusza, persze átszőve a kommu­nista ideológia szálaival. Ott tisztában van­nak avval, hogy ma is azokba népek tudják a világban helyüket kiküzdeni és megtartani, a­­melyek képesek valamilyen eszmében hinni. Minden felemelkedés előfeltétele a bátorság és az odaadás képessége és készsége, vagyis a hősies­ség valamilyen formája. A hősiesség és az ál­dozatkészség azonban olyan célt, tárgyat kí­ván ,és igényel, mely érdemes azokra. Ez a tárgy azonban csak szellemi természetű lehet. Hiszen sosem volt még senki hajlandó az élet­standardért meghalni, — márcsak azért sem, mert a­ két elképzelés kölcsönösen kizárja egy­mást —­ írta Habsburg Ottó. Ha Európa nem talál vissza lelkéhez, ha nem lel újra vezérlő eszmét, melynek körében az igazi, tiszta hősi gondolat, a hősi ideál az őt megillető helyre kerül, s ha fegyvert és vitézt csak odaát éne­kelnek, akkor Európa napjai meg vannak számlálva. Ezért nemcsak szép és tisztes, hanem helyes cselekedet is volt a neuburgi hősi temető meg­koszorúzása. Mert hogyan beszélhetünk tisz­tességgel és jó lélekkel a hősi gondolatról és a hősi erényről, ha nem ápoljuk azok emlékét, kik nemzetünk létért való harca során estek el a II. világháborúban. A mai deheroizáló történelemszemlélettel és közfelfogással szem­ben nemcsak hinnünk és vallanunk, hanem hir­detnünk is kell, amit a költő így fogalmazott meg: „egy nemzet nem élhet hősök — példa­képek nélkül“ és „a meg nemszületett Győzel­met is lehet gyászolni“. Ennek vallásában és hirdetésében nekünk, emigránsoknak kell jó példával előljárnunk, kiknek erre még lehe­tőségünk és szabadságunk van. Helyzetünket hatalmasan megkönnyíti, hogy a II. világháború hőseinek példája után alig több mint egy évtizeddel másik, újabb példát is mutatott a magyar nép a világnak, hogy a harcoló hősök és a hősi halottak áldozata mit jelenthet a nemzet számára. Ezt az újabb példát 1956 októbere mutat­ja. Az a „jobb“ élet, amelyet ma otthon — nem ritkán idekint is — annyira dicsérnek, 1956 hőseinek véréből sarjadt. Vérnek kellett áztatnia Budapest és az ország földjét, hogy — ha nem is szabadság — de legalább vala­mivel emberibb élet virradhasson a magyar népre Rákosi véres, őrült­ szadista, a történe­lemben példátlanul álló diktatúrája után. A magyarság ma vidámabb úton jár, mint 1956 előtt. De vidámságában elfelejti, hogy e vi­dámabb út kezdetét hősi halottak sírjai jelzik és szegélyezik. ötvenhat hőseinek emlékére a mai hivata­los Magyarroszág a hallgatás, a feledés, a ha­zugság ugyanolyan ködfüggönyét­ igyekszik bocsátani, mint a II. világháború hőseire. Pe­dig Október ifjú és felnőtt hősei 18 esztendővel ezelőtt a föld fölé magasodtak, egy világ fi­gyelt ámulva reájuk, amikor a géppisztolyok és a harckocsiágyúk sortüzei közepette kenye­ret és szabadságot kiáltva feleltek a zsarnok­nak, és az emberi lélek talán legmélyebb igaz­ságát döbbentették a rabságba, megalkuvás­ba, cinizmusba, öngyilkos ostobaságba, öncsa­ló hazugságba gyávult világ színe elé. Mert a szabadság: az emberi szellem kenyere! — vall­ja Madaringa! Ezt az igazságot ötvenhat ifjai saját bensejükben fedezték fel egy világtörté­nelmi pillanat szívdobbanásakor, saját vé­rünkből érezték azt kiáramlani a zsarnok-tipor­­ta anyaföldre, nem pedig félrevezetett vagy megfélemlített öregek szavaiból, vagy újsá­gok, könyvek, éteri hullámok hazug szólamai­ból. Ránk, emigránsokra hárul ez a feladat is: ötvenhat hőseinek emlékét is kiemelni és kiemelve tartani a hallgatás, a feledés, a hazugság történelmi süllyesztőjéből. Ebben is nekünk kell jó példával előljárnunk. Mert ho­gyan ápolhatjuk tisztességgel a hősi gondo­latot és a hősi ideált, ha nem gondolunk azok­ra, kik — ugyanúgy, mint a II. világháború hősei — szovjet harcokcsik ellen harcolva es­tek el. Ezért mindannyiszor, amikor ötven­hatra emlékezünk, nemcsak az eszmére kell gondolnunk, nemcsak szép lélekkel, elvontan a forradalomra és a szabadságharcra, hanem az ezeket hordozó és vívó akkori hősökre, az életüket adó és áldozó hősi halottakra. Ők életükkel fizettek az Ember Isten-adta legna­gyobb kincsének, a hazának és a szabadság­nak a szeretetéért. Nekünk, megmaradottak­­nak életünk munkájával kell áldoznunk azért, hogy az ő ideáljaikat végleg valóra váltsuk. Bárcsak követelésre találna a neuburgi pél­da mindenütt, ahol magyar hősi halottak ide­gen földben várnak a feltámadásra! Bárcsak az öt világrész minél több őrhelyén gyúlná­­nak ki az emlékezés gyertyalángjai az elesett hősök valódi és jelképes sírjai felett! Dr. Csernohorszky Vilmos Yves de Daruvár: THE TRAGIC FATE OF HUNGARY örömmel adjuk hírül olvasóinknak, hogy az az ismert magyarbarát francia politikusnak a trianoni országos önki­tással és a fejlemények történelmi hátterével foglalkozó könyve an­golul is megjelent. A nagyjelentőségű mű méltatásával és tartalmi tagozódásával 1972-ben ismételte­n foglalkoztunk. Franciából fordí­totta Dr. Stankovich Viktor, a könyv meg­jelenését Kulcsár József ausztráliai honfitár­sunk adománya tette lehetővé. (Kartonkötés, 235 oldal, képekkel, vázlatok­kal és színes néprajzi térképmelléklettel: a Nemzetőr és az Erdélyi Szépmíves Céh kö­zös kiadása. Ára 20 DM, illl. 8 US dollár és postaköltség; megrendelhető: Nemzetőr, D-8 München 34, Postfach 70 \V\ Germany címen.)

Next