Hadak Útján, 1974 (26. évfolyam, 305-316. szám)
1974-11-01 / 315-316. szám
A Szovjetunióban áthasonítva, átfunkcionálva, olykor émelygősen kifejezve, de ismét virul a hősök kultusza, persze átszőve a kommunista ideológia szálaival. Ott tisztában vannak avval, hogy ma is azokba népek tudják a világban helyüket kiküzdeni és megtartani, amelyek képesek valamilyen eszmében hinni. Minden felemelkedés előfeltétele a bátorság és az odaadás képessége és készsége, vagyis a hősiesség valamilyen formája. A hősiesség és az áldozatkészség azonban olyan célt, tárgyat kíván ,és igényel, mely érdemes azokra. Ez a tárgy azonban csak szellemi természetű lehet. Hiszen sosem volt még senki hajlandó az életstandardért meghalni, — márcsak azért sem, mert a két elképzelés kölcsönösen kizárja egymást — írta Habsburg Ottó. Ha Európa nem talál vissza lelkéhez, ha nem lel újra vezérlő eszmét, melynek körében az igazi, tiszta hősi gondolat, a hősi ideál az őt megillető helyre kerül, s ha fegyvert és vitézt csak odaát énekelnek, akkor Európa napjai meg vannak számlálva. Ezért nemcsak szép és tisztes, hanem helyes cselekedet is volt a neuburgi hősi temető megkoszorúzása. Mert hogyan beszélhetünk tisztességgel és jó lélekkel a hősi gondolatról és a hősi erényről, ha nem ápoljuk azok emlékét, kik nemzetünk létért való harca során estek el a II. világháborúban. A mai deheroizáló történelemszemlélettel és közfelfogással szemben nemcsak hinnünk és vallanunk, hanem hirdetnünk is kell, amit a költő így fogalmazott meg: „egy nemzet nem élhet hősök — példaképek nélkül“ és „a meg nemszületett Győzelmet is lehet gyászolni“. Ennek vallásában és hirdetésében nekünk, emigránsoknak kell jó példával előljárnunk, kiknek erre még lehetőségünk és szabadságunk van. Helyzetünket hatalmasan megkönnyíti, hogy a II. világháború hőseinek példája után alig több mint egy évtizeddel másik, újabb példát is mutatott a magyar nép a világnak, hogy a harcoló hősök és a hősi halottak áldozata mit jelenthet a nemzet számára. Ezt az újabb példát 1956 októbere mutatja. Az a „jobb“ élet, amelyet ma otthon — nem ritkán idekint is — annyira dicsérnek, 1956 hőseinek véréből sarjadt. Vérnek kellett áztatnia Budapest és az ország földjét, hogy — ha nem is szabadság — de legalább valamivel emberibb élet virradhasson a magyar népre Rákosi véres, őrült szadista, a történelemben példátlanul álló diktatúrája után. A magyarság ma vidámabb úton jár, mint 1956 előtt. De vidámságában elfelejti, hogy e vidámabb út kezdetét hősi halottak sírjai jelzik és szegélyezik. ötvenhat hőseinek emlékére a mai hivatalos Magyarroszág a hallgatás, a feledés, a hazugság ugyanolyan ködfüggönyét igyekszik bocsátani, mint a II. világháború hőseire. Pedig Október ifjú és felnőtt hősei 18 esztendővel ezelőtt a föld fölé magasodtak, egy világ figyelt ámulva reájuk, amikor a géppisztolyok és a harckocsiágyúk sortüzei közepette kenyeret és szabadságot kiáltva feleltek a zsarnoknak, és az emberi lélek talán legmélyebb igazságát döbbentették a rabságba, megalkuvásba, cinizmusba, öngyilkos ostobaságba, öncsaló hazugságba gyávult világ színe elé. Mert a szabadság: az emberi szellem kenyere! — vallja Madaringa! Ezt az igazságot ötvenhat ifjai saját bensejükben fedezték fel egy világtörténelmi pillanat szívdobbanásakor, saját vérünkből érezték azt kiáramlani a zsarnok-tiporta anyaföldre, nem pedig félrevezetett vagy megfélemlített öregek szavaiból, vagy újságok, könyvek, éteri hullámok hazug szólamaiból. Ránk, emigránsokra hárul ez a feladat is: ötvenhat hőseinek emlékét is kiemelni és kiemelve tartani a hallgatás, a feledés, a hazugság történelmi süllyesztőjéből. Ebben is nekünk kell jó példával előljárnunk. Mert hogyan ápolhatjuk tisztességgel a hősi gondolatot és a hősi ideált, ha nem gondolunk azokra, kik — ugyanúgy, mint a II. világháború hősei — szovjet harcokcsik ellen harcolva estek el. Ezért mindannyiszor, amikor ötvenhatra emlékezünk, nemcsak az eszmére kell gondolnunk, nemcsak szép lélekkel, elvontan a forradalomra és a szabadságharcra, hanem az ezeket hordozó és vívó akkori hősökre, az életüket adó és áldozó hősi halottakra. Ők életükkel fizettek az Ember Isten-adta legnagyobb kincsének, a hazának és a szabadságnak a szeretetéért. Nekünk, megmaradottaknak életünk munkájával kell áldoznunk azért, hogy az ő ideáljaikat végleg valóra váltsuk. Bárcsak követelésre találna a neuburgi példa mindenütt, ahol magyar hősi halottak idegen földben várnak a feltámadásra! Bárcsak az öt világrész minél több őrhelyén gyúlnának ki az emlékezés gyertyalángjai az elesett hősök valódi és jelképes sírjai felett! Dr. Csernohorszky Vilmos Yves de Daruvár: THE TRAGIC FATE OF HUNGARY örömmel adjuk hírül olvasóinknak, hogy az az ismert magyarbarát francia politikusnak a trianoni országos önkitással és a fejlemények történelmi hátterével foglalkozó könyve angolul is megjelent. A nagyjelentőségű mű méltatásával és tartalmi tagozódásával 1972-ben ismételten foglalkoztunk. Franciából fordította Dr. Stankovich Viktor, a könyv megjelenését Kulcsár József ausztráliai honfitársunk adománya tette lehetővé. (Kartonkötés, 235 oldal, képekkel, vázlatokkal és színes néprajzi térképmelléklettel: a Nemzetőr és az Erdélyi Szépmíves Céh közös kiadása. Ára 20 DM, illl. 8 US dollár és postaköltség; megrendelhető: Nemzetőr, D-8 München 34, Postfach 70 \V\ Germany címen.)