Hadak Útján, 1977 (29. évfolyam, 330-335. szám)
1977-03-01 / 331. szám
E közlemény terjedelmét és írójának agg korát felülmúló feladat lenne mindazoknak az emigráns íróknak felsorolása és értékelése, akik nem szerepelnek az Enciklopédiában, bár az értékelés mérlegén nem kevesebbek sokaiknál, akiket világirodalminak minősít az Enciklopédia, mivel Kossuth-díjban részesültek. Az irodalomtudomány emigrációs művelőire vár a feladat, olyan irodalmi fórumot teremteni, amelynél az értékelés egyetlen mértéke az irodalmi színvonal, amely teret ad azoknak és csak azoknak a műveknek, amelyek ennek az igénynek megfelelnek és feladata meggyőzni az emigrációs és otthoni olvasókat arról, hogy egy irodalmi mű nem kisebb értékű azért, mert nem otthon, hanem a lehetőségekben szerény emigrációban íródtak. Az általános emberi eszmény miként érvényesül a mai hazai rendszerben? Mi ad tartalmat a haza fogalmának? Indokolt-e a hajdani nemesi és főnemesi rend sommásan történő elítélése, lekicsinylése? Ez a rend számtalanszor tanúsította hazaszeretetét, véres felkelésekkel, börtönökben, vesztőhelyeken szenvedett mártíriumával. Elmondhatják-e magaikról ugyanezt az államhatalom mai bitorlói, akik nemcsak tűrték, hanem kérték is a szovjet igát az 56-os szabadságharc idején. Az őrszem némán áll a csillagtalan éjben. Áll és vár. Várja a pillanatot, amikor dereng a pirkadat és mindenre fényt derít a felkelő nap. Szitnyai Zoltán Az ébredés előjelei? A Szovjetunió ez idén ünnepli forradalmának hatvanadik évfordulóját. Minden bizonnyal nagy pompával és ujjongással, de az örömbe sok üröm keveredik. Amerika követeli a titáni orosz fegyverkezés csökkentését, Helsinki visszafelé sült el Moszkva számára, és a bajok egyre sokasodnak. Mégpedig történelmet formáló súlyos belső bajok. Maga a rendszer egyelőre, legalábbis kifelé, érintetlenül fennáll. Az orosz patriotizmus intakt, a hadsereg tekintélye töreken, parlament nem korlátozza a vezetők akaratának megvalósítását, a tömegek türelmesek és irányíthatóak. A kormány a privilegizáltak sokszázezres széles rétegére támaszkodhatik. Mind függenek a hatalomtól. De . .. a Szovjetunióban a lakosság 30 százaléka kevesebb gabonát termel, mint Amerika öt százaléka. Az elektronika és technológia terén a Szovjetunió messze elmaradt a Nyugat mögött. Szellemi szabadság nélkül nem lehetséges a tudományos fejlődés. Az ideológiai dogmatizmus béklyóba ver minden fejlődést és változást. Evolúció alig lehetséges. Nyugaton egymást váltják a pártok, kormányok és emberek, — a Szovjetunióban régóta ugyanazok az öreg emberek vannak hatalmon, — a forradalom nemzedékének kivénhedt utódai. Ha valaki egyetlen téglát mozdít meg a szovjetrendszer piramisában, az egész megremeg. Ha megnyitnak egy szelepet, abból a várakozások, remények és akarások orkánja fújhat. S igy kettősen veszedelmes lehet egy olyan hatalom, mely kifelé állig felfegyverzett, de befelé bizonytalan. — Mert itt van, talán első helyen, a lényeges többségben lévő nem orosz népek problémája, akik mind szabadságra törnek, s akik ugyanúgy orosz elnyomás alatt érzik magukat, mint keleteurópai sorstársaik, itt van Kína problémája és a nyugateurópai és más kommunista pártok dilemmája. Itt van az el nem kötelezett államokkal szembeni csalódás: Sadat, Assad, Indira Ghandi. Kétes értékű az angoliai siker. És itt van legfőbbképpen a helsinki-i „harmadik kosárra“ hivatkozó ellenállók egy szélesedő mozgalma, mind magában Oroszországban, mind a hódoltsági területeken. Amennyiben egyáltalában lehetséges történelmi párhuzamokat vonni, úgy a Szovjetunió helyzete ma sok vonatkozásban kezd hasonlítani az omladozó Ozmán Birodalomhoz. Akkor Zrínyi háborút követelt: „Fegyvert, fegyvert, fegyvert és jó vitézi resolutiót“. Tudta, hogy a török világirodalmat meg lehet semmisíteni. Ma nyugaton senki nem követel háborút. Az atomkorszakban élünk és a demokráciákban ugyanúgy hiányzik az elszántság, mint a tisztánlátás. Henry Kissinger írta egy 1959-ben megjelent könyvében, hogy: „A Szovjetunió értett hozzá, hogy a Nyugatot mind erejével, mind gyengeségével zsarolja. Félünk a Szovjetunió hatalmától és nem merjük gyengeségeit kihasználni.“ Mást azonban nyolc éves külpolitikai működése alatt ő sem tett. Befejezte a vietnami háborút, melynek következményei miatt elsősorban a vietnami háborút ellenző csoportok bírálják; közeledett Moszkvához, amiért a keleti partvidék baloldali sajtója támadja. Metternichi kínzó aggodalmak közt élt, de nem volt homogén programja, s tettei nem tekinthetők egy átgondolt koncepció részeinek. Vietnámban feladta Amerika pozícióit és az antikommunista állásokat. Ez volt emberemlé k