Hadak Útján, 1986 (38. évfolyam, 384-389. szám)

1986-09-01 / 388. szám

résére használtak, jóval kisebb űrmére­­tűek, de hosszabb csövűek lettek, hogy messzebb és pontosabban hordjanak. A mozsár öblösebb, de rövidcsövű volt, ez magas ívben küldte lövedékeit a falak mögé. A kettő között volt a tarack, ez többnyire lőporral töltött gránátokat lőtt, félmagas ívben. Az ágyúkezelés elég körülményes munka volt, a nagyob­bakhoz 10—­12 kiszolgáló kellett, így tud­tak az ágyúkkal napi 30—35, a mozsa­rakkal 25—30 lövést leadni. A lőszer igen drága volt, egy-egy lövés átlag 5 akkori forintba került, összehasonlításul, egy forintért lehetett félakó bort venni, ami 30—36 liternek felel meg, egy igás ökör ára kb. 20 forint volt. Az ágyúk űrmé­retét akkor a lövedéke fontban kifejezett súlyával határozták meg, még a 19. szd. első felében is. Pl. a 6 fontos ágyúgolyó súlya kb. 2.75 kg volt, az ágyú űrmére­te 96 mm, a 12 fontos golyó 5,5 kg súlyú volt, az űrméret 119 mm. A tüzérség tö­mör és üreges lövedéket használt, volt gyújtólövedéke is, kartácsa és láncos golyója. Mint seregvezér, Gusztáv Adolf felis­merte a tábori tüzérség jelentőségét és kifejlesztette azt. Nála a tábori ágyú csöve rövidebb volt, a lövegtalp is köny­­nyebb, lényegesen különbözött az ost­romágyútól. A lövegeket űrméretük sze­rint szabványosította. Az ostromágyúk súlya 15 és 63 mázsa között volt, a tá­bori ágyúké 12, 18 és 27 mázsa. A leg­kisebb lövegek négyfontosak voltak, eze­ket vagy egy ló, vagy 3 ember vontatta, ezek kartácsot is lőttek. A svéd ágyúk öntöttvasból készültek. A magyarok Tüzes Gábornak nevez­ték P. Angelus Gabrieli Gautieri de Niz­za ferencesrendi szerzetest, aki Génuá­­ból származott, Győrött dolgozott labo­ratóriumban, robbanó, gyújtó anyagok­kal kísérletezett. Leghíresebb volt Ignis pirotechnicusa, olthatatlan tüzet kiváltó találmánya. Ezzel főleg az ostromlott vár falán támadt rések betöltésére alkalma­zott palánkokat, gerendákat gyújtották fel. A Budán zsákmányul esett több lő­port megkapta kísérletezés céljára. Ju­talmul püspöki címet is kapott. A HADJÁRAT anyagi alapjai Főleg XI. Ince pápa fáradhatatlan munkássága folytán, az ő diplomatái se­gítségével sikerült biztosítani az euró­pai politikai alapot a törököt kiűző had­járathoz, tekintélyes részében neki volt köszönhető az anyagi alap előteremtése is, ami hasonló fontosságú volt. Mint jó pénzügyi szakember, elsősorban a maga hatáskörében tett meg, mindent ezen a vonalon is. Megadóztatta erre a célra az egyházi vagyont, átengedett bizonyos jö­vedelmeket, a kolostori kincsekből is ér­tékesíttetett vagy másfél millió forint értékben. Bankkölcsönök fedezetéül egy­házi vagyont ajánlott fel. A vatikáni udvartartást a legegyszerűbbre csökken­tette le, ismeretes, hogy 13 éven át ugyanazt az öltözetet viselte. Követői közül legismertebb a salzburgi érsek 360 ezer forintos adománya. Le kell rögzíte­nünk két magyar főpap adományát is, amiről nyugaton nem sokat írnak. Sze­­lepcsényi György esztergomi érsek Bécs ostroma idején 493.000 forinttal járult a hadipénztárhoz, minden ezüstjét pénz­verésre ajánlva fel, majd 117.000 forint értékű terményeit és 150.000 forint érté­kű ausztriai és morvaországi birtokait a felszabadító háború céljaira áldozva. Széchenyi György érsek 61.000 forinton kívül végrendeletében 180.000 forintot ha­gyományozott a magyar végvárak meg­erősítésére. Ő építtette fel a Sümeg vá­rosát kerítő védőfalat építtetett a győri, rákosi és keszői várakon. (Kollányi F.: Esztergomi kanonok 1100—1900. Eszter­gom, 1900.) Szelepcsényi hamvai Mária­­zellben nyugosznak, Mindszenty bíboro­séi felett. A felajánlott összegeket a fő­papok eredetileg egyházi célokra gyűj­tötték. A német birodalmi gyűlésen 1663-ban ráolvasták a császárra, hogy elsikkasz­totta a török elleni hadjáratra rendel­kezésére bocsájtott pénzeket. Lipót köz­ismert vér pazarlásairól, udvaroncait bő­kezűen ajándékozta, fényes ünnepségeket rendezett. A hamis vádak alapján el­ítélt magyar főurak elkobzott vagyona nyomtalanul úszott el Bécsben — de a végvári magyar katonák éveken át nem kapták meg zsoldjukat. 1683 és 1685 kö­zött 10 millió forintot tékozolt el, amint azt a pápai és velencei követek jelentet­ték a bécsi udvar évi jövedelme ebben az időben 7 millió forint volt. Szólnunk kell a magyarságot közvet­lenül érintő anyagi terhekről. Azáltal, hogy Bécs csapatait Magyarországon te­leltette beszállásolással, ami pl. 1683- 1684 telén az országra 8 millió forint értékű terhet rótt, ebből 3 millió a Du­nántúl nyugati részére esett. Erdély a császár kezére kerülve, évi 400.000 fo­rinttal adózott a háborús költségekhez. Ugyanekkor Alsó-Ausztriát 7 évre fel­mentették az elszállásolás alól. Pl. 1685- ben a háborús terhek 70 °/o-át Magyar­­ország, a többit az örökös tartományok viselték. Egy 1681-ben Genfben meg­jelent munka írja: „Magyarország, mely hajdanában nagy kiterjedésű ország volt és a kereszténység elővédje és amely a legbölcsebb vélemények szerint semmi­vel kevésbé volt hatalmasabb, mint Európa legnagyobb és legjelentékenyebb államai, ma szomszédaira szorul, hogy a török hadaival és barbárságával szem­ 12

Next