Hadak Útján, 1986 (38. évfolyam, 384-389. szám)

1986-07-01 / 387. szám

tak. Diakov őrnagy alighanem leszámolt életével, amikor a gyerekek által felállí­tott egyik figyelő éles füttyöt hallatott, ami úgy látszik veszélyt jelentett, mert a gyerekek egymást lökdösve, ordítva rohantak vissza barakkjaikba. A hirtelen változás okát megtudtuk, amikor láttuk, hogy a nagy kapun keresztül, feltűzött szuronyú puskával, egy rohamsisakos légvédelmi tüzérszázad rontott rá a gye­rekekre. A század élén, pisztollyal a ke­zében egy tiszt futott. A szovjet kato­nák a két barakkot azonnal körülfogták és a gyerekeket, elkeseredett védekezés MEGJELENT A „GLORIA VICTIS 1956“ harmadik kiadása A szabadságharc 30. évfordulójára, a Nemzetőr által 20 év előtt kiadott „Glo­ria Victis 1956“ — Dicsőség a legyőzöt­teknek — című nagysikerű könyv, amely 10 évvel ezelőtt Amerikában a 2. kiadást érte meg, most a bécsi KOSMOS gondo­zásában látott ismét napvilágot. Kovács Kálmán, a neves bécsi magyar festőmű­vész tervezte a borítót és rendezte sajtó alá a 3. kiadást. A 156 oldalas szép kötet, az 1966-ban Münchenben megjelent 426 oldalas anto­lógia válogatott kiadása, amelyet Tollas Tibor gyűjtött össze és szerkesztett. A 20 év előtt megjelent könyvben 43 ország költőinek 150 versét olvashatjuk 28 nyel­ven. Minden költemény eredetiben és magyar fordításban szerepel a kötetben. A most megjelent harmadik kiadás csak magyar fordításban hozza a verseket, Al­bert Camus Nobel-díjas francia író négy­nyelvű előszavával és Oskar Kokoschka 56 ihletett két rajzával. „A Gloria Victis — ahogy a zárószóból olvashatjuk — csupán formailag költői antológia. Lényegében több ennél, nem­zetek, népek lelkiismeretének és együtt­érzésének dokumentuma, a széles világ tanúságtétele az 1956-os magyar szabad­ságharc eszméi mellett. Nem magyarok beszélnek itt magukról, igazságukat és fájdalmukat a világ költői és művészei tolmácsolják, akikben visszhangot vett a budapesti forradalmi rádió utolsó üze­nete: „Mi meghalunk Európáért!“ Tíz év óta sokféle hangon szóltak a forradalomról, a világsajtó nagy kom­mentátorai, a jelenkor történetírói és fi­lozófusai, de mégis a legmélyebb emberi vallomást a kortárs költők tették. Ők a történelem igazi krónikásai és e ver­sek túlélik a kort, amelyben a zsarnok­ság tombolt. (A könyv megrendelhető a Nemzetőr címén: Ferchenbachstr. 88, D-8000 Mün­chen 50. Ára: US $ 10.—, vagy DM 20.—. A pénzt kérjük a rendeléssel egy időben beküldeni.) sok ellenére az ablakokra leadott lövé­sekkel a barakk padlására szorították. Közben a táborparancsnok is megjelent, több tiszt kíséretében és azt akarta, hogy a tábor tűzoltósága, amely kivétel nél­kül magyar tisztekből állt, fecskendővel kergesse le a gyerekeket a padlásról. Hadifogoly társaim ezt megtagadták, mi­re néhány orosz tiszt megpróbálkozott a fecskendővel, de eredménytelenül, ami a gyerekekből üdvrivalgást váltott ki, ... ÉS EMBERTELEN LEVERÉSE Ezután hosszas tárgyalás kezdődött az orosz tisztek és a padlásablakokon ki­ordítozó gyerekek között. Amikor azután a táborparancsnok megígérte, hogy nem lesz bántódásuk és a fegyveres szovjet katonák is visszahúzódtak a barakkok környékéről, a gyerekek megadták ma­gukat és egyenként feltartott kézzel le­jöttek az udvarra. Amikor az utolsó is megadta magát, adott jelre a szovjet katonák és tisztek, puskatussal, korbács­csal és láncokkal nekiestek a gyerekek­nek. Diakov őrnagy például, egy kar­vastagságú kötéllel verte őket, hogy percek alatt egy vérében fetrengő és kín­jában vonító tömeg maradt, az előbb még oly győzelembiztos gyerekseregből. Sokan közülünk elfordultak, mert mind­ezt nehéz volt végignézni. A főbűnösök kezét-lábát a hátukon gúzsba kötötték és arccal egy szénrakásba dobták őket. A többi gyerek kihallgatása szovjet mód­szerekkel, főleg veréssel és rúgásokkal tovább folyt. Este hét óráig úgy látszik minden kérdés tisztázódott és a 8—10 fő­bűnöstől eltekintve, akiket szigorú ka­tonai őrizettel ismeretlen helyre szállí­tottak, a többi gyerek visszamaradt a táborban. Amikor az utolsó szovjet e­­gyenruhás is elhagyta a tábort, az ad­dig visszaparancsolt magyar orvosok nekiláttak a véresre vert satnya gyerek­testek kezeléséhez, ami majdnem éjfélig eltartott. Egy héttel később, augusztus 26-án minket elszálítottak a leningrádi kör­zetben fekvő Borovici-i 270-es számú tiszti hadifogolytáborba, ahonnan 1947 július végén, a legtöbb magyar hadifog­lyot hazaszállították. Az ozmányi tábor­ban egy kis magyar különítmény, főleg a konyhaszemélyzet maradt vissza. A közlékenyebb orosz tisztek elbeszé­léséből megtudtuk, hogy a gyerekek büntetésük letöltése alatt katonai ki­képzésben részesülnek, majd a börtö­nökből és javítótáborokból egyenesen a Vörös Hadseregbe sorozzák be őket. Hogy ez a nevelési módszer hová vezet, azt 1945 óta többször nemcsak leigázott ha­zánk lakossága, de számos más ország népessége, legutoljára az afgánok, a sa­ját bőrükön tapasztalhatták. Litteráti-Loótz Gyula

Next