Hadak Útján, 1988 (40. évfolyam, 396-401. szám)
1988-07-01 / 399. szám
kenyérzsákjaiból szárazkolbász és miegyéb finomság fityogott, valamint friss házicipő domborodott, amit a menyecskék és lányok tömködtek bele, viszont a falu főterén a falu suttyó gyerekserege, legények és katonaviselt férfilakossága szűrösödte az illatos katonagulyást és majszolta hozzá élvezettel a kesernyés komiszkenyeret. A falu lakossága egész éjjel sütöttfőzött az éhező szegény honvédek részére és egész éjszaka surrogott a varrógép, hogy a piros-fehér-zöld zászlók idejére elkészüljenek. A jó Isten tudja, honnan szedték azt a sok száz méternyi nemzetiszínű szalagot, ami a leánykák hajába fonódott és a legények mellén, meg süvegén díszelgett... A csehekkel nem volt semmi baj, vagy nehézség. Az ügyet részükről valami Jacob Braun, vagy Schwarz, vagy Weiss, vagy hogy a fenébe hívták, őrnagy úr bonyolította le — korrektül — az üzleti életben tőle és fajtájától elvárható kuláns és előzékeny módon. Mondja már, üzlet, az üzlet! Doborgaz nálunk a „Bevétel“, náluk a „Kiadás“ rovatba kerül... Mi van ezen könnyezni való??? Vettem néhány doborgazi képeslapot, hogy ismerősöknek, rokonoknak elküldjem, szép emlékként az első visszatért faluról, a visszatérés napján feladva. A postahivatal az egyik kis mellékutcában volt, így kívül esett a nagy ünnepi hejehuján. A bejáratnál a falra erősített zománcos tábla a kétfarkú oroszlánnal, frissen leverve, csak sejteni lehetett a Posta Ceskoslovenska felírást. Bent, a helyiségben egy nem egészen fiatal, kissé száraz leányka ült a pult mögött, pirosfehér-zöld kokárdával a blúzán, nem mehetett ünnepelni, mert hát első a kötelesség, neki a hivatalban volt a helye ... Mikor beléptem, felugrott, nagyra meresztette szemeit, látszott rajta, hogy én lehettem az első látogatója, és csak anynyit mondott: „Istenem, egy magyar katona! Hogy ezt megérhettem!...“ Csak nézett és potyogtak a könnyei... Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Egy ideig csak nézte, nem értette, hogy ilyen csoda pillanatában miként zavarhatja meg a bántó csengetés a csendet. Majd észbekapva, felvette a kagylót, valamit motyogott csehül, utána magyarul erélyes, nyugodt és határozott hangon azt mondta: „Nem kérem, itt a doborgazi magyar királyi postahivatal beszél! ... és letette a kagylót, ráborult az asztalra és zokogott. .. * Eddig a féltve őrzött gyönyörű emlékem a doborgazi átkelésről... A visszacsatolások folyamán részt vettem még több felvidéki és erdélyi bevonuláson, gyönyörű szónoklatokkal, magasröptű beszédekkel, harsogó katonazenével, megható ünneplésekkel... De számomra a legszebb szónoklat Doborgaz falu őszhajú bírójának el nem mondott beszéde volt, — a legszebb zene pedig a doborgazi templom harangszava .. . » Nyugat-Magyarország amikor még nem nevezték el Burgenlandnak VII. Mielőtt rátérnénk annak megbeszélésére, hogy miképpen került át az I. világháborút megkezdett és velünk együtt elveszített Ausztria Trianonban a „győztes“ csehek, románok és szerbek oldalára, talán nem árt, ha vázlatosan áttekintjük ezeréves szomszédságunk legjellemzőbb történelmi adatait, amelyek szemléltetik, miért kellett kiépítenünk, megszerveznünk védelmi övezetünket — őszerintük Burgenlandot. Kezdjük el elődeink korával. Avar követek 692-ben megállapodtak Pippin frank majordomussal, az avar szállásterület nyugati határát az Enns folyónál állapítva meg. Ennek ellenére, 788- ban a frankok betörnek a nyugati avar gyepűvidékre. 791-ben a frankok „megszámlálhatatlan“ serege Nagy Károly frank király vezetésével, az Enns torkolatvidékéről, hajóhad támogatásával, a Duna két partján megindul az avarok ellen. Az avarok harcolva vonulnak vissza kelet felé. Közben a frankok elveszítik felszerelésük javát, lovaik nagy részét, több püspökük, grófok is elesik, november elején visszavonulnak a határra. De az avarok belső ellentétei következtében 795- ben a nyugati avar országrész ura meghódol, majd meg is keresztelkedik. A frankok, szlavóniai szlávok segítségével 796- ban előnyomulva, 15 négyökrös szekérrel szállítják haza a rabolt avar kincseket. Nagy Károly életrajzírója, Eginhard szerint „emberemlékezet óta nem volt háború, amelyben a frankok egy 11