Hadak Útján, 1990 (42. évfolyam, 408-413. szám)

1990-05-01 / 410. szám

megindítására. Lényegében ez azt jelentette, hogy új törvényekre van szükség. A Bizottság egy 774 személyről készült listát állított össze, majd egy 38 névből álló pótlistát készített, valamint egy 71 névből álló listát készített azokról a német tudósokról és tech­nikusokról, akiket 1947-ben, mint értékes munka­erőket soron kívül hoztak be Kanadába. Ezeknek az eseteknek a kivizsgálását javasolták, 29 esetet elkülönítettek. Ezekben az esetekben az állítólagos vádak és meglévő bizonyítékok komolysága ezt az elkülönítést indokolja. Ebben a 29 esetben szerepel a „nagy” listáról a 145-ös eset, amelyik — mint utólag kiderült — Finta Imrével foglalkozik. A Deschenes Report (966. oldal) alapján elkészítették az új törvényeket. A háborús bűnösökről és az emberiség ellenes bűnösökről szóló törvénymódosításokat a Parlament és a Szenátus szokatlan gyorsasággal megszavazta. A törvények jogerőre emelkedtek 1987. október 1-én. 69 nap múlva, december 9-én Finta Imrét letartóztatták. A letartóztatás előtti héten, az RCMP (Royal Canadian Mounted Police, Kanadai Királyi Lovascsendőrség) telefonon felhívta, hogy beszélni szeretnének vele. Finta jelentkezett. Itt el­mondta, hogy Floridába készül egy kis vakációra, megadta a floridai címét is és az indulásának az idejét. Drámai módon az RCMP az autóbuszba való felszállás pillanatában tartóztatta le. Ez „jól hangzó” vastagbetűs beszámolókat eredményezett az újságokban. Az ügyész a következő háborús bűnösségi és emberiség ellen elkövetett bűnösségi vádpontokat emelte: 8617 zsidó elrablása (Kidnapping), 8617 zsidónak akarata ellenére való fog­­vatartása, 8617 zsidónak életveszélyes fenyegetésekkel való kirablása, 8617 zsidónak a bevagonírozása és a szállítás alatt meg nem határozott létszámú zsidónak a halála. Az ügyész természetesen azt tekintette fő feladatának, hogy az általa emelt vádpontok a tanúvallomások és a dokumentumok alapján bebizonyosodjanak. A vád érvelésében központi szerepe volt annak az ügyiratnak, amelyet a Kiskunfélegyházán annak idején ideiglenesen tartózkodó különleges karhatalmi csoport parancsnoka intézett a szegedi csendőrkerületi parancsnoksághoz. Ennek a parancsnak, amelyik vagy telefonon, vagy rádión érkezett Szegedre, egy gépelt másolatát Finta Imre hitelesítette. Aláírá­sa felett ez áll „a másolat hiteles”. Ennek alapján próbálta a vádló (ügyész) felelőssé tenni Fintát az ügyiratban közölt parancs tartalmának végrehajtásáért, nevezetesen a deportáló szerelvények indításáért, a deportáltak értékeinek az összeszedéséért, a szállítmányok élelmiszer- és ivóvízellátásának a hiányaiért is. 66 napig tartottak a tanúkihallgatások és szakértői nyilatkozatok. Az ügyész 43 személyt hozott a bíróság elé. Köztük 21 deportáltat Szegedről. Videofelvételeket mutattak be az izraeli és magyarországi, az 1989 évi bizottsági helyszíni kivizsgálásokról. Magyarországról 2 levéltárost hozattak ki. Németországból 1 levéltárost, 2 történészt, az Egyesült Államokból 1 nemzetközi jogászt hallgatott meg a bíróság. A védőügyvéd a tanúkhoz intézett kereszt­kérdésekkel azt óhajtotta bebizonyítani, hogy 45 év után a tanúk gyakran ugyanarról az eseményről homlokegyenest ellenkezőket állítanak­­ eskü alatt. Ezt lehet az emlékezés kihagyásának a rovására írni, de lehet, hogy a bosszú érzése elvakítja a tanúkat. Kimutatta a védő, hogy a szegedi gettó parancsnoka nem lehetett Finta, mert a parancsnok egy rendőrtiszt volt. Kimutatta, hogy a gettóba való beköltöztetést a rendőrség intézte, tehát Fintának ehhez semmi köze sem lehetett. Megnevezte a téglagyári gyűjtőtábor csendőr­­különítményének a két csendőrtiszt parancsnokát. Kimutatta azt, hogy Finta nem lehetett szállítmány parancsnok és így nem lehet a be­­vagonírozásért felelős. Elismerte azt, hogy a kerületi csendőr­parancsnokság parancsot adott Fintának arra vonatkozóan, hogy a téglagyárban kihirdesse a Belügyminiszter rendeletét az értékek leadásáról és összeszedéséről. Ezeket az értékeket a kerületi csendőrparancsnokság nyugta ellenében átadta a szegedi számvevőségnek, illetve a szegedi pénz­ügyigazgatóságnak. Erről írásos bizonyíték van. Az a vádpont, hogy Finta kirabolta a zsidókat, nem állja meg a helyét a védő szerint, mert egyenruhában, csendőri karhatalom jelenlétében a Belügyminiszter parancsára szedték össze az értékeket. Ezekből senkinek egyéni haszna nem származott. A tanúk emlékező tehetségéről, nevezetesen arról, hogy lényeges adatokra nem emlékeznek, il­letve hogy bizonyos adatokra, amelyekre 45 év múltán krisztálytisztán, részletesen emlékeznek, az ügyész úgy vélte, hogy a lényeges tényekre (central facts) emlékeznek. Ugyanakkor a deportációval járó trauma következtében a túlélők nem emlékezhetnek mindenre. 1990. MÁJUS —JÚNIUS HADAK ÚTJÁN 15

Next