Hadak Útján - Bajtársi Híradó, 1996 (48. évfolyam, 444-449. szám)

1996-01-01 / 444. szám

Helyváltozás esetén külön értesítés megy. A 14. körlevél további részében az elmúlt évben történt eseményekről számol be Bábolnay Lóránt a rendező osztályfelelős. Címe: H-1141 Budapest, Szomolány köz. Telefon: 25-29-883. ♦ ...’’Karácsonyra haza utaztam a Dunántúlra, hogy a csillogó fa alatt együtt legyen a család. Összekul­csolt kezekkel kértük a Mindenhatót, hogy jövőre is együtt lehessünk. Az ünnepek után ellátogattam volt iskolatársaimhoz Veszprémbe. Az egyikkel kimentünk a temetőbe Édesapja sírjához, aki 1973-ban halt meg 96 éves korában. A volt m.kir. 31. veszprémi gyalogez­redben szolgált, ami már régen megszűnt, de még idős korára is mindig eljárt a Vörösmarty téri parkba, ahol egy obeliszk áll a 31.-esek emlékére. Mi is elmentünk utánna, hogy lerójuk tiszteletünket az emlékmű előtt. Hát bizony elég szegényes állapotban van. Elmondta, hogy valamikor egy szép turulmadár ékesítette az emlékmű tetejét, de azt a háború után a kommunisták eltüntették. Azt kéri a bajtársam, hogy írjak levelet a Hadak Útján­ban, s kérdezzem meg, hogy hová repült a turulmadár, ki tudná azt megmondani. Arra még emlékszem, hogy a harmincas évek végén mint első éves karpos egyszer szabadságon voltam és a Szent László királyról elnevezett honvéd gyalogezred tartott ott ünnepséget. Kérdezem hová lettek a bajtársak és hová lett a turulmadár? Úgy hallottam, valami gyűjtést kezdett a város az emlékmű helyreho­zatalára, írjatok róla”... D. István Vancouver tartotta 1944. december 24-től 1945. január 30-ig a budai Bimbó úttól a Mátyás hegy — Remete hegyig húzódó védővonalat. Az ostrom 54 napja alatt katonákká, igazi honvédekké lettek az 1944 október elején, még Horthy Miklós kormányzó úr idejében alakult tanzászlóalj egyetemistái. Helytállásukat, bátor tetteiket kitüntetésekkel senki sem jutalmazta. Az elmúlt ötven évben csak megvetéssel, gyalázkodó jelzőkkel illették alakulatunkat, mert nem voltunk hajlandók a szovjet erők előtt „kaput nyitni” és az ellenség kezére adni Budapestet. A találkozón résztvevő bajtársak között egyetemi tanár, orvos, mérnök és számos más diplomás értelmiségi foglalkozású barátunk volt. A polgári életben elért eredmények és pozíciók azonban elhalványultak abban a felemelő érzésben, amivel nyíltan, őszinte bizalommal és barátsággal tudtunk egymás szemébe nézni. Nem alkudtunk meg lelkiisme­retünkkel az elmúlt évek alatt, egyetlen áruló sem akadt közöttünk! Mi most is azok vagyunk akik 50 évvel ezelőtt voltunk. Magyarok és Keresztények, akik Hazánkért és Európáért harcoltunk egy kommunista horda ellen! Dr. Vass Dénes Már harmadszor temetik újra az 1944. december 29-én az Üllői úton gépkocsijával aknára futó Steinmetz kapitány — egykori szovjet parlamenter — csontjait. Először Ecseren, majd Gyömrőn, az emlékére állított szobor talapzatában helyezték el csontjait. A szobrot közkívánatra 1993. augusztusában eltávolítot­ták, s a csontokat ideiglenesen a Fővárosi Temetkezési Intézet raktárában helyezték el. Most harmadszor újra eltemették, ahol megjelent a köztársasági elnök személyes megbízottja Nováki Balázs altábornagy és néhány magasrangú katonai személyiség.­­ (A Rákosi Köztemető parcellájaiban számos kivégzett és más okokból elhunyt személyek csontjai hevernek kibontatlanul, névtelenül!) ♦ A Honvédszakszervezet (?) nyílt levelet küldött a miniszterelnöknek ”, olvastuk a Magyar Honvéd januári számában, melyben az új bértáblának megfelelő illetmény bevezetése ellen tiltakozik. „Türelmesek voltunk, de a tűréshatárunkon vagyunk! A rendszerváltás óta törvényesen nem rendezett a katonák jogállása. Egzisztenciális létbizonytalanság­ban élünk. Hivatásos katonák és családjaik élnek a létminimum szintjén, vagy az alatt (...). Tájékoztatjuk a miniszterelnök urat, hogy a Honvédszakszervezet választmánya úgy döntött (...), hogy tavasszal demonstrálni fogunk. A demonstrációt nem célnak, hanem eszköznek tekintjük, átérezve annak a politikai súlyát, mit is jelent, ha a katonák egyen­ruhában az utcára vonulnak tiltakozni...” Ezek csak kiragadott mondatok a nyílt levélből, kommentár nélkül. HADAK ÚTJÁN — 15 Rendhagyó ötven éves találkozó (Elkésett beszámoló) Különös találkozó színhelye volt 1995. augusztus 29-én a budai Remetehegy alatti „Erdei Lak” ven­déglő. A „szolgálatvezető” a 18 óra után néhány perccel az étterembe lépő Sipeki Balázs Lajos al­ezredesnek „alázatosan jelentette”: Huszonkét kar­­paszományos honvéd! A m.kir. I. és II. honvéd Egyetemi Rohamzászlóal­jak deresfejű, öreg katonái jöttek össze, pontosan 50 év és 8 hónappal ama emlékezetes 1945. január 30-a után, mikor az ostromgyűrűben harcoló egyetemisták­­, akik a visszavonulási parancs vétele után még három napig tartották utolsó harcállásaikat — az akkor is meglévő, de már rommálőtt vendéglő környé­kéről végül is visszavonulni kényszerültek. A jelentés leadása után megható és derűs percek következtek. Sokan közülünk ötven éve nem látták egymást! Emlékezés a hősi halált halt bajtársakra, szívszorító, halálfélelemmel teli pillanatok idézése és derűs epizódok. Sorsok, hadifogság, börtönévek és sebesülések következményei. (A jelenlévők többsége hadirokkant volt, sokan hordoznak még aknaszilánko­kat testükben.) Zászlóaljunk a 8. „Florian Geyer” német lovas­hadosztály két százada mellett három századával 1996 JANUÁR — FEBRUÁR

Next