Hadak Útján, 1997 (49. évfolyam, 450-455. szám)

1997-11-01 / 455. szám

bajtársi híradó A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA XLIX. évfolyam 1997. november — december 455. szám Karácsonykor hazamegyünk... Újból egy esztendő végéhez érkeztünk. A Karácsony csillagát látjuk, de már csak a lelki szemeink előtt, mert a régi magyar Karácsony nagyon eltávolodott tőlünk. Messze kerültünk a Hazától, a gerendás menyezetű otthoni háztól, a Kárpátok fölött ragyogó bethlehemi csillag mindig­ magyar fényétől, a Bethlehem-járók bundájának hortobágyi gyapjúszagától, a kántálók dunántúli tájszólásának ősi muzsikájától. A kis Jézus otthoni jászolának melegét már nem adhatja meg nekünk senki. Nagyon eltávolodtunk a magyar gyermekvilágunk karácsonyi látomásától. Az idegen földrészek színeiből, ízeiből, szokásaiból, akcentusaiból szinte naponta vettünk magunkra valamit és egy sablonos, előregyártott „Merry Christmas” kártyával elintéztük Karácsonyunkat, azt a szent ünnepet, amit nekünk egyszer úgy tanítottak, hogy ez a keresztény világ legszebb ünnepe, a szeretet ünnepe, mert megszületett a Megváltó. Emlékszem, ötvenhárom évvel ezelőtt a körülzárt magyar fővárosban Karácsony­ estjén elmentem Édesanyámhoz. Melegen ölelt magához. Könnyes volt a szeme, amikor meggyújtottam a csillagszórókat, sercegő hangjuk egybe olvadt mindkettőnk hangos zokogásával. Vissza­gondoltunk arra az időre, amikor még együtt volt az egész Család. — „Mi lesz velünk?” — kérdezte sírva, amit még ma is hallok sokszor, talán föntről a magasból. Bíztattam bizonytalan hangon, mert erre magam sem tudtam választ adni. Kint az éjszakában az éjféli misén még szólt az orgona, amit később Sztálin­ orgonája váltott fel. A Kálvin­­téri templomban Ravasz László püspök prédikált és a végén az eltávozó magyar katonák meghúzták állukon a rohamsisak szíjját. A zsolozsma és a zsoltár átolvadt egy másik melódiába: „Pajtás, csak öt perc az élet”... Ma már tudjuk és hisszük, hogy azok, akik csak öt percre értékelték katonaéletüket, azok örökké élnek, ott állnak Krisztus oltáránál és megmentik a porba, sárba és igazságtalanságba süllyesztett keresztény világunkat. Bajtársaim, emlékezzünk arra, mit tanultunk az iskolákban. Régen volt egy világ: a hitetlenségben, rabszolgaságban élő ókori világ, ahol Heródesek hányták kardélre az újszülött gyermekeket, rabszolgák hátán csattant a szöges korbács. Akkor kezdett felragyogni titokzatos fénnyel a bethlehemi csillag, amely új eszme jövetelét, hitet és reményt mutatott a jóakaratú embereknek”. Ezt kell hinnünk ma nekünk is, mert mi is csillagok vagyunk a földrészeken: katona-csillagok. Mindnyájan hirdessük azt, hogy egyetlen nagy család vagyunk. Félévszázadnál hosszabb idő köt össze bennünket. Higgyünk gyermekkorunk tanításaiban és kérjük a magyarok Istenét, erősítsen meg bennünket abban a hitünkben, hogy lesz még Magyar Feltámadás. Bajtársaim és kedves Családjaitok! A Krisztus-város békéje, a karácsonyi gyertyák fénye töltse be otthonaitokat. Az egymáshoz tartozó szeretet és ragaszkodás erősítse továbbra is Bajtársi Közösségünket. Ezekkel a kívánságokkal kérem a Mindenhatót, adjon Mindnyájatoknak kegyelemteljes, gazdag Karácsonyt és egy bizakodással telített, eredményes Új esztendőt! Borbás Károly

Next