Hídfő Könyvtár, 1967 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1967-07-01 / 3. szám
soknak hontalanul élni, mikor mindig csak a pártokon felüli európai Európa szárnyaló magyar angyalai voltak? S ami ezután következik: Tóth Imre, az ankarai Zeneművészeti Főiskola magyar professzorának sorsáról, az lehet tragédia, de lehet szép magyar mese is, erősítésül és vigasztalásul az emigrációnak. Lehet, hogy neve már belesüllyedt az emigrációs 23 esztendő felejtésre kész nihiljébe. Azonban Tóth Imre 11 éves korában Budapesten már — mint „csodagyerek“ — a budapesti állami orchesterben Mendelsohn műveit játszotta csellóján, a zeneértő közönség frenetikus tapsaitól kísérve. Tizenkilenc éves korában önálló koncertet adott Rómában, amelynek olyan világsikere volt, hogy a budapesti Operaház egész világon nagymértékeit zenekara első csellistájának hívta meg. Működött a világhírű dirigensek, Toscanini, Dohnányi, Kodály, Failoni, Fleischer, Ferencsik, Fuhrtwägler, Mahler stb. zenekarainak élén. Lengyelországban Dohnányi Ernő személyes vezetése alatt óriási sikerrel szerepelt, mint csellóművész. Számos külföldi hangversenyen egymásután aratta művészi diadalait. A nem mindig kedvező magyar viszonyok között is egyre felfelé ívelt művészi pályája. Volt a kőszegi katonai akadémia zenei tanítómestere, egyetemi tanári fizetéssel és rangban a kassai zeneművészeti konzervatórium igazgatója. Azután jött éve csodáknak... Mint magyar tartalékos honvédtiszt, Tóth Imre felcserélte a cselló vonóját a karddal. Hősiesen harcolt a keleti fronton a bolsevisták ellen. 1944-ben már m. kir. őrnagy volt, egyben számos magyar hadikitüntetés, azonfelül a német lovagkereszt tulajdonosa. S a magyar művésznek ez volt a végzete. A német vaskereszt és lovagkereszt miatt, noha semmiféle politikai pártnak tagja nem volt, a budapesti csőcselékből álló népbíróság halálra ítélte. Valahogy, nagynehezen a halálos ítéletet életfogytiglani fegyházra változtatták át és ennek értelmében Tóth Imrét elhurcolták egy szibériai ólombányába. Valamikor 1950-ben — „tévedésből“ — mint hadifoglyot viszszaküldték Magyarországra. Világos: a kommunista rendszerben, noha halálos beteg és ólommérgezett volt, — képzettségének megfelelő munkát nem kaphatott. Súlyos vesebetegsége ellenére, amelyet természetesen Szibériában szerzett, 85 kilós zsákokat kellett cipelnie.