Hídfő Könyvtár, 1972 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1972-11-01 / 3-4. szám
tollat vesz a kezébe. Valahogyan így néz ki a nagy garral meghirdetett debreceni béke igazi arca. Nem létezőnek tekintik Gábor Áront, aknek Az embertől keletre — Szögletes szabadság — Évszázados emberek című trilógiája solohovi magaslatokon szálló fejezetekben mutatja be a szláv kommunizmus arcát és annak lényegét. Ha írója nem magyar emigráns, hanem bőrfotelben ülő angol vagy francia, akkor ma az irodalmi Nobel-díj aranyplakettjét őrizné müncheni szoba-konyhás lakásának vitrinjében. Padányi Viktor az ausztráliai exilben meghalt európai harangkongató számára sincsen hely az acélgyörgyi panteonban. Mintha meg sem írta volna az Egyetlen menekvés és Dentumagyaria című munkáit, hogy a kiváló történésznek és látnoknak egyéb írását ne is említsük. Hol van Füry Lajos, a maga roppant termékenységével, tucatnyi regényével és a magyar emigrációs élet belső rugóinak a feltárásával. Szóra sem érdemes. Miért nem maradt otthon, ahol bizonyára már Kossuth-díjat kapott volna, ha ír egy-két rendszert dicsérő regényt. És miért akobólitották ki a magyar irodalomból a magyar regényírás 80 esztendős doyenjét, Szitnyai Zoltánt, aki a Szellemi tájakon című naplószerű írásában az elmúlt 50 esztendő magyar kultúréletének hű keresztmetszetét adta? Írásait és regényeit szerte a világon olvassák, ahol magyarok élnek és ahol szomjasak a magyar írásra és a magyar betűre. Nincsen hely a magyar katolikus irodalom harcosának, Nyisztor Zoltánnak a számára sem, aki viszont nagysikerű Vallomás és Ami a vallomásból kimaradt köteteiben veszi nagyító alá a magyar társadalmi élet jó és rossz oldalát a század elejétől egészen napjainkig. Hóman Bálintot, a legnagyobb magyar történészt börtönbe dugták és ott is halt meg, de mivel egyik tanítványát a kolozsvári egyetem egykori tanárát, Baráth Tibort, nem tehetik zár alá, így agyonhallgatják Feketekuthy Lászlóval és az európai hírű Kerényivel együtt. Hasonló sorsot szántak a külföldön élő magyar lírikusoknak is. Makkai Ádám, Tűz Tamás meg a többi költő — nem költő a számukra. Még a postán hazaküldött köteteiket is elkobozzák a 72-es postahivatal árgusszemű vörös cenzorai. A magyar emigráció tolla azonban nem áll meg és küzdve a mind súlyosabbá váló körülményekkel, mégis egymás után jelennek meg könyvek. ”