Új Hídfő Könyvtár, 1983 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1983-12-01 / 3-4. szám
TAVALY NYÁR óta félig készen áll egy kardigán, melyet készítője fonalhiány miatt nem tud befejezni. Tíz deka fehér Anita fonalat vár Zoltán Györgyné (Bp., Brassó utca 4. — 1112.) (Nők Lapja, 1983. 34. sz.) „Azúrország" — Ady nélkül Már volt alkalmam másutt megbírálni a Panoráma útikönyveket amiatt, hogy némileg mostohán bánnak a külhoni magyar emlékekkel. A legújabb mű, a társaihoz hasonlóan szép képekkel ékes és kecses Provance és a francia Riviéra című kötet mintha valamivel szívesebben említené azokat a magyar vonatkozású adatokat, amelyeket nem árt tudnia az új mechanizmus által meghajtott autón futó (sőt rohanó!) ifjú magyar turistáknak: szól a régi-régi (és zűrös) kapcsolatunkról az Anjou-korban, egy Nápolya Johanna nevű bősz boszorkány árnyékában; örvendetes, hogy szó esik Illyésnek a régasse-i magyar sarjakra vonatkozó meglátásairól és Kisfaludyról Dragignan ürügyén, László Fülöpről a nizzai Chéret Múzeum kapcsán; helyes, hogy beszél a magyar zenészek mentori szerepléséről. A leghosszabb magyar vonatkozású szöveg Vasarelyt köszönti, két helyen is (124., illetve 174. old.). Külön öröm, hogy nem feledkezik meg a kalauz a cagnes-i József Attila-emléktábláról. Sajnálatos viszont, hogy a két másik emléktábláról nem esik szó! Éspedig a nizzai Angol Sétányon, 1978-ban felavatott Jókai-tábláról és az 1970-ben leleplezett Ady-tábláról a Szent György szálló falán. Tudom, túlzás lenne, ha számon kérném, hogy miért nem szól a könyvecske mondjuk a Hyéres-ben öngyilkos lett Mednyánszky Cézárról, a Cannes-ban elhunyt Justh Zsigmondról, a hosszú évekig Nizzában élt Türr Istvánról, a Riviérára menekült Molnár Ferencről, a Nizzában meghalt Lakatos Lászlóról és még tucatjával sorolhatnám azúrparti hírességeink neveit. Jókai mellőzése nem szép dolog, az Adyé pedig, akinek szép „Azúrország" szavát többször is idézi az útikönyv, „nagyon fáj...". Hiszen ő 27 remek cikket és 6 szép verset szentelt a tájnak, melyről megjegyezte: „idevágytam mindig az azúrtenger sziklás, virágos, sugaras partjaira", s ahol 1904-ben oly sok honfitársa volt, hogy még a borbélya is megtanult „köszönni és káromkodni Árpád nyelvén". Imádta Napfény-országot, de meglátta árnyoldalait 54 ☆