Új Hídfő Könyvtár, 1983 (18. évfolyam, 1-4. szám)

1983-12-01 / 3-4. szám

TAVALY NYÁR óta félig készen áll egy kardigán, melyet készí­tője fonalhiány miatt nem tud befejezni. Tíz deka fehér Anita fonalat vár Zoltán Györgyné (Bp., Brassó utca 4. — 1112.) (Nők Lapja, 1983. 34. sz.) „Azúrország" — Ady nélkül Már volt alkalmam másutt megbírálni a Panoráma útikönyveket amiatt, hogy némileg mostohán bánnak a külhoni magyar emlékek­kel. A legújabb mű, a társaihoz hasonlóan szép képekkel ékes és kecses Provance és a francia Riviéra című kötet mintha valamivel szívesebben említené azokat a magyar vonatkozású adatokat, ame­lyeket nem árt tudnia az új mechanizmus által meghajtott autón futó (sőt rohanó!) ifjú magyar turistáknak: szól a régi-régi (és zűrös) kap­csolatunkról az Anjou-korban, egy Nápolya Johanna nevű bősz bo­szorkány árnyékában; örvendetes, hogy szó esik Illyésnek a régasse-i magyar sarjakra vonatkozó meglátásairól és Kisfaludyról Dragignan ürügyén, László Fülöpről a nizzai Chéret Múzeum kapcsán; helyes, hogy beszél a magyar zenészek mentori szerepléséről. A leghosszabb magyar vonatkozású szöveg Vasarelyt köszönti, két helyen is (124., illetve 174. old.). Külön öröm, hogy nem feledkezik meg a kalauz a cagnes-i József Attila-emléktábláról. Sajnálatos viszont, hogy a két másik emléktábláról nem esik szó! Éspedig a nizzai Angol Sétányon, 1978-ban felavatott Jókai-tábláról és az 1970-ben leleplezett Ady-tábláról a Szent György szálló falán. Tudom, túlzás lenne, ha számon kérném, hogy miért nem szól a köny­vecske mondjuk a Hyéres-ben öngyilkos lett Mednyánszky Cézárról, a Cannes-ban elhunyt Justh Zsigmondról, a hosszú évekig Nizzában élt Türr Istvánról, a Riviérára menekült Molnár Ferencről, a Nizzá­ban meghalt Lakatos Lászlóról és még tucatjával sorolhatnám azúr­parti hírességeink neveit. Jókai mellőzése nem szép dolog, az Adyé pedig, akinek szép „Azúrország" szavát többször is idézi az útikönyv, „nagyon fáj...". Hiszen ő 27 remek cikket és 6 szép verset szentelt a tájnak, melyről megjegyezte: „idevágytam mindig az azúrtenger sziklás, virágos, sugaras partjaira", s ahol 1904-ben oly sok honfitár­sa volt, hogy még a borbélya is megtanult „köszönni és káromkodni Árpád nyelvén". Imádta Napfény-országot, de meglátta árnyoldalait 54 ☆

Next