Hídfő, 1960 (13. évfolyam, 321-333. szám)
1960-01-10 / 321. szám
1960 január 10. HÍDFŐ 3. oldal Kommunista merényletek „antiszemita“ lobogó alatt MI TÖRTÉNT KÖLNBEN? — JELENTKEZIK EGY TITOKZATOS VILÁGHATALOM — LELEPLEZŐDIK EGY: — MÉG TITOKZATOSABB! Eddig úgy tudtuk, hogy a német kapituláció dátuma 1945 május 8-a. Tévedtünk. Nyugatnémetország 1959 karácsony első napján kapitulált egy titokzatos világhatalom előtt. Elöljáróban ki kell jelentenünk, hogy nem vagyunk antiszemiták. Ellenkezőleg mi vagyunk azok, akik legsúlyosabban elítéljük az úgynevezett antiszemitizmus buta, káros és infantilis formáit, amelyek pofozásokban, más fajú vagy vallású embertársaink megalázásában, Herremrass elméletekben nyilvánultak meg. Az antiszemitizmusnak ilyen ostoba megnyilatkozásai a kívánt cél ellenkezőjét érték el. Minden pofon és minden erőszak motorikusan segítette egy titokzatos világhatalom növekedését, hatalmának erősödését és kapcsolta ki az egyetlen értelmes és jogos szellemi küzdelem lehetőségét. Igen derék és jelentőségteljes szellemi emberek, akik maguk is megriadtak ennek a nemzetek fölötti hatalomnak vészes terjeszkedésétől, egyetlen pofon csattanására vagy egyetlen idiotikus antiszemita röpiratnak ordító mondataira sietve futottak át a másik oldalra, hogy ott aztán helyesen vagy helytelenül értelmezett humanizmusból azt a függöny mögötti világhatalmat erősítsék, amelyet maguk sem helyeseltek és nem tartottak sem jogosnak, sem demokratikusnak. A NAGY BOCSÁNATKÉRÉS Mindezek előrebocsátása után: lássuk mi történt? Szent karácsony éjszakáján két „bűnös gazember” őrült — mint maga a német Reichspartei mondja — az újonnan felavatott kölni zsinagóga falára piros festékkel két horogkeresztet rajzolt, a „nácizmus üldözöttjeinek" emlékábrájára pedig felírt egy idiotisztikus jelmondatot: „Juden raus.“. A péklegényi helyesírással mázolt mondatot követte a nagy kapituláció. Lübke államelnök bocsánatkérő táviratot intézett a düsseldorfi Zsidó Tanácshoz. A kormány bocsánatot kért. A nordrhein-westfallai kormány szintén. Az államügyészség és a rendőrség 15 ezer DM jutalmat tűzött ki a tettesek fejére, míg például Csermák és Bandera emigráns vezérek kétségtelen meggyilkolását csupán kisebb méretű és lagymatag nyomozásra érdemesítették. Köln főpolgármestere személyesen ment el a tiszteletre méltó rabbinerhez, hogy részvétét fejezze ki. A Deutsche Reichspartei a nagy zűrzavarban, a zsinagógát megsértő két, büntetett előéletű ,,bűnös szamarat“ nyomban kizárta tagjai sorából, a kölni körzeti csoportját pedig sietve feloszlatta. Az ünnepi hangulatban különféle kegyes katolikus szervezeteket mozdítottak meg, hogy sietve fejezzék ki felháborodásukat és egyben szimpátiájukat a fajilag üldözöttek felé. „Az utca embere“ sok-sok millió német munkás, akinek verejtékes keresetéből „morális okokból" 27 milliárd DM kártérítést fizetnek a fajilag üldözötteknek, ugyanekkor kissé csodálkozva kérdezte: mi történik, ha egy keresztény templomot gyaláznak meg hasonló módon. „Gar nichts!“ Vagyis egyáltalán semmi! — hangzott az egyértelmű válasz. Annak a titokzatos világhatalomnak képviselői, akik mintegy 30 ezren ülnek most a nyugatnémet gazdasági csoda kellős közepén, mégsem elégedtek meg a nyugatnémet köztársasági elnök, Adenauer kancellár, az egész német kormány, közvélemény és sajtó megalázkodásával. A németországi központi zsidótanács , miután úgy látszott, hogy a két horogkereszt megjelenésével összeomlott az ég a nyugatnémet demokrácia felett, valami különös dolog történt. Schönen és Strunk péklegényekről, illetőleg kereskedelmi alkalmazottakról kiderült, hogy a keleti kommunisták beépítettjei voltak a Reichspartei kölni szervezetében, ők gyakran jártak át a kommunista zónába s csaknem száz százaléknyi bizonysággal onnan kapták az utasításokat. Több hiteles tanú látta őket korábban vörös pártjelvényekkel. Az európai jövő szempontjából egyenesen megdöbbentő, hogy a nyugati demokratikus politika minden esetben beugrik annak a kommunista világtervnek, amely most kompromittálni akarja éppen az Adenauer kormányt. Elég kiküldeni két prolit, bemázoltatni velük a kölni zsinagóga falát. Ahelyett, hogy ebből egy szabályos és jelentéktelen rendőri ügyet csinálnának, államfők, kormányfők, közvélemény segítségével megteszik pontosan azt, amit a keleti kommunisták kívánnak. A szúnyogból fújnak egy tisztes elefántot, a rendőri ügyből világbotrányt. Csupán azért, hogy üthessenek egyet az igazi antibolsevistákon. Mindenesetre egy demokrácia nem csak abba pusztulhat bele, ha valakitől elveszi jogait, hanem abba is, ha külön jogokat, külön kiváltságokat ad némelyeknek. Azokon a kiváltságokon keresztül, amelyeket egy kicsiny embercsoport élvez Nyugaton, menthetetlenül árad Európa felé a bolsevista halál jeges lehelete. Most végül a német köztársasági elnök, Adenauer, a nyugatnémet kondoleálók bocsánatkérők és feloszlatók megkapták az érdemekt köszönetét a kommunista zónából. A kelet-berlini főrabbinus, Reisenburger a bolseviki televízióban kijelentette: Ennek a gaztettnek bűnösei Nyugatnémetország miniszteri és hivatali székeiben ülnek. A keresztény demokrácia most megkérdezheti önmagától: hát kellett ez nekünk? Mert erre aztán következett a nagy letörés. A német bocsánatkérések és mentegetődzések közepett kiderült, két péklegény eléggé el nem ítélhető ostoba bűntettének rendőri üldözésével, a tettesek letartóztatásával nem elégedett meg. Nyomban követelte a jobboldali csoportok, a Deutsche Reichspartei feloszlatását, lapjaik betiltását, a közszolgálatban álló jobboldaliak eltávolítását a hivatalokból. A követeléshez nyomban csatlakozott a vörös vezetés alatt álló német szakszervezeti szövetség, a szociáldemokrata párt. A bonni kormány bejelentette, hogy — ha a bizonyítékok elégségesek lesznek — akkor a DRP feloszlatása érdekében a karlsruhei alkotmánybírósághoz fordul, hogy a kölni zsinagógával együtt „meggyalázzák“ a londoni, bécsi oslói, hesseni és bayreuthi, sőt még az antwerpeni zsinagógákat is. Az angliai Nothing Hill-ben felírták a falakra: Halál a zsidókra. Miután az úgynevezett „náci pártok" ilyesmit soha sem hirdettek, kézenfekvő, hogy ezeket az ostoba és értelmetlen dolgokat Keletről irányította egy titokzatos kéz. Talán Gerhardt Eisler vagy a vörös Hilda a keletnémet legfőbb törvényszékek zsidó elnöknője. A kommunista propaganda egyszerűen komprommittálni akarja Nyugatnémetországot, a NATO-t és a hozzátartozó államokat, különben nem jelentek volna meg Antwerpenben, Londonban, Bécsben, Bonnban ezek a sötét feliratok. Az egész kísérteties story arra figyelmeztet: Vigyázat mázolva! Horogkereszttel ugyan, de kommunista módra. Ha semmi más, akkor valami biztosan elárulja az egész akció kommunista eredetét. Éspedig a budapesti bolseviki pártlap, a „Népszabadság" 1959 december 31-i száma, amely olyan diadallal ad hírt a kölni két horogkeresztről, mintha még egy Sputnikot lőttek volna a Holdba. A hóhérújság azt írja többek között „A bonni kancellár mossa kezeit“ című cikkében: . .. Nagy propagandahadjárat közepette, vizsgálatot indítottak a Német Birodalmi Párt ellen, amelyhez Strunk és Schönen, a két tetten ért bűnös tartozik, és „fontolóra vették” e párt betiltását is. Harminchét tagú küldöttséget menesztettek a Bundeswehr géppisztolyait szállító Ben Gurion izraeli miniszterelnökhöz, hogy biztosítsák a provokatív merényletekhez a Német Birodalmi Párton kívül senkinek semmi köze ... Adenauerék, akik most a Német Birodalmi Pártra hárítanak minden felelősséget, úgy tesznek, mintha mérhetetlenül felháborodnának és csodálkoznának mindazon, ami történt . .. Mintha Strunk és Schönen elvbarátja, az SS-gyilkos Oberländer és az SA-vezető Schröder nem is Adenauer kormányának tagja lenne. Mintha a bonni hadsereg vezető poszt „ANTISZEMITA“ BOLSEVISTÁK