Hídfő, 1960 (13. évfolyam, 321-333. szám)
1960-01-10 / 321. szám
1960 január 10. Marschalkó Lajos dokumentációs riportja: íme ezek voltak a cseh humanisták! Az európai kultúrembernek néha meg kell döbbennie, amint hozzá hasonló társaival elbeszélget a „humanista“ Csehszlovákiában elkövetett tömeggyilkosságokról, hátborzongató rémtettekről. A legtöbb magyar talán egyetlen kézlegyintéssel intézi el ezt a világtörténelmi szörnyűséget: „mindez nem lehet igaz! Különben is én nem voltam jelen!"— „Mindez olyan borzalmas, hogy egyszerűen hihetetlen!" — mondják mások. Azonban a német alaposság már 1945—46-ban összeszedte a világtörténelem legnagyobb vérfürdőjének hiteles dokumentumait. Ennél nagyobb tömegmészárlást csak a Bar Kochba lázadás idején követtek el a Földközi-tenger térségében a hazájukból kiűzött és elkeseredett zsidók, mikor Cyprus szigetéről kiindulva, Krisztus után 71-ben 400.000 embert gyilkoltak meg. tik, melynek során legrosszabb esetben 2.000 ember pusztult el, addig a „világlelkiismeret" című homályos nürnbergi intézmény még ma sem tud arról, hogy a „prágai forradalom" során 1945 májusában 400.000 szudétanémetet és velük együtt megszámlálhatatlan magyart gyilkoltak meg a legbestiálisabb módon és nem sokkal utóbb 400.000 magyart űztek Hogy mindennek mi lett a következménye? A Sudetendeutsche Weißbuchnak már a Nr. 1. számú dokumentuma is hátborzongató: „Dipl. Physiker F. F. vallja, hogy a prágai tömegőrjöngés közepett fegyveres partizánkölykök. 1945 május 5-én a prágai Wenzel térre terelték a fizikai intézet német tudósait. Itt egy óriási reklámtáblán prágai német professzorok benzinnel leöntött testelógott, fejjel lefelé. Ezeket a holttesteket a bevonuló Benes tiszteletére petróleummal leöntötték, majd elevenen meggyújtották. A német tudósoknak ezután a szénné égett holttesteket el kellett cipelniök egy szomszédos utcába. A megfőtt, megégett bőr a kezükre ragadt, mint a gumiarábikum. A holttestek fogait már előzőleg kiverték. Testük tele volt botütésektől származó sebekkel. A cseh humanisták ezután megparancsolták a halottvivőknek: — Csókoljátok meg őket! Ezek a ti német testvéreitek. A csók után többen megörültek. De ezzel még nem volt vége a borzalmaknak. Hiszen a Wenzel tér lámpaoszlopain szintén lábukkal felakasztott német csecsemők, négy-öt éves kisgyermekek lógtak, akiket szintén petróleummal locsoltak le és égő fáklyaként emésztettek el ki, deportáltak ősei földjéről, ahol 10 évszázadon át éltek elődeik. A németeknek és a magyaroknak csak egy zsebkendőt hagyjatok meg, melybe belesírhatják könnyeiket! Ez volt a nagy demokratikus és humanista programm, amelyet Eduard Benes, a nyugati demokráciák dédelgetette a kassai főtéren hirdetett meg, a prágai bevonulás előtt, hullahegy emelkedett. Végül már nem volt, aki megkerülje a páncélost. (Olga von Barényi, Prager Totentanz) összesen 12—16.000 német súlyos hadisérültet mészároltak le így. Kisebb részben az oroszok, nagyobbrészben a cseh „partizánok“ és polgári személyek. A csehek vérszomjára jellemző, hogy attól még a szovjet tisztek is megundorodtak. Volt számos cseh, akiket szovjet emberek lőttek agyon, mikor borzalmas kegyetlenségeiket el akarták követni. ELEVEN FÁKLYÁK A LEGNAGYOBB FILANTRÓP TISZTELETÉRE A RÉMÜLET DOKUMENTUMAI Egyetemi tanárok, apácák, papok, megmenekült intellektuellek és egyszerű parasztok, munkások, névtelen kisemberek nyilatkozatai állanak itt egy hatalmas kötetben. „Dokumente zur Austreibung d. Sudetendeutschen (Bizonyítékok a szudétanémetek kiűzetéséről)" Az előzményekről a 600 oldalas kötet alig beszél. Pedig a tények azt mutatják, hogy 1945 május elejéig a csehek voltak Hitler Adolf leghűbb kiszolgálói. A Skoda-művekben gyártották Hitler legjobb fegyvereit. A szorgalmasan dolgozó cseh munkások által előállított bombákkal lőtték az angol-amerikai-francia arcvonalakat s a háború végéig nem fordult elő egyetlen szabotázs sem. Csehország magasabb életszínvonalon élt, mint az akkori Európa bármely országa, beleértve az őstermelő Magyarországot is Heydrich, a német főkormányzó kemény kézzel uralkodott ugyan, de csak az angol ejtőernyősök merénylete után következett el a lidicei megtorlás. A németek az asszonyokat, gyerekeket és aggokat elszállították és a cseh partizánfaluból csupán 227 férfit bombáztak halálra. Ezzel szemben a szovjet nagydobronyi megtorlásának 5000 magyar gyermek, agg, nő és férfi esett áldozatául. 400.000 SZUDÉTANÉMET LEMÉSZÁRLÁSA Ilyen előzmények után érkezett el Csehországban, 1945 május 5-én az úgynevezett „prágai forradalom napja." A szovjet csapatok megközelítették az „arany-Prágát“, de a nagy amerikai hadvezér, Patton generális 7. amerikai hadseregét Prága falai előtt megállította az akkori Fehér Ház rooseveltista bornirtsága, amelynek százezrek estek áldozatul. Míg Magyarországgal kapcsolatban „bűntudatos" magyarok is az újvidéki partizánakció felszámolását emlegő HÍDFŐ LEMÉSZÁROLJÁK A SEBESÜLTEKET Midőn az oroszok megközelítették Prága külvárosait és a német Wehrmacht kénytelen volt a városból kivonulni, a cseh polgári lakosság, az úgynevezett partizánok és a KZ-ek fajilag üldözöttjei a németek számára kimenési tilalmat rendeltek el. Ez csak arra volt jó, hogy a német házakból rendszeresen szedhették össze a gyermekeket, asszonyokat és férfiakat. A sebesült kórházakat megszállották és azokból kihajtották a súlyos német hadisérülteket. Ezeknek lemészárlásban az oroszok is közreműködtek. Egy prágai téren szovjet páncélos állott. Tornyában egy berúgott orosz kapitány géppisztollyal. Előtte kellett elvonulniuk a nagyobbrészt gipszkötéses súlyos sebesülteknek. Amint mentek, a szovjet tiszt megeresztett egy géppisztoly sorozatot. Utána, az életben maradtaknak újra meg kellett kerülniök a páncélost. Újabb géppisztoly sorozat következett, mindaddig, amíg a berúgott szovjet tiszt körül már egész 5. oldal ELKÉPZELHETETLEN SZÖRNYŰSÉGEK A prágai rádió ezekben az órákban kihirdette a cseh Nagy Ferenceknek parancsát, amely szerint a németek és magyarok ellen elkövetett erőszakos cselekményeket eleve a büntethetőség határán kívül helyezik. Ezzel egy olyan gyilkolási hullám indult meg, amelyről az ember-bestia páratlanul változatos történetében sincs példa, öreg asszonyoknak levágták a fülét, lámpaoszlophoz kötözték őket, majd mikor megetették velük saját fülüket, akkor adtak részükre egy kegyelemdöfést. Dokumentumok százai olvashatók itt, amelyek szerint a gyermekkórházból megvadult cseh fúriák a gyerekek százait dobták ki a második emeleti ablakon. Terhes német nőknek a nyílt utca felvágták a gyomrát és méhét és úgy pusztították el őket. A legtöbb embert nem puskagolyóval ölték meg. Az egyik nő eskü alatti vallomása szerint ezreket látott a prágai temetőben, akiket a „partizánok" botokkal vertek agyon. Csak igen kis részüknek adtak egy kegyelem lövést. Egyik táborban szétverték a német férfiak agyvelejét s az életben maradtakat arra kényszerítették, hogy a kifolyt agyvelőt felnyalják. Eredmény: újra számos ember, aki megörült. A Free Europe csehszlovákjai, akik most maguk is Nyugaton élnek, de akik ezekben a vérengzésekben személyesen is részt vettek, ma is szeretnek még a csehszlovák humanista demokráciáról beszélni. Mi azonban folytatni fogjuk ezt a cikksorozatot. A trianoni év kezdetén hadd lássa a világ, milyen is volt valójában a cseh humanizmus!