Hídfő, 1962 (15. évfolyam, 369-392. szám)
1962-10-10 / 387. szám
2. oldal HÍDFŐ „Kis méccsel vinni rongyos gárdát” A földrengést jelzi a szeizmográf és a hazátlan lélek. Talán csak ketten hárman voltunk 1956 augusztusában, szeptemberében és október legelején, akik megírták, hogy otthon megrendült a föld, otthon jönni fog Petőfi forradalma „piros zászlókkal, pirosló arccal” . .. mert nem jöhet másként. Csak a Hídfő és a Hadak írtján figyelmeztette az emigrációt, hogy annak, ami jönni fog az emigráció nem lehet se ura, se gazdája, csupán hívséges szolgálója, szakember, szakmunkás, a hazatérés alázatos zarándoka. És a földrengés jött. Mikor a Sándor utca 5 előtt lőni kezdett az AVH, megesküdött minden magyar, élvehalva egyet akar. A Kugelfischergyár öreg segédmunkása pedig ült az egyik müncheni autóbuszmegálló bódéjában és október 24-én hajnalban olvasta, hogy az egykori Sándor utcán földrengés volt. Magyarországon kitört a forradalom. S másnap ugyanitt komor Shermann páncélosok védelme alatt, New Yorkból kimustrált öreg autóbuszok haladtak a repülőtér felé. Az amerikai hadsereg kiürítési gyakorlatot tartott az amerikai családok, hozzátartozók számára. Hátha jön Chruscsov és Kaganovics ? Budapesten 12—14 éves „srácok” haltak meg akkor. De ugyebár a fekete mess-sergantok ladyjeit nem szabad ott hagyni, ahol még az európaiaknak is szabadságot és biztonságot ígért az Atlanti Charta. Forward Christian soldiers! — dalolták a Potomac fedélzetén Roosevelt és Churchill. Hát most „forward” kereszténydemokrata katonák! Forward, egyenesen a remi repülőtérig! Ж Ellenforradalom volt! — mondják Kádárék. — Fasiszta összeesküvés, amelyet kívülről készítettek elő tábornokok, csendőrök, nyilasok. Bementem egyik emigrációs magyar szervezethez, amely legtöbb taggal rendelkezik idekint az emigrációban. S azoknak a kasszájában, akik a harmadik világháborút és a budapesti „ellenforradalomat” előkészítették, ötszáz márkájuk volt, hogy egy vezetőségi tagot éppen csak hogy át tudjanak küldeni Ausztriába tájékozódás céljából. Este azonban megszólalt a Free Europe Rádió magyar adása és Mikes-Morgenstern Imre üzente a csepeli proletároknak: tartsatok ki, a segítség nem marad el. És a segítség elmaradt. Az USA- ban éppen választások voltak, a Mr. President éppen szívbajban, a külügyminiszter éppen rákbetegségben szenvedett és ugyanezen a napon a new yorki cionista nagygyűlés, — amely már bizonyosan tudott a Szuez elleni támadásról — kinyilatkoztatta, hogy a magyar szabadságharc antiszemita, fasiszta, náci ellenforradalom. Olyan amerikai elnök pedig aligha akad, aki 7 millió cionista szavazatot kockáztasson valami távoli kis népecskéért, amelynek megígérték ugyan a szabadságot, a függetlenséget, de amely lám-lám, fasiszta, mert fel mer kelni a zsarnokság ellen. Ж S azután pár hét múlva itt voltak az új menekültek. Jöttek egész más körülménnyel, más lelki akarattal, mint mi 1945 márciusában. Jöttek a szabadság jogos glóriájától övezve és nem akarták elhinni, hogy minket 1945—46-ban jogtalanul háborús bűnösként üldöztek a demokrácia fejvadászai. Jöttek a gazdasági csoda nyugati nylon-ingeivel és az egész földkerekség adományaival felruházva, tehát mesének vélték, hogy 1945- ben a feloszló osztrák SS nem ruhát, élelmet, pénzt és nylon harisnyát adott nekünk, hanem „Ausländer hinaus” jelige alatt még a gyermekes anyát is kidobta a menekült vonatból és elrabolta kis motyónkat is. Ez az ifjúság, vér a vérünkből, lélek a lelkünkből, nem érthette meg, hogy az akkor már 11 éves emigráció miért nőre tehetett semmit az otthon harcolókért. Nem érthette, hogy ha az apák épp úgy a bolsevizmus ellen harcoltak, mint ők, miért őrzik koldusságukban is a régi „úri” életformát, a címet, a rangot? Miért háborodnak fel, ha egy magyar emigráns újságíró megírta, „ezt a szabadságharcot nem díszmagyarban vívták, hanem munkás-overallban!” Miért próbálják arra oktatni őket, hogy mit kellett volna csinálni a kolhozgazdálkodás terén és hogy kellett volna ellenállni odahaza, mikor mi a szabadságban sem tudtunk ellenállani a pénz, a megélhetés kísértéseinek? A magyar lélekhasadás megtörtént. Azonban, most a fiataloktól is számon kell kérni valamit, hogy ne mindig csak az apák lássanak bűnösnek. Hat év után vájjon egységesebbek-e az ő szabadságharcos szervezeteik, mint a mi „náci” szervezeteink voltak? ők, akik a Sztálin szobor és a rádió előtt a soha nem látott magyar nemzeti egységet képviselték s azért harcolni is mertek, kihozták-e, vagy elherdálták-e idekint a magyar történelemi ezerévének legcsodálatosabb kincsét? Ne ítélj, hogy ne ítéltessél. De ha ma szétnézünk a világban, akkor annyiféle, annyiszínű és annyiárnyalatú szabadságharcos szövetség hemzsegését látjuk, hogy az emigráció sem legöregebb, sem legifjabb rókája nem ismeri ki közöttük magát. A Regnum Marianum helyén ledöntött Sztálin szobor körüli világot rázó magyar szocialista egységtüntetés után, az ifjú emigráció megteremtette az olyan szellemi avart, eszmei Bábelt, amelyben lehetetlen eligazodni. Legfeljebb levéltömegeket kap az ember. X. Y-nak ne tessék hinni, mert csirkefogó. Z-nek jobb lenne hallgatni, mert bár szabadságharcos vezér, de aranyórát lopott, az alvezére O. pedig homosexuális. Az AVH jól dolgozott idekint 1956 után. Divide et impera! Sikerült megosztani és uralkodni. Az úgynevezett szabadságharcosok közül — állítólag — 30.000 „almavári hadovás” kalandor tért vissza Kádár kebelére. Harmincezren nem voltak szabadságharcosok, hanem ÁVH-s terroristák, kalandorok, akik Amerikában találták meg a választott népnek járó boldogulásukat. Az andaui híd szerzője szerint legfeljebb 10.000-re tehető azoknak a szabadságharcosoknak a száma, akik tényleg harcoltak is. Ж És most jön a leszámolás legroszszabbik része. Mert bizonyos, hogy forradalmakat, országépítő megmozdulásokat rendszerint nem az „almavári hadovások” csinálnak, hanem az elit. Fel kell tételezni, hogy ez a tízezer, a magyar szabadságharc elitje volt. Hol termeltek ki önmagukból egy igazi vezért, aki új Kossuthként Mr. Kennedyig, McMillanig, vagy Adenauerig tudná vinni az otthon elnyomott magyar nép minden fájdalmát. Kossuth Lajos Flymoore elnökkel, II. Napóleonnal, a szárd királlyal és ha kellett Marxxal tárgyalt s a fél- Európának szövetségese volt. Mutassanak nekünk a hihetetlenül tehetséges magyar ifjúságból csak egyetlen egyet, aki egy memorandummal eljutott a Downing Street portásáig. S itt nem is a tudás, a tehetség hiánya a baj. Mert bizonyos, hogy van közöttünk, akinek van olyan széles látóköre, mint Bárdossynak, van olyan „paraszti káderje”, mint a korrupt és tehetetlen Nagy Ferencnek, van olyan tiszta magyar szíve, mint a bitófán halt 1946-os mártíroknak. Az ami kivész ebből a magyar fiatalságból, épp a magyar szabadságharc szelleme. Nem érdemes ... Lehet-e itt valamit tenni az otthonért, ahol ellenünk dolgozik minden világerő és minden megalkuvás? Nem jobb-e egy Cadillac, mint a magyar szegénység? Nem jobb-e kiszakadni a magyarságból, ha az odatartozás csak üldözést, lesajnálást jelent? Azonban azoknak, akik így gondolkoznak, akik az emigrációs nehézségektől megtorpannak, illik emlékezni rá, hogy „oroszlánokkal harcoltunk egykor, hát most a tetvek egyenek-e meg?” Nem lehet meghátrálni, nem lehet elcsüggedni és Isten és Haza ellen való elsőszámú vétek közönyössé válni! Idekint is van, — sőt csak idekint van igazán magyar hivatás, miként azt a költő írta: Kis méccsel vinni rongyos gárdát, S míg villámlángos pokolcsárdák Lángolnak és kegyetlen dáridót Lakoz a néger Behemőt. Hirdetni hitet, hinteni reményt S elfáradottan és éhen halón Reményt álmodni hirtelen valón. S a fiatalok csak azt higyyék el, hogy nem mi akarunk vezetők, urak és parancsosok lenni, hanem mint az agg Simeon az ő soraikból várjuk azt, aki vezetni fog és vezetni tud! A HÍDFŐBEN mindig azt olvassa, amit mások ELHALLGATNAK! Ж Ж 1962 október 10.