Hídfő, 1963 (16. évfolyam, 395-415. szám)
1963-07-10 / 405. szám
Negyven milliárd Negyven milliárd német márka , 10 milliárd dollárral. A legújabb német törvény szerint 40 milliárd márkára emelték fel a zsidóknak fizetendő jóvátételt. Semmi közünk nincs hozzá, hogy a német munkás adóját mire fordítják. Akinek hamis lelkifurdalásai vannak, fizessen annyit, amennyit csak tud. Fizesse azoknak, akik ezért nem lesznek hálásak. Azonban itt már nemcsak Németországról van szó, hanem Európáról is és itt kezd közünk lenni a 40 milliárd márkához. Amikor szabadságról, bolsevista-ellenességről, szocializmusról beszélnek, akkor nem veszi észre senki, hogy ezzel a negyven milliárd márkával félelmetes szabadságellenes, bolsevistákkal barátkozó, antiszociális hatalom bástyái épülnek Európában. Európát megveszik, felvásárolják. Európa végkiárusítás előtt áll. Ne tessék ezt tréfának tekinteni. Ha nem is beszélnek róla, a bécsi Mariahilfstrassen a „jóvátételi” milliárdokból már az ő kezükben van minden üzlet. A vasfüggöny mögül szegény elgázosítottak jönnek luxusautókkal és luxus vonatokkal, hogy felvásároljanak gyárat, földet s olyan konkurrenciát csináljanak az osztrák gyárosoknak, hogy azok kénytelenek előbb, vagy utóbb csődbe menni. A háttérben, vagy az előtérben pedig ott van a szociáldemokrácia, amely ismét ugrásra készen várja: a Rotschildok, Oppenheimerek által okozott szociális elégedetlenségen, majd munkanélküliségen keresztül miként lehet ismét kézberagadni a totális vörös hatalmat. Európán keresztül pedig árad és szétterjed ez a 40 milliárd. Megfojtja a sajtószabadságot, mert gyakorlatilag ma már csak az nyilváníthat véleményt, aki ennek a negyven milliárdnak tulajdonosait tiszteli. És persze itt vannak a Rosenberg elvtárs által vezetett német szakszervezetek, amelyek a munkabéremelésekkel újra hajtják a német munkásmilliókat az infláció felé. És itt vannak Franciaországban a hivatalos hatalom lotharingiai keresztjei mögött lapuló Rotschildok és a szabadkőművesség potentátjai, épp úgy, mint a francia kommunista párt jóvátételre jogosított faji üldözöttjei. Gyakorlatilag Európa hovatovább izraeli tartománnyá válik. Hiszen ebben fényesen segédkezik az az amerikai nagytőke, amelynek vallási hovatartozandósága kétségtelen, — de amely most felvásárolja az európai nagyipart, a gyárakat, részvényeket s közben barátságosan összekacsint azokkal az ügynökökkel, akik Hruscsov birodalmából jönnek szocialista üzleteket kötni — a hasonszőrű kapitalistákkal. A berlini Kennedy szónoklatok. Azonban honnan szerzi elő Európa a 10 milliárd dollárt? Kérdés, amelyre felelni senki sem tud? Nem is akar. Fizetni kell! Ennyi az egész. Fizetni negyven, vagy nyolcvan milliárdot? Mi az nekünk, ha ezt a világhódítók kapják, akik most meghódították egész Európát! De mi történnék, ha ennek a csillagászati összegnek csak egy kis töredékét a magyar nép kapná? Mi azonban nem vagyunk kiválasztottak. Az elveszett fiú írta: Marsclialkó Lajos Talán csak véletlenség volt, hogy a kölni dóm miséjén, amelyen együtt térdelt Amerika elnöke és Adenauer kancellár, az evangéliumból az elveszett fiú történetét olvasta az érsek. Az USA elnöke még kicsit mereven, kemény arcvonásokkal állt a repülőtéren, ahol a vendéglátó Adenauer az adott szó kötelezettségeire emlékeztette. Aztán a kölni nép karneválos lelkesedésében, a berlini egy millió német világjelentőségű antibolsevista demonstrációjában lassan-lassan eltűnt Amerika elnöke. Elmaradt mögüle a világhódító tanácsadók, a hazai gondok, a néger kérdés forradalmi földlökései, a lobbysták, a business-man-ek, szavazathajhászók és szakszervezeti bossok tülekedő, ideáltalan amerikai világa. A tékozló fiút, Írország elveszett gyermekét visszaszólította és szívére fogadta az öreg Európa. Más Kennedyt ismert meg a világ, mint akit eddig ismert. Ez már nem a Fehér Ház tudalmas egyezkedője, a koegzisztencia nyugati partnere volt, nem Roosevelt utóda, hanem az európai légkörben megfürdett, nagy amerikai idealista, aki előtt kitárult a valóság, melyet mi láttunk, de az Egyesült Államokban nem látnak ma sem. Ulbrichték jól tették, hogy vörös drapériákkal borították be a brandenburgi kaput, nehogy át lehessen látni a vasfüggönyön, mert, Kennedy többet látott így. A nagy gyermek ifjonti lázával, az érett államférfi és a hős tengerész katona haragjával kiáltotta bele a világba: „Ha akadnának emberek, akik azt hiszik, hogy a kommunizmusé a jövő — jöjjenek Berlinbe! Akik azt hiszik, hogy a kommunistákkal lehet együttműködni — jöjjenek Berlinbe! Ez a fal a legszégyenletesebb bizonyítéka a kommunista csődnek!” — mondotta olyan meggyőző erővel, belső hittel, a szabadságba hívő férfi lábadozásával, amelytől már nincs visszaút! Várjon szégyelték-e magukat a Fehér Ház világhódító tanácsadói, amidőn elnökük, akit hamis intellektualizmusukkal, gonosz tanácsaikkal szinte belebilincseltek ködös koegzisztencialista elméleteikbe, most a szabadság igazi légkörében maga is szabad emberré vált. Vájjon rádöbbentek-e a szerkesztőségek pacifista szép lelkei, vatikáni békepapok, politikai tehén alkuszok és a láthatatlan világkormány sötét figurái, hogy az európai ózonfürdőben nem roosevelti báb született, hanem szabad férfi, aki itt nem tojásfejű súgdosói, tanácsadói, hanem katonái élén állt. Vasakarattal, bátor elszántsággal és a sötétségből kiszabadult ember napfényre törő akaratával. John F. Kennedy európai látogatása nem amerikai választási kampány volt, a tömeghódítás varázslataival, hanem egy jobb sorsra érdemes amerikai elnök nagy hitvallása, egyéniség kibontakozása a munkás százezrek, az európai milliók ujjongó néptengere előtt. A magyarság természetesen most sem tudta képviseltetni magát a világot jázó demonstrációban. Azonban — ha Kennedy őszintén gondolta, amit mondott és fel kell tételeznünk, hogy ezúttal őszintén mondotta, akkor az európai egység nagy eszméjében ott voltunk mi, magyarok is. Ott volt Kossuth Lajos, akinek szavait a német szabadság szimbólikus templomában, a Paulus Kircheben idézett. Ott voltunk mi is, amidőn elkötelezte magát a népek önrendelkezési joga mellé. Mire e sorok megjelennek az Egyesült Államok elnöke, aki itt boldogan mondotta, hogy mint a szabadság képviselője „én is berlini vagyok!”, visszatér hazájába. Várjon sikerül-e majd az ifjú oroszlánt, a megtért fiút visszaszelídíteni a tojásfejek ketrecébe? Akadnak-e majd amerikaiak, akik megérzik, hogy Európának és a világnak nem a dollár hiányzott, hanem az a bátorság, egyenesség, elszántság, amelyet Kennedy elnök végre megmutatott. IS ha majd valamennyien tudnak úgy gondolkozni, mint az elnökük, akkor nem kell félteni sem Európa, sem Amerika, de a mi kis Magyarországunk jövendőjét sem. " HUNGARIAN WEEK A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGALATÉBAN ALLO EMIGRACIÓS POLITI ГСА1 HETILAP 405. SZÁM XVI. ÉVFOLYAM LONDON, 1983 JÚLIUS 10.