Hídfő, 1965 (18. évfolyam, 440-463. szám)

1965-01-10 / 440. szám

Az új osztály (M. L.) A gyalázatban boldogult Színházi Élet berkeiben úgy kérdez­ték volna: „hát nem aranyoskák és nem tündének ezek a kommunis­ták?“ Mert hát akkor, a neo-barokk korában aranyoskák voltak: a Lili bárónők, a Hatvany-Deutschéktől, a tündéri Karády Katik és egyéb itató­lányok. „Átkos, utálatos feudális világ“ volt ez ugyebár? De összes bűneivel, hibáival, antiszocializmusával, mégis szerény kölnivíz illatot képviselt ahhoz a büzlő mocsárhoz képest, amely most elöntötte a dicsőséges és világmegváltó népdemokrata szocia­lizmust. Hiszen, hogy a mai pártiga­­zolványos arisztokráciához erkölcsi és bűnügyi téren milyen tehetségte­len kezdők voltak a Dréhl Imrék, az Eszterházy Tomák, a tyúkkölcsönös méltóságos asszonyok, azt csak most láthatjuk, mikor szinte az egész rend­szer belerendült a sorozatos erkölcsi közéleti botrányokba, amelyekről a Hídfő más helyén érdekes csemegé­ket talál az olvasó. A gróf a vízbe fúlt. Helyesebben: az elvtárs a vízbefult. Tehát: ment­sük ki őket, mentsük ki őket! — da­lolja a pesti sajtókórus, amennyiben éppen nem hallgat úgy, mint a csu­ka. A „Magyar Nemzet“ cikkírója, Illés-Ipkovits Sándor például a kö­vetkező mondatot írja le: „Itt lakó­telepeket építünk, gazdagodunk és gyarapszunk. Az élet nem könnyű és vannak nehézségei, de a légkör mely­ben élünk és dolgozunk, elmondhat­juk, hogy nyugodt és kiegyensúlyo­zott“. (!!!) Azt csak az öt forintos órabéren nyomorgó magyar munkás tudja, hogy miféle kiegyensúlyozott élet az, ahol az ország hadügyminisztere szí­­nésznőcskékkel és utcalányokkal a „bugyi-bulikon“ szórakozik, a szocia­lista igazságügyminiszter eltitkolja a „népgazdaságot megkárosító“ he­roin- és valutacsempészek bűnét. A légkör nyugodtságáról és ki­egyensúlyozottságáról tulajdonkép­pen csak egy montenegrói kommu­nista, M­ovan Djilas tudott helyes képet adni. A légkör azt jelenti, hogy az új osztály épp olyan kényelemben, jólétben tobzódik, mint a Hatvany-Deutschok, Chor­nok és Eszterházy Tomyk. A nyugodtság és kiegyensúlyozottság ugyanazt a fel­színi nyugalmat jelentik, amelyet 1937-ig a GYOSZ igazgatósági tag­sága képviselt, ma pedig a szocia­lizmus légköre biztosít a pártigazol­­ványos vörös arisztokrácia részére, amely — mint láthatjuk — százszor korruptabb, erkölcstele­nebb, mint amilyennek a régit be­állította. A Tancsere megtörtént. Ma nem az Eszterházy Tomyk rendeznek fekete­miséket, kokainos orgiákat, hanem a karcagi munkaszolgálatos, Czinege Ferenc, a ruszin Nezvál sorsolják ki a népdemokrata sztárokat egymás kö­­zött ruletten, vagy bugyi-bulikon. De minderre azt mondják, hogy ez szo­cializmus, megváltás, új világ, új er­kölcs, progresszió. Csak a magyar nép és a munkásság, amely mélyebb­re süllyedt szociális tekintetben, mint a Chorinok korában, tudja, hogy ez az új osztály piszkos és aljas terror­uralma, mert ezt az osztályt a buta­ság, műveletlenség és az idegen szu­rony segítette uralomra. Az elvtársak azonban jól teszik, ha emlékeznek a századforduló Ma­gyar Munkás Marseilles-ére: „Ha el­nyomói nyakára lép, szabad lesz majd a nép!“ És most önökön a sor elvtársak! Megértek rá! Harcot az abortusz-törvény ellen! Irta: Holtky Károly A magyar szabadságharc leverése óta, bizonyára Moszkva parancsára, embertelen irtóháború folyik a magyarság ellen, mely az egész magyar nép kipusztítására tör. Törvény biztosítja a művi vetélés szabadságát! Talán az egyetlen szabadság ma Magyarországon. Egy teljes állami szerv, min­den erejével azon dolgozik, hogy minden eszközzel végrehajtsa a legrette­netesebb emberpusztítást: a gyermeket, megszületése előtt, az anyja méhé­­ben megfojtsa. Ezt százezerszámra teszik, elpusztítva minden esztendőben több gyereket, mint amennyi Szeged város lakossága. Régente a beteg gyerekeket ledobták a Tajegatos hegyéről, ami hasonló kegyetlenség volt. Engem is ledobtak volna, mert 8 éves koromban súlyos tüdő- és mellhártyagyulladásom volt. Legalább 20 orvos lemondott rólam s csak egyetlen egy bíztatta édesanyámat. Ma jóval túl vagyok a 80. éven. Az emigrációs magyarság már egy sereg dolgot kezdeményezett az abortusz ellen, eddig kevés eredménnyel. Magam is már 3 éve fordultam az angol katolikus orvosok kongresszusához. Kértem, hogy foglalkozzanak ez­zel a szörnyű kérdéssel. Felelet: „Nem tehetjük, mert túlzsúfolt a tárgyso­rozatunk“. A következő évben idejében kértem őket, hivatkozva arra, hogy egyik legnagyobb történetírójuk Macualay azt mondotta, hogyha a magyar­­ok nem védték volna Európát a törökök és tatárok ezen, ma Angliában a Koránt tanítanák. Akkor nem lehetnének katolikus orvosok s nem tarthat­nának kongresszust sem. Levélben fordultam Frings kölni és König osztrák bíboros érsek urakhoz, de szép szónál egyebet nem kaptam. Az amerikai reformátusok kerületi elnöke s a lutheránus urak még ennyire sem méltat­tak. Egyedül a világzsinat foglalkozott a kérdéssel, eddig nem tudom mi­lyen eredménnye. De azt hiszem legeredményesebb oldalon foghatnók meg a kérdést, ha a sok tízezer példányban megjelenő propaganda újságot a „Magyar Híreket“ mindnyájan visszaküldenek ilyen, vagy hasonló megjegyzés ráírásával: „Míg szabad az abortusz Magyarországon, nem kérem!“ Én ezt tettem s meg volt az eredménye, s nem küldik többé. Megsza­badultam a hazug propagandától. Amint nekem, úgy senkinek sem kerül áldozatba. Tudjuk, hogy az emigráció véleményére nagyon érzékenyek. Az egész szerkesztőség feloszlana, ha minden magyar visszaküldené az újságot. Ez oly kezdeményezés, hogy még olyan is részt vehet benne, akinek a ma­gyar szíve már egész berozsdásodott, csak egy parányi zug maradt meg, ahol néha fellobban az a kis láng. Megkérjük azokat, akik Magyarországra mennek látogatóba, figyeljék meg, miként fogadják a magyar kormánykörök propaganda eszközük tö­meges visszaküldését. Tudják meg, hogy milyen eredménye van ott mun­kánknak. A latin közmondás szerint: „Kétszer ad, ki gyorsan ad!“ Mindenki mozgassa meg a rokonait, ismerőseit, jó barátait, hogy­ azon­nal küldjék vissza a hazacsalogató, hazug, propaganda újságot. Azok akar­nak nekünk jó arcot mutatni, akiktől undorral kell elfordulnunk, mert ár­tatlan csecsemők millióit pusztították már el, kiirtva fajtánkat. Állandóan gondolkoznunk kell azon, hogy milyen eszközök volnának jók és leghatásosabbak, ennek a szörnyű bűnnek a megszüntetésére. Minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy ez a törvény megszűnjék és kérek min­denkit, szóljanak hozzá ehhez a kérdéshez. A HUNGARIAN WEEK : A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP 440. SZÁM XVII. ÉVFOLYAM LONDON, 1965 JANUÁR 10.

Next