Hídfő, 1965 (18. évfolyam, 440-463. szám)
1965-11-25 / 461. szám
A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP 461. SZÁM XVII. ÉVFOLYAM LONDON, 1965 NOVEMBER 25. Tárgyaljunk ? A Németországi YMCA/YWCA Szövetség Müncheni Csoportja kicsinyke kör, ahol azonban mégis az emigrációs szellemi emberek legjobbjai találkoznak össze. Legutóbb itt hangzott el egy előadás, amelyre érdemes felfigyelni, nemcsak Európában, hanem túl a tengeren is. A tárgyilagos, hűvös és meggondolt előadás azért volt aktuális és szükséges, mert az emigrációban újból és újból felmerül egy ötlet. E szerint odahaza megenyhült minden és most itt az ideje, hogy valamiféle szervezet tárgyalást kezdjen az otthoni kommunistákkal, a további enyhülés érdekében. Innen is, onnan is jönnek hírek erről a nagy tárgyalási kedvről, amelyet annak idején Sulyok Dezső indított el. Újabban azonban Amerikából, Chicagóból és egy clevelandi angol nyelvű újságból is kapunk értesüléseket, melyek szerint egyes csoportok, vagy személyek közvetlen érintkezésbe kívánnak lépni a hazai rendszer bolsevistáival. Az előadó ezzel a vágyálmos törtetéssel szemben diplomáciai magaslatról utalt a tényekre és lehetőségekre. Szerinte — és szerintünk is! — az emigrációnak nem szabad akadályozni azt az irányzatot, mely hazalátogatások, a Béke Szállóban rendezett úri murik során kialakulnak. Senki sem veheti rossz néven, ha magyar rokonok kijönnek a vasfüggöny mögül, vagy sokan hazautaznak otthoni családtagjaik meglátogatására. Ez utóbbi csak akkor veszélyes, ha öszszehasonlító képesség nélkül magyarok, visszatérve a szabadságba reklámot igyekeznek csinálni Kádár, Kállai és az egész kommunista „enyhülési“ irányzat számára. Viszont súlyosan elítélendők azok a politikai akarnokok, akik máris külügyminisztereket neveznek ki és különféle gitt-egyleteket alakítanak, azzal a céllal, hogy ha már nem lehetett hidegháborúban valami eredményt elérni, akkor próbáljunk most koegzisztencialista módra barátkozni az otthon kommunistáival, hiszen, íme a nagyhatalmak is tárgyalnak velük. Az előadó válasza megérdemli a szélesebb körű nyilvánosságot. Rámutatott arra, hogy a nagyhatalmak mögött hatalom áll. Vagy gazdasági vagy politikai és katonai hatalom. Így ők egyezkedhetnek akár javunkra, vagy akár bőrünkre. Az emigráns, de a legnagyszerűbb emigráns szervezet mögött sem áll azonban semmiféle hatalom, így tulajdonképpen senki sem tárgyalóképes fél, mert csak eladhat valamit, anélkül, hogy a magyarság, vagy az emigráció számára cserébe akárcsak fikarcnyit is kaphasson. Minden ilyen tárgyalniakarás, jöjjön Chicagóból, vagy Clevelandból, nem egyéb fontoskodásnál vagy elvárulásnál. Semleges Magyarországot? Igen! De még ha lenne is, egy semlegesség alapján álló magyar szervezet, magát a semlegességet csak a nagyhatalmak alkudhatják ki és garantálhatják Ausztria módjára. Az út tehát nem az Akadémia utcai pártközpontba vezet, hanem azokhoz a hatalmakhoz, amelyeket az emigrációnak lenne kötelessége sürgetni és szorgalmazni, a nagy cél érdekében! Zavaros évek Fiala Ferenc könyve a magyar sorsról Ha a magyar szellemi honvédelemnek Nobel-díjai lennének, akkor azt hisszük, hogy ezt most jobb, vagy baloldaliakból álló bizottság egyhangúlag Fiala Ferencnek ítélné oda, „Zavaros évek“ című hatalmas publicisztikai munkájáért. A húsz éves emigrációnak szomorú tragédiája volt, hogy a háborús bűnösséggel, átkokkal, hazugságokkal megvádolt Magyarországot mindeddig nem tudta megvédeni egy olyan jól dokumentált, a könyörtelen igazságot hirdető könyvben, mely számot tarthat a nemzetközi érdeklődésre és amelyet le lehetne tenni — persze megfelelő idegen nyelveken — bármely külügyminisztérium asztalára, anélkül, hogy arra valaki ráverhesse a kor „náci-fasiszta“ feliratú bélyegzőjét. Két évtizeden keresztül jobb és baloldal mindig csak a maga pártját, felekezetét, eszméit, vagy rögeszméit védte, vagy próbálta megvédeni. Fiala Ferenc az első, aki az egész magyarságot, a létében megtámadott nemzetet és hazát védi meg hatásosan, művelten, az ő tollára mindig is jellemző mértéktartással, egyben azonban — mikor az igazságszolgáltatásról van szó — keményen és bátran. Túl Hegyeshalmon és Szentgotthárdon a bolsevizmus ma már csak a múlt hibáiból és e hibák ezerszeres felnagyításából él. Ezzel mérgezi a külföldet, főként annak a magyar ifjúságnak lelkét, amely még meg sem született, amidőn az 1920—45 közötti Magyarországon édesapái és édesanyái, az első bolsevizmus és Trianon után egy szebb, jobb és főként korszerűbb Magyarországért, nemzeti társadalomért küzdöttek. Soha még szellemi harc, szociális küzdelem, kulturális felemelkedés arculatát nem tudták olyan mértékben meghamisítani saját fiatalságunk és a külföld felé, mint ennek a 25 évnek igaz történetét. Fiala Ferenc tehát valóban sziszifuszi munkára vállalkozott, amidőn a Magyarországra szórt hazugságok, gyalázkodások kénköves, bűzös légkörében okosan, hidegen, a bolsevista börtön poklát megjárt magyar szellemi ember szinte hihetetlen tárgyilagosságával és gyűlöletmentességével ki meri mondani az igazságot. Éspedig a teljes igazságot! Mint Széchenyi óta minden publicistának, csak úgy sikerülhetett ez, hogy ítélőszéket tart elsősorban önmagunk felett. Kíméletlenül beszél a magyar hibákról, de még kíméletlenebb világossággal és meggyőző erővel mutatja ki, hogy — ha Golgotára vezető út volt is — a magyarságnak 1920—1945 között nem volt más útja, mint amelyet követett. A könyv elsőszámú érdeme, hogy a magyar kérdést és a múlt történetének problémáját már kezdő fejezetével (Árnyék a Pantheon felett) beemeli a világpolitikai síkra és megmutatja, hogy az Atlanti Charta elárulásával, megtagadásával nemcsak Magyarország árultatott el, nemcsak arab népek, hanem a „nagy Anya, Európa“ is. S a világpolitikai képbe aztán Fiala Ferenc belerajzolja a magyar pártok, pártvezérek portréit is, s az 1945 utáni évek történetének eddig nem is ismert titkaival bizonyítja, hogy az ami a megrágalmazott „jobboldali“ Magyarország után következett, az nemzeti, politikai, főként erkölcsi, jellembeli és kulturális süllyedés volt. Vájjon lesz-e majd magyar fiatalság és külföldi politikus, aki megérti, hogy mit jelentett egész Délkelet-Európa szempontjából a magyar szellemi elit kivégzése, bebörtönzése, deklasszálása és hogy mennyivel alantasabb indokok hajtották azokat a magyar „demokratikus“ politikusokat, akik az Atlanti Charta elárulóinak útján irtották népük színe javát, mint azokat, akik nem ismertek alantas indokokat, hanem magyar népük szeretetében és szolgálatában megdicsőülten léptek a bolsevizmus akasztófába és kivégző oszlopai elé?! Fiala Ferenc könyve nem amolyan emigrációban megszokott „múlt igazolás“, hanem az ilyesmin toronymagasságban felülemelkedő univerzális magyar szellemi honvédelem! Eddig közhelynek látszott, Fiala Ferenc nagy munkájára tekintve azonban szinte parancsként hangzik ma minden nemzetét féltő jobb- vagy baloldali magyar számára, hogy a „Zavaros idők“-nek ott kell lennie minden művelt magyar asztalán, könyvtárában, mint a húsz éves emigráció eddig legjobb, legtisztább és legfényesebb fegyverének. M. L.