Hídfő, 1965 (18. évfolyam, 440-463. szám)

1965-11-25 / 461. szám

A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP 461. SZÁM XVII. ÉVFOLYAM LONDON, 1965 NOVEMBER 25. Tárgyaljunk ? A Németországi YMCA/YWCA Szö­vetség Müncheni Csoportja kicsinyke kör, ahol azonban mégis az emigrá­­ciós szellemi emberek legjobbjai ta­lálkoznak össze. Legutóbb itt hang­zott el egy előadás, amelyre érdemes felfigyelni, nemcsak Európában, ha­nem túl a tengeren is. A tárgyilagos, hűvös és meggondolt előadás azért volt aktuális és szükséges, mert az emigrációban újból és újból felmerül egy ötlet. E szerint odahaza megeny­hült minden és most itt az ideje, hogy valamiféle szervezet tárgyalást kezdjen az otthoni kommunistákkal, a további enyhülés érdekében. Innen is, onnan is jönnek hírek erről a nagy tárgyalási kedvről, amelyet annak idején Sulyok Dezső indított el. Újab­­ban azonban Amerikából, Chicagó­ból és egy clevelandi angol nyelvű újságból is kapunk értesüléseket, me­lyek szerint egyes csoportok, vagy személyek közvetlen érintkezésbe kí­vánnak lépni a hazai rendszer bol­sevistáival. Az előadó ezzel a vágyálmos törte­­téssel szemben diplomáciai magaslat­ról utalt a tényekre és lehetőségekre. Szerinte — és szerintünk is! — az emigrációnak nem szabad akadályoz­ni azt az irányzatot, mely hazaláto­gatások, a Béke Szállóban rendezett úri murik során kialakulnak. Senki sem veheti rossz néven, ha magyar rokonok kijönnek a vasfüggöny mö­gül, vagy sokan hazautaznak otthoni családtagjaik meglátogatására. Ez utóbbi csak akkor veszélyes, ha ösz­­szehasonlító képesség nélkül magya­rok, visszatérve a szabadságba rek­lámot igyekeznek csinálni Kádár, Kállai és az egész kommunista „eny­hülési“ irányzat számára. Viszont súlyosan elítélendők azok a politikai akarnokok, akik már­is külügyminisztereket neveznek ki és különféle gitt-egyleteket alakítanak, azzal a céllal, hogy ha már nem le­hetett hidegháborúban valami ered­ményt elérni, akkor próbáljunk most koegzisztencialista módra barátkozni az otthon kommunistáival, hiszen,­­ íme a nagyhatalmak is tárgyalnak velük. Az előadó válasza megérdemli a szélesebb körű nyilvánosságot. Rá­mutatott arra, hogy a nagyhatalmak mögött hatalom áll. Vagy gazdasági vagy politikai és katonai hatalom. Így ők egyezkedhetnek akár javunk­ra, vagy akár bőrünkre. Az emig­ráns, de a legnagyszerűbb emigráns szervezet mögött sem áll azonban semmiféle hatalom, így tulajdonkép­pen senki sem tárgyalóképes fél, mert csak eladhat valamit, anélkül, hogy a magyarság, vagy az emigráció szá­mára cserébe akárcsak fikarcnyit is kaphasson. Minden ilyen tárgyalni­­akarás, jöjjön Chicagóból, vagy Cle­­velandból, nem egyéb fontoskodásnál vagy elvárulásnál. Semleges Magyarországot? Igen! De még ha lenne is, egy semlegesség alapján álló magyar szervezet, ma­gát a semlegességet csak a nagyha­talmak alkudhatják ki és garantál­hatják Ausztria módjára. Az út te­hát nem az Akadémia utcai pártköz­pontba vezet, hanem azokhoz a ha­talmakhoz, amelyeket az emigráció­nak lenne kötelessége sürgetni és szorgalmazni, a nagy cél érdekében! Zavaros évek Fiala Ferenc könyve a magyar sorsról Ha a magyar szellemi honvédelemnek Nobel-díjai lennének, akkor­­ azt hisszük, hogy ezt most jobb, vagy baloldaliakból álló bizottság egyhangúlag Fiala Ferencnek ítélné oda, „Zavaros évek“ című hatalmas publicisztikai mun­kájáért. A húsz éves emigrációnak szomorú tragédiája volt, hogy a háborús bű­nösséggel, átkokkal, hazugságokkal megvádolt Magyarországot mindeddig nem tudta megvédeni egy olyan jól dokumentált, a könyörtelen igazságot hir­dető könyvben, mely számot tarthat a nemzetközi érdeklődésre és amelyet le lehetne tenni — persze megfelelő idegen nyelveken — bármely külügymi­nisztérium asztalára, anélkül, hogy arra valaki ráverhesse a kor „náci-fa­­siszta“ feliratú bélyegzőjét. Két évtizeden keresztül jobb és baloldal mindig csak a maga pártját, felekezetét, eszméit, vagy rögeszméit védte, vagy próbálta megvédeni. Fiala Ferenc az első, aki az egész magyarságot, a létében megtámadott nemzetet és hazát védi meg hatásosan, művelten, az ő tollára mindig is jellemző mér­téktartással, egyben azonban — mikor az igazságszolgáltatásról van szó — keményen és bátran. Túl Hegyeshalmon és Szentgotthárdon a bolsevizmus ma már csak a múlt hibáiból és e hibák ezerszeres felnagyításából él. Ezzel mérgezi a kül­földet, főként annak a magyar ifjúságnak lelkét, amely még meg sem szü­letett, amidőn az 1920—45 közötti Magyarországon édesapái és édesanyái, az első bolsevizmus és Trianon után egy szebb, jobb és főként korszerűbb Magyarországért, nemzeti társadalomért küzdöttek. Soha még szellemi harc, szociális küzdelem, kulturális felemelkedés arculatát nem tudták olyan mér­tékben meghamisítani saját fiatalságunk és a külföld felé, mint ennek a 25 évnek igaz történetét. Fiala Ferenc tehát valóban sziszifuszi munkára vál­lalkozott, amidőn a Magyarországra szórt hazugságok, gyalázkodások kén­köves, bűzös légkörében okosan, hidegen, a bolsevista börtön poklát megjárt magyar szellemi ember szinte hihetetlen tárgyilagosságával és gyűlöletmen­tességével ki meri mondani az igazságot. És­pedig a teljes igazságot! Mint Széchenyi óta minden publicistának, csak úgy sikerülhetett ez, hogy ítélőszéket tart elsősorban önmagunk felett. Kíméletlenül beszél a magyar hibákról, de még kíméletlenebb világossággal és meggyőző erővel mutatja ki, hogy — ha Golgotára vezető út volt is — a magyarságnak 1920—1945 között nem volt más útja, mint amelyet követett. A könyv elsőszámú érdeme, hogy a magyar kérdést és a múlt történeté­nek problémáját már kezdő fejezetével (Árnyék a Pantheon felett) beemeli a világpolitikai síkra és megmutatja, hogy az Atlanti Charta elárulásával, megtagadásával nemcsak Magyarország árultatott el, nemcsak a­rab népek, hanem a „nagy Anya, Európa“ is. S a világpolitikai képbe aztán Fiala Fe­renc belerajzolja a magyar pártok, pártvezérek portréit is, s az 1945 utáni évek történetének eddig nem is ismert titkaival bizonyítja, hogy­ az ami a megrágalmazott „jobboldali“ Magyarország után következett, az nemzeti, politikai, főként erkölcsi, jellembeli és kulturális süllyedés volt. Vájjon lesz-e majd magyar fiatalság és külföldi politikus, aki megérti, hogy mit jelentett egész Délkelet-Európa szempontjából a magyar szellemi elit kivégzése, be­börtönzése, deklasszálása és hogy mennyivel alantasabb indokok hajtották azokat a magyar „demokratikus“ politikusokat, akik az Atlanti Charta el­árulóinak útján irtották népük színe javát, mint azokat, akik nem ismertek alantas indokokat, hanem magyar népük szeretetében és szolgálatában meg­­dicsőülten léptek a bolsevizmus akasztófáb­a és kivégző oszlopai elé?! Fiala Ferenc könyve nem amolyan emigrációban megszokott „múlt iga­zolás“, hanem az ilyesmin toronymagasságban felülemelkedő univerzális ma­gyar szellemi honvédelem! Eddig közhelynek látszott, Fiala Ferenc nagy mun­kájára tekintve azonban szinte parancsként hangzik ma minden nemzetét féltő jobb- vagy baloldali magy­ar számára, hogy a „Zavaros idők“-nek ott kell lennie minden művelt magyar asztalán, könyvtárában, mint a húsz éves emigráció eddig legjobb, legtisztább és legfényesebb fegyverének. M. L.

Next