Hídfő, 1968 (21. évfolyam, 512-535. szám)

1968-01-10 / 512. szám

1968 január 10. HÍDFŐ Csőddel indul az új gazdasági mechanizmus ULBRICHT ÉS NOVOTNY MAGYAR RABSZOLGÁKAT KAPNAK — NYERS REZSŐ, TISZTVISELŐI ELBOCSÁTÁSOKAT JELENTETT BE Budapesti munkatársunktól: Bécsből írom ezt a levelet. Mert odakint Ti azt hiszitek, hogy a rend­szer „megenyhült“, azonban ha én Nyíregyházára, vagy Debrecenbe le­velet írok, azt csak három-négy nap múlva kapja meg a címzett. Ez nem kommunista slamperáj. Ez a cenzúra, amely épp úgy működik a 62-es és 72-es postahivatalokban, mint nagy Matyink legdölyfösebb virágkorában. Ismét elment felettünk egy esz­tendő! Kint Nyugaton azonban alig­ha tudja valaki, hogy mit jelent otthon 365 nap, amelynek minden percében érezzük, hogy börtönben vagyunk. A sorban állás a Húsért előtt, az örökös kínlódás a vízveze­tékkel, az elromlott elektromos ve­zetékekkel, a szerelő hiánnyal, fe­jünkre hulló vakolattal, nem idege­sít többé. Megszoktuk! Egy véletle­nül hazacsempészett Hídfőben (mel­lesleg ronggyá olvasták már bará­taim) olvastam a spanyol kék had­osztály egykori parancsnokának a magyarokhoz intézett kijelentését: „szegénységben még nem halt meg nemzet!“ Nem halunk bele mi sem! HAZUDNAK RENDÜLETLENÜL Vagy talán mégis belehal a nem­zet? Élenjárók lettünk a születések korlátozása, az öngyilkosságok, az elválások, az alkoholizmus terén. Eb­ben a vonatkozásban vezető hatalom vagyunk nemcsak Európában, ha­nem mind az öt világrészben. Az új év a mi számunkra egy furcsa halandzsával kezdődik: „új gazdasági mechanizmus“. Göröngyös út visz ama kapitalizmus felé! — mondja a halhatatlan és kiirthatat­­lan pesti vicc. A lényegből azonban csak annyi az igaz, hogy látszatra kipumpálták a vizet a Tervhivatal óriási vízfejéből és ismét csak lát­szatra megszüntetik a centralizmust, megengedik a vállalatoknak, hogy azt gyártsák, amire a fogyasztási piacnak éppen szüksége van. Rendszerünk elviselhetetlenségé­­nek legjellemzőbbje, hogy szemtele­nül hazudnak a magyar nép szemé­be és ráadásul még meg is vannak győződve róla, hogy hazugságaikat elhiszi az értelmes ember! Ez az, ami kibírhatatlan! Például: minden­ki tudja, hogy az új gazdasági me­chanizmus a szovjet-pánszláv kirab­lásnak, a Comecon-nak és a rend­szer ideológiai és gazdasági csődjé­nek egyenes következménye. A bu­kást azonban, mint eredményt és meg-nem-szű­nő kommunista győzel­met kell elkönyvelni. ÚJ B-LISTA Mert mivel kezdődik az új gaz­dasági mechanizmus? Nyers Rezső megmondja az 1968 évi költségve­tés vitájában: „Takarékossággal!" Üdvözlendő a reform kapcsán — mondja — — hogy a kormány él is ezzel a lehetőséggel, több ezer fővel csökkenti az államigazgatás létszá­mát, több millió forinttal a központi igazgatási kiadásokat.“ Mit jelent ez, ha jól lefordítjuk a kommunista tolvajnyelvet? új­­-listát! Tisztvi­selő elbocsátást, új „állástalan dip­lomásokat“. S kik lesznek azok, aki­ket el fognak bocsátani ? Semmi esetre sem a népgyilkossági minisz­térium, vagy a belügyminisztérium és ÁVH országhódítóit, nem az álla­mi bevásárlók siserahadát, nem is az idegenfajú munkásigazgatókat, hanem a keresztény kis­embereket. Miután úgynevezett szocialista ál­lamban nincs munkanélküliség és nincs tehát munkanélküli segély se, vájjon hova menjenek ezek? A CSŐD, MINT SIKER Az utat már megmutatta az Ulb­­richttal és a keletnémet kommunis­ta gyarmattal kötött szerződés. A szocialista testvériség óriási eredmé­nyeként van elkönyvelve, hogy sike­rült Ulbricht elvtársnak kikölcsö­nözni 100.000 magyar munkást. A siker olyan óriási, hogy a Népsza­badság már ünnepli is: „Megérke­zett az első kétezerötszáz!“ És a siker hamarosan még óriásibbá vá­lik, mikor már odahaza nyíltan sut­togják, hogy a következő szerződést Csehszlovákiával kötik és a cseh­szlovák szocialista testvérnek is fo­gunk adni legalább 50.000 magyar dolgozót. Tito elvtársunk legalább gavallérosabb volt, mint Kádár vagy Nyers Rezső. Ő Nyugatra, főként Nyugat-Németországba és Hollan­diába tolta ki 300.000 munkanélküli­jét, akik mint az imperializmus lán­cos kutyái, vásárló értékben legalább négyszeresét fogják megkeresni és kemény német valutában hazakül­­deni családjaiknak, mint amennyit egy magyar dolgozó kereshet meg majd az ulbrichti rendszer szőrös, sőt tüskés kebelén. Szeretném, ha láthatnátok ezek­nek a nyugati-keletre küldött re­mek, intelligens magyar szakmun­kásoknak komor, elborult arcát, amint a kommunista magyar menny­országból elindulnak a német bolse­vista paradicsomba. És szeretném, ha látnátok azoknak a munkaszer­vezőknek, a tolmácsi és népgondo­zói állásba bekönyöklő Dob-utcaiak­nak megelégedettségtől ragyogó ar­cát, akiknek ismét sikerült az élet napos oldalára kerülni és lefölözni a tejfölt, a magyar rabszolga sors­ból és új deportációból,­szággal kötött szerződést, 100.000 magyar munkaerő bérbeadására ? Hiszen még Moskovits elvtársnő, Imrédy utóda a Nemzeti Bank élén, jobban örülne, ha kemény nyugat­német márkákat inkasszálhatna a magyar bérmunkások hazaküldött jövedelméből, amely elérhetné az évi kétszázmillió, esetleg ötszázmillió márkát is. Azonban Moskovits elv­társnő és Ti is idekint Nyugaton szüntelenül kihagyjátok a számítás­ból Moszkvát. Nem akarjátok felis­merni azt a tényt, hogy ezek a Ká­dárok, Nyers Rezsők, az egész Köz­ponti Bizottsággal együtt nem ma­gyarok, hanem csak csupán cselé­dek, lakájok. S ha Moszkva úgy parancsolja, hogy a szocialista fel­lendülésben leledző keletnémet zónát vagy Csehszlovákiát kell megtámo­gatni 100.000 magyar munkás mun­kaerejével, akkor „bajban van a büszke város, rohanj János, szaladj János!“ jelige alatt Kádár Jánosnak kell rohanni Ulbricht „gazdasági csodájának“ megtámogatására. MOSZKVA PARANCSÁRA Persze önként merül fel a kérdés, hogy rendszerünknek miért nincs magához való esze és miért Ulb­­richttal, miért nem a kemény valu­tával rendelkező Nyugat-Németor­ CSEHORSZÁGBAN IS BAJ VAN! A Ti nyugati világsajtótok aligha írt arról, hogy az új gazdasági me­chanizmus Nyers Rezsőt megelőzve, beevezett szeretett szomszédunk és szocialista testvérünk, Csehszlovákia révjébe. A liberalizálódásból ott is baj lett, mint ahogy baj lesz ná­lunk is. Csehszlovákiában csaknem államválsággá fajult az új gazda­sági mechanizmus. A tervgazdálkodás enyhítése olyan inflációhoz vezetett, amilyet nem lá­tott még a legkapitalistább kapita­lista rendszer sem. A mozi árak öt koronáról nyolc koronára emelked­tek, a Nyugaton 20 DM-ért veszte­getett japán dömping rádió ára 336 márkára szökött fel. Az egyetemi hallgatók forradalmi felvonulásokban tiltakoztak a mindennapos áramszol­gáltatási kiesések ellen, mert nem tudtak a sötétben tanulni. Novotny államelnök a liberalizálódási refor­mok visszacsinálását követelte, a csehek és a szlovákok pedig — a történelemben először — közösen foglaltak állást Novotny tervei ellen és lemondásra akarták kényszeríte­ni. Ekkor aztán hirtelen megérke­zett Moszkvából Brezsnyev legfőbb főelvtárs. És rákényszerítette a cseh­szlovák elvtársakra, hogy hagyják meg összes államelnöki, pártfőtit­kári minőségben az öreg aparcsikot, aki most mégis szépen vissza fogja csinálni az új gazdasági mechaniz­must. Novotny alátámasztása után a cseh és szlovák elvtársak a köz­ponti bizottságban lemondtak a to­vábbi revoltálási terveikről és azt kérdezték: mi történnék, ha mégis lázadoznának ? Akkor Brezsnyev visszajönne! Hát ennek a moszkvai menetrend­(Folytatás a 4. oldalon) 3. oldal

Next