Hídfő, 1968 (21. évfolyam, 512-535. szám)
1968-04-10 / 518. szám
1968 április 10. HIDPO Moszkva a magyarokat mozgósította Csehország ellen A ,,NÉPSZABADSÁG“ IBOLYA SZERÉNY CIKKE A CSEH VÁLSÁG IDEJÉN : „GYAKORLATOZNAK NÉPHADSEREGÜNK ALAKULATAI“ Magyarország felvidéki határán, mint az lapunk más helyén megírtuk, az úgynevezett csehszlovák köztársaságban súlyos válság zajlott le. Olyan krízis, amely csak a cseh népjellem következtében nem robbant ki egy olyan szabadságharcban, mint az 1956-os forradalom volt. Az „Amit mások elhallgatnak” rovatba tartozik, hogy a világsajtó egyáltalán említést sem tett azokról a különféle szovjet aggodalmakról, amelyek a csehországi eseményekkel kapcsolatban tulajdonképpen súlyosabbak voltak, mint az 1956-os magyar szabadságharc során. Akkor, az amerikaiaknak egy Tito által közvetített üzenetére, vígan meg lehetett indítani a negyedmilliós szovjet sereget Magyarország eltiprására. Sőt! A csehek is felvonultatták két páncélos hadosztályukat az égő magyar határokon. Most azonban Moszkva helyzete mérhetetlenül rosszabb volt, mint akkor, mert ezúttal az a veszély fenyegetett, hogy Románia nyílt leválása után az európai szovjet hatalom legjobban szuperáló ipari állama, Csehország, válik ki a hírhedt szovjet vasháromszögből (német keleti zóna, Csehszlovákia, Magyarország). MOSZKVA A KUTYASZORÍTÓBAN Viszont illik tudni azt is, hogy a Vietnámban dörgő fegyvereket nem a Szovjetunió, hanem Csehszlovákia szállítja Ho Csi-Minhnek. Az ágyúk, aknavetők, légelhárító lö▼egek ugyanabból a Skoda-Művekből származnak, amelyek legjobb fegyverkovácsai voltak Hitler hadseregének is. Ugyanekkor azonban erkölcsileg, politikailag szinte lehetetlen lett volna a Szovjetuniónak Prágába, Pozsonyba bevonultatni csapatait, mert ez a lépés tökéletes leleplezése lett volna annak, hogy Kossugin ugyanazt az „imperializmust” képviseli Európában, amit — szerinte — Johnson Vietnámban. Ezért egyelőre csak „szelíd nyomást” gyakoroltak a lázadó csehekre és némi tavaszi hadgyakorlat ürügye alatt megmozdították a Kelet-Németországban állomásozó páncélos hadosztályok részlegeit is a cseh határok irányába. A moszkvai boszorkánykonyhán azonban rendkívül ügyesen kifőzték, hogy ha nagyobb baj lesz, akkor „Kádár magyarjait” kell bevetni az átkos csehek ellen, akik most ott akarják hagyni a nagy és dicső Szovjetunió atyai ölelő karjait. Ekként történt, hogy a budapesti Népszabadság március 23-i számában ibolyaszerénységű cikk jelent meg „Ténylegesek, tartalékosok, civilek” semmitmondó címen és „Gyakorlatoznak néphadseregünk alakulatai” alcím alatt. EGY KIS TAVASZI „HADGYAKORLAT“ Tegyük hozzá és húzzuk alá, hogy mindez azokban az órákban történt, amikor csúcspontjára ért a cseh válság és Novotny elnök, és vele együtt a cseh-szovjet szerelem alatt, megrendült a föld. Ekkor írta a Népszabadság, a 4. oldalon eldugva: „Csütörtökön éjjel repült a jelszó a központból az éterbe, s a hivatásos tisztek, katonák gyakorlottan láttak tennivalóikhoz az egységeknél. S ezután néhány perc múlva mozgásba lendült egy olyan gépezet is, amelynek mindennapos tennivalói közé aligha tartoznak ezek a katonás fegyelmezettségű parancsok, rendkívül gyors és percre pontos intézkedések: postások, telefonkezelők ugrottak fel ezen az éjszakán az ágyból, hogy a kiegészítő parancsnokságok tervei szerint értesítsék a behívott tartalékos tiszteket, tiszthelyetteseket, katonákat, gépkocsikat biztosítsanak elszállításukhoz, megszervezzék a munkából ily módon kiesett emberek helyettesítését, az igénybevett tehergépkocsik pótlására.” RÉSZLEGES MOZGÓSÍTÁS Mi volt ez, Kádár elvtárs ? — kérdezhetnénk idekint, akik még értünk valamit a pesti „párt siket dumához” ? Szabályos részleges avagy általános mozgósítás volt ez bizony, méghozzá pedig a javából. A k.u.k. monarchia vezérkari tisztjei se tudták 1914-ben jobban kiugrasztani ágyaikból a postásokat, telefonkezelőket, katonákat és tartalékosokat, mint a szocialista testvéri népközösség Moszkva által dirigált vezérkara. — Aux armées citoyen! Fegyverbe honfiak! Polgárok, nők ifjak! A szörnyűséges kommunista történetben azonban legbutább, legostobább az a néhány mondat, amelylyel a Népszabadság Szabó (?) Miklós nevű riportere meg akarja magyarázni a szerencsétlen magyar olvasónak az igazság ellenkezőjét: „S ezen az éjjelen egy, a hadseregvezetés által már hónapokkal előbb körültekintően előkészített s a néphadsereg általános kiképzési tervébe illesztett, pártunk Központi Bizottsága által még tavaly jóváhagyott, természetesen az utolsó pillanatig titokban tartott terv szerint többezer tartalékos tiszt és katona kapta magára a lakásán tárolt egyenruháját, hogy a parancsnak eleget téve azonnal jelentkezhessen olykor 50—60 (!) kilométerre levő egységénél.” Hol voltak ezek az 50—60 kilométerre levő katonai egységek, melyekhez most honfiúi lelkesedéssel rohantak a behívottak ? Elég csak egy köröcskét rajzolni Budapesttől 50—60 kilométerre. Budapest, Miskolc, Hatvan, Vác stb. A cseh határ közelsége! S nekünk az ellen igazán semmi kifogásunk nincs, hogy a csehet egy kicsit kutyaszorítóba akarták nyomni a hősi elvtársak. Kifogásunk csak az ellen van, hogy ez a szándék nem belülről fakadt, hanem akkor kezdett kiformálódni, amikor Kádár, Fock vagy Czinege asztalán ketyegni kezdett a Hughestávíó és ugyanazt a parancsot adta ki, amit a Waterlooi csata idején Wellington: „A németeket a frontra!” Most, amikor Moszkva vívja utolsó európai nagy csatáját saját Waterloojánál, Kossugin, Brezsnyev elvtársak kiadták Pestnek az ukázt: — A magyarokat a frontra! A Népszabadságban egy meg nem nevezett Tszcs elnök leadja a szokásos báva interjút: — A tartalékosok nemcsak akkor katonák, amikor szolgálatukat töltik, hanem akkor is, mikor leszereltek. A haza biztos védelme csak így képzelhető el! Kádár, Fock Jenő és a párt központi bizottsága, valamint az ismeretlen Tszcs elnök éppen csak azt felejtették el megmondani a cseh válság idején, hogy kik ellen kell megvédeni a hazát? A csehek örültek hogy éltek, de ezúttal igazán nem lehetett szándékukban megtámadni Magyarországot! AZ ELŐADÁS ELMARADT Valamelyik felvidéki határ közelében azonban Szabó (?) Miklósnak nyilatkoztak a mozgósított magyarok, akiket hajnali két órakor riasztottak: »Egy esetleges ellenséges támadásnál létkérdés a gyors harci készenlét, az állami és pártszervek, behívottak és otthonmaradók tökéletes együttműködése, amely nemcsak a fegyverforgatást jelenti, hanem a gazdasági mindennapos élet továbbvitelét is.” Honnan várta „az esetleges ellenséges támadást” a pártközpont? Moszkvából, Bécsből, Bonnból, Prágából, Washingtonból vagy Nigériából? A magyar nép azonban tudta, hogy miről van szó. Moszkva parancsára mozgósított magyar hadosztályokat kellett volna a cseh és tót ifjúság ellen bevetni. A csehek azonban — jellemükhöz képest — ezúttal is egy kitérő hadmozdulattal vagy tervszerű visszavonulással feleltek a budapesti kardcsörtetésre. Kijelentették, hogy ők szeretnének valamivel több szabadságot, azonban poltikájuk alapjának változatlanul a Szovjetunió iránti törhetetlen hűséget tekintik. S miután ekként minden rendben lévőnek találtatott, Pótis Ferenc tartalékos főhadnagy, akiről oly lelkesen ír a Népszabadság, hazamehetett szeretett családjához. A függönyt felhúzták ugyan, de az előadás elmaradt. Legalább is — egyelőre. 3. oldal