Hídfő, 1969 (22. évfolyam, 536-559. szám)
1969-08-01 / 550-551. szám
1969 augusztus hó HÍDFŐ Némaságra ítélt három magyar költő műveiből A harmincas évek elején indult el, illetve indították el Budapesten élelmes újságkiadók, az úgynevezett népi mozgalmat. A bölcsőnél tulajdonképpen az ú. n. falukutatók állottak, akik járták az országot és szociális topográfiákat készítettek a magyar vidékről és annak szociális állapotáról. A sort Féja Géza Viharsarok című munkája nyitotta meg, melyben — részben — feltárta a déli Tiszántúlon uralkodó viszonyokat. írt a két-három pengős napszámokról, a nadrágszíj „földbirtokosokról“, az uradalmi birtokok között vándorló „három millió koldusról“ — akik a magyar élet naptalan oldalán születtek és haltak meg. A Viharsarok után jött ki a könyvpiacra Kovács Imre: Néma forradalom című könyve, melyet rövidesen követett Szabó Zoltán írása a hevesi parasztság sorsáról. A hatás óriási volt, annak ellenére, hogy — amint az előbb írtuk — csak részben írták meg a szerzők az igazságot, mert a könyvek kiadását és a falukutatók munkáját a Miklós Andor tulajdonát képező Atheneum nyomda finanszírozta. Úgy Féja Géza, mint Kovács Imre elhallgatták, hogy a papi és főúri kezekben levő birtokok mellett ott volt a harmadik birtok és nagybérlő komplexum is, melyekről azonban — lévén a finanszírozó társaság zsidó — nem volt szabad írniok. A zsidó nagybirtokot még csak megemlíteni sem lehetett és így a falukutatók áldozatos munkája csak féleredményt jelentett. Ennek a mozgalomnak mintegy mellékágaként jelent meg a fórumon az úgynevezett paraszt vagy népi írók társasága, melynek keletkezéséről Szitnyai Zoltán beható tanulmányt közölt a Hídfő könyvtár augusztusi számában. A paraszti költők köre, vagy népi írók társasága négy maradandó költőt adott a magyar irodalomnak. Mind a négyen a baloldal reklámozásában jelentkeztek, írásaik a polgári zsidó és a szociáldemokrata lapokban láttak először napvilágot. Pár éven belül azonban mindannyian hátat fordítottak egykori mecénásainak, mert rájöttek, hogy csak az árvalányhaj szerepét töltötték be a zsidó kézben levő kiadók kalapján. Először Sértő Kálmán fordított hátat a körúti sajtócézároknak, utána rövidesen követte őt Sinka István, Erdélyi Jóska és Pákozdy Ferenc. A háború után Erdélyit börtönre ítélték, Sinka Istvánt letiltották a nyilvánosságtól, Sértő pedig már régen a Kerepesi úti temető halottja volt. Bűnük csak az volt, hogy pálfordulásuk után a Milotay István szerkesztette Új Magyarságnál dolgoztak, de ugyanakkor a nyilasok lapjainak — Összetartás, Virradat, stb. is állandó vers és cikkírói voltak. Ennek a mai rendszer által kitagadott három írónak— Sinka, Erdélyi és Pákozdy — közöljük egy-egy versét, hogy ha már odahaza nem is, de legalább az emigráció magyarsága ismerje meg írásaikat és ne engedje eltemetni őket a kényszerű feledékenység temetőjébe. ERDÉLYI JÓZSEF: SI FRACTUS ILLABATUR ORBIS ... A kolozsvári állomás előtt vonatra várt egy magános legény; lábán fekete, dudaszárú csizma, szárán bő gatya, csípőjén felül barna ujjaszőke, egyenesszélü fekete kalap fennhordott fejében, egyenes tölgyfaboz a jobbkezében, baloldalán, kissé előrehúzott barna szőrtarisznyán, bőrtulipán... Úgy állt az a szálas, vállas legény, mint egy szobor. — Nem! — Mint egy kapitány a Budai Nagy Antal seregében, háta mögött ha az emeletes állomás vagy Kolozsvár összedűl, tán hátranéz, de vár tovább, botjára nem támaszkodva, fél lábát kitéve, ott, ahol állt, nyugodtan, egyedül... (1963) SINKA ISTVÁN: NEM HISZEM, HOGY ELMÚLHAT AZ ÉLET . .. Kitárul az óriás égbolt, s csudálatos: ragyog a koranyár. Az őscsíra olyan, mint a világ kezdetén az élet, mi az első remény volt. Tejes búzaszemet szoptat a búzaszár, s nehezen emeli nagy bimbóját a mák. Öreg-önmagában boldog a vén sövény, egész a talpáig csupa zöld zuhatag. Mögötte egy kecskesuta fehér gidát ellett, s ím a csöpp jövevény, kis bak, talpra állt már, széjjelnéz s úgy marad. Fején nem alvadt meg, piroslik még a vér. Amott a patakon kisleány gázol át. Mögötte a parton fává vénült bodza virágzik, vad tündér, szagos hajában méhek zümmögnek, amarrébb egy ember itatja a lovát, piroskendős asszony hátán a rozsét hozza... Nem, nem! Nem hiszem, hogy elmúlhat az élet! A Hídfő Könyvtár 1969 júliusi száma érdekes és Szitnyai Zoltán: Elhantolt őstehetség Burján Gyula: A semlegesség és Magyarország Sértő Kálmán: Rozmaring Eszláry Károly: változatos tartalommal útban van az olvasókhoz. Ш Dr. Tokay László: A „Tudományos szocializmus mai jelentősége A bűnözési hullám mélyebb okai Kapuvári János: Kárpátalja visszacsatolása: 1939 március 15—17 p Pési Nándor: 4' Az ember tragédiájának pályafutása Könyvismertetés Щ A HÍDFŐ KÖNYVTÁR ára 1 dollár 1 Ш 1 PÁKOZDY FERENC: JÓ VILÁG JÁR AZ URAKRA Jó világ jár az urakra. Rossz világ jár a nyulakra. Durrognak a fegyverek, a nyulak meg döglenek. Kenyerem javát megettem, de még nyulat sose lőttem. Nem is tudom, mi lehet mindebben az élvezet. Utálatos hóhérmunka. Szegény nyúlnál nincsen puska. Azt volna jó hallani, hogy visszalőtt egy nyuszi. 13. oldal