Hídfő, 1969 (22. évfolyam, 536-559. szám)

1969-10-10 / 554. szám

2. oldal HÍDFo­ ráns sajtót és jaj annak, akit ide­­kint megdicsérnek .. . Ámde hiába minden. Otthon még így is nagy bajok vannak —­ főleg a fiatalsággal. Az öregekkel még csak megbirkóznak valahogyan, de a fiatalokkal nem tudnak elbánni. Ismertem egy 17 éves leányt, aki börtönből szabadult. Nem holmi grófi csemete volt, hanem egy sír­ásó kilencedik gyermeke. Nem lo­pásért ült egy évet, hanem politikai vétség miatt. Virágzó 17. évében ... A pesti lapok gyakran írnak úgy­nevezett huligán-perekről. Nos ezek­nek a pereknek vádlottjai 90 szá­zalékban nem kriminális, hanem politikai — szocialista ellenes — ügyekből kifolyólag kerülnek a vádlottak padjára. A bíróság gyak­ran zárt tárgyalást rendel el, mert a bírói kérdésekre adott válaszok olyan talpraesettek és „rendszer­­ellenesek’’, hogy legjobb azokat a zárt tárgyalások vékája alá rej­teni. Az egyik tárgyaláson a bíró kifogásolta az egyik gyerek neve­letlen viselkedését, mire az alig 16 éves pesti srác megkérdezte a bí­rót, hogy tudja-e mire tanították őt az iskolai szemináriumokban ? Arra, hogy nincs Isten. Arra, hogy árulja be szüleit, ha valami rend­­szerellenes kijelentést tettek. Arra, hogy ne menjenek a templomba. Arra, hogy elmúltak már azok az idők, amikor meg kellett hajolnunk a tekintély előtt — legyen az Is­ten vagy szülő. Hát most nincsen előttem se tekintély, se semmi. Ma­guk akarták, hogy így legyen — fejezte be kitörését a gyerek. S igaza volt. Másik érdekes eset a budapesti marxista egyetemen történt, ahol három év alatt érettségi nélkül is lehet diplomát szerezni. Az egyik „egyetemi tanár” arról mesélt a fia­tal gyerekeknek, hogy nincsen Is­ten. Ezen tételét a papok szidásá­val támasztotta alá. Végül is azt mondotta, hogyha komolyan gon­dolkozunk, akkor rájövünk, hogy nincsen Isten. A diákok vitába szálltak az elvtárssal (aki szintén amolyan gyorstalpaló kurzuson át­esett „egyetemi tanár” volt) és azt válaszolták, hogy ha még komo­lyabban gondolkozunk, akkor arra az eredményre jutunk, hogy igenis van Isten. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy a rendszernek nem sikerült a fiatalságot megnyernie, összejöveteleiken az Egmont-nyi­­tányt játszák, mert tudják, hogy annak idején 1956-ban ezt játszotta a magyar rádió két hír között. Idézhetnék még egyéb példákat is, melyek mind azt bizonyítják, hogy az 1956-os forradalom tüze ott él a fiatalok lelkében, s ezt a tüzet nehezen tudják kioltani Kádárék rendőrei és mindenütt ottlevő be­súgói. Sok szeretettel Csonka Edit Milyen más — és mégis egyedü­lvaló az ősz az ország másik felében — a Tiszántúlon, ahol a végtelen síkon legfeljebb csak rabvallatóan savanyú vinkót izzad ki magából a gabonafélékre nem alkalmas homokos vagy szikes föld. Ott hidegebb a tél és a hajdúsági végeken Sinka István fe­kete bojtárjához hasonló népek élnek. Vékonyak, mint a nádszál és szívó­sak, mint az öreg szíj. Káromkodós, pusztai zivatarhoz, forró nyárhoz és zimankós télhez szokott népek földje. Nem a Kisfaludyak világa, de Dózsa György népe él ezen a vidéken. Kíméletlen önmagához és kíméletlen az ellenségéhez. Csak az ősz tudja feloldani lelkük zárt keménységét, s akkor mutatja meg, hogy ő is letéteményese annak a valaminek, amit úgy hív­nak: Ember. Csak a felszínen durva és komisz, mert ilyenné formálták őt az elsuhant századok, melyek során ha élni akart, akkor pofonra még erősebb pofonnal kellett válaszolnia. Akár mint Bocskay hajdú, akár mint birtoktalan kisnemes, vagy minden uraság előtt fejethajtó cseléd, vagy éppen Ugocsa non coronatot kiáltó főrend. Évszázadokon át együtt fi­gyelte a horizontot ezen a szíjas vidéken úr és jobbágy; nem veresedik-e az ég alja valahol a Partium felett. Ha az éjszakai párázatban rőt fények ültek az égre, akkor már tudták, hogy itt a baj — török vagy német — és menteni kellett a családot, a nádasok-szittyók védelme mögé. Ha égett a kastély, akkor égett a kunyhó is. Közös sors várt arra és parasztra, mint ahogyan közös lett a sorsuk 1945 után is,­­ Oh, ha valaki egy őszi éjszakán végigfeküdt a magyar ugaron és fel­nézett a felette ragyogó örök csillagokra, annak elveszett a lelke — más világok számára. Akkor érezte és érett tudattá benne az az absztrakt fogalom, amit úgy hívnak: Haza, Nép és ország, amellyel egyek vagyunk és egyek maradunk akkor is, ha más csillagok ragyognak is a fejünk felett. Oh, felejthetetlen magyar ősz, felejthetetlen magyar csillagok... ANGOL NYELVTERÜLETEN ÉLŐK FIGYELMÉBE! Régi panasza a nemzeti érzelmű magyar emigrációnak, hogy a ma­gyar panaszokat, fájdalmakat és jogos követeléseinket leginkább magyar nyelven közöljük a világgal s így szavunk alig-alig jut el az illetékesek­hez. Még kevésbé tudjuk tájékoztatni a magyarul nem beszélő népek kö­zönségét. Az ukrán, lengyel, román és cseh emigráció már évekkel ezelőtt orvosolta ezt a hiányt, amennyiben emigrációjuk áldozatkészségéből fran­cia, angol és német nyelvű folyóiratokkal hívja fel magára az illető országok figyelmét. Mondanunk sem kell, hogy ezek a lapok sokszor magyarellenes cikkeket hoznak — amit magyarnyelvű emigráns lapjaink nem igen tud­nak ellensúlyozni, illetve a valótlanságokra válaszolni. Francia nyelvterü­leten élő magyarjaink már évek óta kiadják az Actualités Hongroises című francia nyelvű lapot, míg az angol nyelvterületek részére a kanadai ma­gyarság munkája révén megszületett Ontarióban az első angol nyelven megjelenő magyar folyóirat a THE CRUSADER — JUSTICE FOR HUNGARY Az egyébként is kitűnően szerkesztett lapra már csak azért is fel­hívjuk angol nyelvterületen élő olvasóink figyelmét, mert a lap címoldalát a Hídfő címoldalán látható turulmadár díszíti, mintegy jelképezve a két lap között fennálló szellemi és világnézeti kapcsolatot. Kérjük olvasóinkat, hívják fel a fentnevezett lapra angol barátaik, ismerőseik figyelmét, illetve azok címét közöljék a lap szerkesztőségével, amely készségesen küld mu­tatványszámot a megadott címekre. A lap elindítói megtették kötelességü­ket, s hogy kezdeményezésüknek sikere is legyen , az kizárólag angol nyelvterületeken élő magyarok munkáján múlik. A The Crusader — Justice for Hungary címe a következő: P. O. Box 67, West Hill, Ontario, Canada. Előfizetés: egy évre 10.—, félévre 5.—, negyedévre 3.— dollár, vagy annak megfelelő valuta. FELHÍVÁS LEVÉLÍRÓINKHOZ Az utolsó hónapok folyamán több ízben előfordult, hogy a hozzánk érkező levelek írói — nem közölték lakáscímüket. Nyil­ván tették ezt azért, mert féltek, hogy nevüket és címüket kö­zöljük a lapban — miből hátrányuk származhat. Ezzel mi is tisztában vagyunk, mert ismerjük ellenségeinket s éppen ezért csak akkor említjük meg levélíróink címét és nevét, ha arra külön felszólítást kapunk a levelek írójától. Több levélre azon­ban írásban szerettünk volna válaszolni — ha az illetők közöl­ték volna címüket. Ismételjük tehát, hogy a hozzánk érkező le­­velek­et a legteljesebb diszkrécióval kezeljük s így bárki nyu­godtan megírhatja címét. 1969 október 10

Next