Hídfő, 1970 (23. évfolyam, 560-583. szám)
1970-07-01 / 572-573. szám
350 vágón kő Kelet- és Középeurópában már apadnak a hullámok, de a rombadőlt házak a Duna, Tisza és a Maros mentén talán évekig várhatnak, amíg újra felépülnek és kiöntött lakóik újból otthont, tűzhelyet találhatnak benne. Évtizedek óta nem söpört végig annyi víz Magyarországon és Románián, mint az 1970. esztendő tavaszán. Emberek tízezrei váltak földönfutókká, mert a bevetetlen területeken az ősszel legfeljebb iszapot és békalencsét arathatnak. Ha igazak a gyéren érkező hírek, akkor Magyarországon mintegy negyvenezer, Romániában pedig hetvenezer család néz a bizonytalan holnap elébe. Táborokban élnek, ahol a kommunista állam gondoskodik róluk, s ahol a kenyeret meg sovány krumplilevest hozó állami politrukok lelkes szavakkal dicsérik azt az államot, amely a sovány krumplileves ízetlenségét régi jó szokás szerint a holnap kacsapecsenyéjével ízesíti. A sok sanyarúsághoz, nyomorhoz és tömegsírokhoz hozzászoktatott világ spleenes egykedvűséggel vette tudomásul a keleteurópai árvíz-tragédiát. Három napig írtak az esetről a nagy világlapok, de azután ismét belágyadoztak a tömegeket százszorta jobban érdeklő sex-problémákba. Imitt-amott még meghirdették a segélyakciókat, de annyi segélyakció hullámzott végig az utóbbi évek során a világon, hogy az emberek —különösen azok, akiknek egyelőre semmi bajuk nincs — már belefáradtak a segélyakciózási hírekbe. Alighogy elhalkult a biafrai kis négergyermekek éhhalálba forduló nyöszörgése, máris jött a törökországi, a csilei , no meg a majd félszázezer ember életét kioltó perui földrengés áldozatainak halálsikolya. A polgárok már bedugták a fülüket, hogy ne hallják az újabb bajokat. Így tehát süket fülekre talált a magyarországi árvíz ügye is. Igaz, hogy segítettek itten is- ottan is, de az egész annyi volt, mint csöpp a tengerben. Semmi. A segélyosztásban — a pesti lapok szerint —élenjárt Magyarország nagy barátja, a hatalmas Szovjetunió. A Népszava kéthasábos cikkben kommentálta, hogy Moszkva volt az első, aki az ország segítségére sietett. Nem több és nem kevesebb, mint egymillió forint értékű gyógyszert és kötöző anyagot küldött, mely egymillió forint testvérek között se haladja meg a százezer márkát. No de ráadásul — ugyancsak hivatalos beszámoló szerint a gyógyszerek mellett — küldött még 350 vágón követ is. Az óriási segítség tehát 350 vágón kő és százezer márka, azaz harmincezer dollár. Hogy a követ honnan küldte Magyarország „hatalmas barátja”, azt már nem írta meg a Népszava. Valószínűleg a baranyai urántele- Egyetlen menekvés írta: Padányi Viktor ! Ha Szovjetoroszország mint politikai képződmény és katonai erő, holnap megsemmisül, holnapután nincs bolsevizmus és nincs bolsevista probléma. Ha azonban holnap a bolsevizmus szűnik meg, vagy szelídül elviselhetővé Európa keleti felében, de a roppant orosz katonai erő és politikai egység megmarad, az azonnal köréje tömörülő középeurópai és balkáni szlávság által Európa fenyegetettsége és védtelensége holnapután még nagyobb lesz, mint ma. Végzetessé válnék Európára és a világra, ha csak a bolsevizmus ellen készülődne és csak a bolsevizmust semmisítené meg. Intelligens és határozott megkülönböztetésre sürgősen és végzetesen szükség van. Az Európát fenyegető veszély és a kontinentális biztonság problémája nem a bolsevizmus, amely csak járuléka egy fizikai értelemben fenyegető hatalomnak, hanem a fizikai fenyegetés maga, az a faji imperializmus, amely a maga két világháborús egymásutánjában egyre nagyobb területeket vett birtokába és egyre erőszakosabban érvényesül a világpolitikában. Ez az imperializmus a maga orosz, lengyel, csehszlovák, jugoszláv és román összetételében, vagy ha így jobban tetszik, a maga orosz, ukrán, lengyel, cseh, szlovák, szerb, horvát, bolgár és román részleteiben tágabb, mint orosz. Ez az imperializmus, beleértve a nemszláv, de a szlávokkal együtt menetelő és szlávokhoz kötözött románokat is, szláv, és ez az imperializmus félreismerhetetlenül a nemszláv történelmű, nemszláv kultúrájú, nemszláv stílusú, nemszláv életérzésű, nemszláv fajú, egyszóval nemszláv Európára hat állandóan és szüntelenül az első világháború tervszerű előkészítése és kirobbantása óta, amelyet a szláv politika indított el és a szláv politika és egyedül a szláv politika nyert meg nem csupán az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország, hanem az egész nemszláv Európa veszett el. Hogy hogy hívják ennek a nemszláv Európának egyik, vagy másik részét, az teljesen közömbös. Az is teljesen közömbös, hogy a szláv kategóriák között esetleg vannak olyanok is, amelyekben ma még nincs további imperialista szándék, hanem csak a zsákmányt akarják békésen megemészteni az uralmuk alá rendelt nemszláv népekkel együtt. Az is közömbös, hogy ezek a népek esetleg nem voltak tisztában azzal, hogy önállósági problémájukkal az orosz imperializmust és világuralmat szolgálják, sőt az is közömbös, hogy ezek egyelőre még nem hiszik, hogy ha az általuk teremtett mai helyzet véglegessé válik, menthetetlenül elmerülnek az orosz tengerben. Az ú. n. szláv veszélyt az orosz jelenti, ők csak az esélyt és a stratégiai feltételt adják hozzá, akár tetszik ez nekik, akár nem, már pedig az orosz szándék feltétlenül hódítás a múltban, jelenben és jövőben egyaránt és a közös összeredmény szláv és ez a szláv összeredmény a nemszláv kollektívumra irányul, akárkinek a földjét veszik is el. Az orosz lélek, amely 21 millió négyzetkilométer birtokában képes volt a tépett és nyomorúságos kis Magyarországtól 270 négyzetkilométert elvenni, nem normális. Ez a lélek uralkodónak félelmetes. Ez a lélek beteg lélek, a Dosztojevszkij és Tolsztoj által olyan megdöbbentő realitással megrajzolt beteg orosz világ szorongást kiváltó lelke. És a „szlávot“ nem a kétmillió szlovák karakterizálja, hanem feltétlenül az orosz. Az orosz jelenti a „fajt“ és az orosz feltétlenül „fajt“ jelent, nem pedig szükségképpen „bolsevizmust“. A bolsevizmus szellemi felgöngyölítése már egyébként is megindult azzal a kompromisszummal, amit úgy hívnak „harmadik út“. A probléma azonban egyelőre nem ez. A probléma Európa védtelensége és kiszolgáltatottsága. Aki Európa mai és 45 évvel ezelőtti térképét HUNGARIAN WEEK A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP 572—573. SZÁM XXIII. ÉVFOLYAM LONDON, 1970 JÚLIUS HÓ