Hídfő, 1970 (23. évfolyam, 560-583. szám)

1970-07-01 / 572-573. szám

350 vágón kő Kelet- és Középeurópában már apadnak a hullámok, de a romba­­dőlt házak a Duna, Tisza és a Ma­ros mentén talán évekig várhatnak, amíg újra felépülnek és kiöntött la­kóik újból otthont, tűzhelyet talál­hatnak benne. Évtizedek óta nem söpört végig annyi víz Magyaror­szágon és Románián, mint az 1970. esztendő tavaszán. Emberek tíz­ezrei váltak földönfutókká, mert a bevetetlen területeken az ősszel leg­feljebb iszapot és békalencsét arat­hatnak. Ha igazak a gyéren érkező hírek, akkor Magyarországon mint­egy negyvenezer, Romániában pe­dig hetvenezer család néz a bizony­talan holnap elébe. Táborokban él­nek, ahol a kommunista állam gon­doskodik róluk, s ahol a kenyeret meg sovány krumplilevest hozó ál­lami politrukok lelkes szavakkal di­csérik azt az államot, amely a so­vány krumplileves ízetlenségét régi jó szokás szerint a holnap kacsa­pecsenyéjével ízesíti. A sok sanya­­rúsághoz, nyomorhoz és tömegsírok­hoz hozzászoktatott világ spleenes egykedvűséggel vette tudomásul a keleteurópai árvíz-tragédiát. Három napig írtak az esetről a nagy világ­lapok, de azután ismét belágyadoz­­tak a tömegeket százszorta jobban érdeklő sex-problémákba. Imitt-amott még meghirdették a segélyakciókat, de annyi segélyak­ció hullámzott végig az utóbbi évek során a világon, hogy az emberek —különösen azok, akiknek egyelőre semmi bajuk nincs — már belefá­radtak a segélyakciózási hírekbe. Alighogy elhalkult a biafrai kis négergyermekek éhhalálba forduló nyöszörgése, máris jött a törökor­szági, a csilei , no meg a majd félszázezer ember életét kioltó pe­rui földrengés áldozatainak halálsi­kolya. A polgárok már bedugták a fülüket, hogy ne hallják az újabb bajokat. Így tehát süket fülekre talált a magyarországi árvíz ügye is. Igaz, hogy segítettek itten is- ottan is, de az egész annyi volt, mint csöpp a tengerben. Semmi. A segélyosz­tásban — a pesti lapok szerint —­­élenjárt Magyarország nagy barát­ja, a hatalmas Szovjetunió. A Nép­szava kéthasábos cikkben kommen­tálta, hogy Moszkva volt az első, aki az ország segítségére sietett. Nem több és nem kevesebb, mint egymillió forint értékű gyógyszert és kötöző anyagot küldött, mely egymillió forint testvérek között se haladja meg a százezer márkát. No de ráadásul — ugyancsak hiva­talos beszámoló szerint a gyógy­szerek mellett —­ küldött még 350 vágón követ is. Az óriási segítség tehát 350 vágón kő és százezer márka, azaz harmincezer dollár. Hogy a követ honnan küldte Ma­gyarország „hatalmas barátja”, azt már nem írta meg a Népszava. Valószínűleg a baranyai urántele- Egyetlen menekvés írta: Padányi Viktor ! Ha Szovjetoroszország mint politikai képződmény és katonai erő, holnap megsemmisül, holnapután nincs bolsevizmus és nincs bolsevista probléma. Ha azonban holnap a bolsevizmus szűnik meg, vagy szelídül elviselhetővé Európa keleti felében, de a roppant orosz katonai erő és politikai egység megmarad, az azonnal köréje tömörülő középeurópai és balkáni szlávság által Európa fenyegetettsége és védtelensége holnapután még nagyobb lesz, mint ma. Végzetessé válnék Európára és a világra, ha csak a bolsevizmus ellen készülődne és csak a bolsevizmust semmi­sítené meg. Intelligens és határozott megkülönböztetésre sürgősen és vég­zetesen szükség van. Az Európát fenyegető veszély és a kontinentális biztonság problémája nem a bolsevizmus, amely csak járuléka egy fizikai értelemben fenyegető hatalomnak, hanem a fizikai fenyegetés maga, az a faji imperializmus, amely a maga két világháborús egymásutánjában egyre nagyobb területeket vett birtokába és egyre erőszakosabban érvé­nyesül a világpolitikában. Ez az imperializmus a maga orosz, lengyel, csehszlovák, jugoszláv és román összetételében, vagy ha így jobban tetszik, a maga orosz, ukrán, lengyel, cseh, szlovák, szerb, horvát, bolgár és román részleteiben tágabb, mint orosz. Ez az imperializmus, beleértve a nemszláv, de a szlávokk­al együtt menetelő és szlávokhoz kötözött románokat is, szláv, és ez az imperializmus félreismerhetetlenül a nemszláv történelmű, nemszláv kultú­rájú, nemszláv stílusú, nemszláv életérzésű, nemszláv fajú, egyszóval nem­szláv E­urópára hat állandóan és szüntelenül az első világháború terv­szerű előkészítése és kirobbantása óta, amelyet a szláv politika indított el és a szláv politika és egyedül a szláv politika nyert meg nem csupán az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország, hanem az egész nemszláv Európa veszett el. Hogy hogy hívják ennek a nemszláv Európának egyik, vagy másik részét, az teljesen közömbös. Az is teljesen közömbös, hogy a szláv kategóriák között esetleg vannak olyanok is, amelyekben ma még nincs további imperialista szándék, hanem csak a zsákmányt akarják bé­késen megemészteni az uralmuk alá rendelt nemszláv népekkel együtt. Az is közömbös, hogy ezek a népek esetleg nem voltak tisztában azzal, hogy önállósági problémájukkal az orosz imperializmust és világuralmat szolgálják, sőt az is közömbös, hogy ezek egyelőre még nem hiszik, hogy ha az általuk teremtett mai helyzet véglegessé válik, menthetetlenül el­merülnek az orosz tengerben. Az ú. n. szláv­ veszélyt az orosz jelenti, ők csak az esélyt és a stratégiai feltételt adják hozzá, akár tetszik ez nekik, akár nem, már pedig az orosz szándék feltétlenül hódítás a múltban, je­lenben és jövőben egyaránt és a közös összeredmény szláv és ez a szláv összeredmény a nemszláv kollektívumra irányul, akárkinek a földjét ve­szik is el. Az orosz lélek, amely 21 millió négyzetkilométer birtokában képes volt a tépett és nyomorúságos kis Magyarországtól 270 négyzet­­kilométert elvenni, nem normális. Ez a lélek uralkodónak félelmetes. Ez a lélek beteg lélek, a Dosztojevszkij és Tolsztoj által olyan megdöbbentő realitással megrajzolt beteg orosz világ szorongást kiváltó lelke. És a „szlávot“ nem a kétmillió szlovák karakterizálja, hanem feltétlenül az orosz. Az orosz jelenti a „fajt“ és az orosz feltétlenül „fajt“ jelent, nem pedig szükségképpen „bolsevizmust“. A bolsevizmus szellemi felgöngyölítése már egyébként is megindult azzal a kompromisszummal, amit úgy hívnak „harmadik út“. A probléma azonban egyelőre nem ez. A probléma Európa védtelen­sége és kiszolgáltatottsága. Aki Európa mai és 45 évvel ezelőtti térképét HUNGARIAN WEEK A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP 572—573. SZÁM XXIII. ÉVFOLYAM LONDON, 1970 JÚLIUS HÓ

Next