Hídfő, 1971 (24. évfolyam, 584-607. szám)
1971-01-10 / 584. szám
Már Dózsa Györgyöt is... 1970-ben múlott fél évezrede, — hogy a magyar parasztmozgalmak hőse és mártírja — az erdélyi kisnemesi családból származó Dózsa György megszületett. Még nem volt harminc esztendős, amikor Nyugateurópában lángoló falvak és kastélyok jelezték a több életet követelő parasztság útját. Németországban Flórián Geyer fegyveres parasztfelkelése indította el a mozgalmakat, amelyek pontosan ugyanolyan sorsra jutottak, mint a magyar parasztság megmozdulása. Abban az időben nem volt sem rádió, sem újság, meg egyéb hírközlő orgánum, mégis megérkezett a hír, hogy emberek itt az idő, kaszára, kapára, harcoljuk ki az élettől azt, ami bennünket, földhöz kötött jobbágyokat is megillet. A magyar parasztság mozgalma akkor indult el, amikor a paraszti sorból származó Bakócz Tamás esztergomi érsek keresztülvitte, hogy a török ellen fegyverezzék fel a parasztságot is. A Pest melletti rákosi mezőkre összehívott parasztságot fegyverrel látták el és mindegyik mellére kis piros keresztet tűztek, így született meg a keresztesek hada. Vezetőjük Nagyboty Lőrinc ceglédi plébános volt, aki arra használta fel a vezető főurak halogatását, hogy az általa megszervezett parasztságot a török helyett a főurak ellen indította el és csatát csatára nyert. Ekkor csatlakozott hozzájuk Dózsa György, Ady Endre „népért síró bús bocskoros nemese“, aki egészen a temesvári nagy csatavesztésig (1514 július 14) a felkelők vezetője volt. A parasztlázadást Zápolya seregei leverték és a vezetőket az akkori kor kegyetlen szokásai szerint kivégezték. Dózsa Györgyöt izzó vastrónusra ültették és ott halt meg a legembertelenebb kínok közepette. Dózsa György kétségtelenül a magyar történelem egyik legmarkánsabb alakja, aki hittel és akarattal küzdött az állati sorban élő magyar parasztság jogaiért és emberibb életéért. A történelem azóta igazolta harcát és küzdelmét. Hibája legfeljebb az volt, hogy nem mérte fel korának erőviszonyait és szabadjára engedte az elnyomott parasztság minden dühét és bosszúját. Dózsa születésének 500 éves évfordulóján a hivatalos román politika nagyszabású Dózsa emlékünnepélyeket rendezett, amelyen az erdélyi születésű, székely Dózsa Györgyből Gheorge Doja-t — azaz román parasztvezért csinált. Szerintük, aki Erdélybn született, az román volt. Így keresztelték románná az egész Hunyadi családot, minek egyetlen előnye, hogy meghagyták Kolozsvár főterén Fadrusz János híres Mátyás lovasszobrát . Amikor a csavargók történelmet csinálnak (F. F.) Willy Brandték varsói látogatásakor még csend és rend volt Lengyelországban. A repülőtéren még lelkesen lobogott a fehér sasos lengyel lobogó és Chankievics lengyel miniszterelnök komoran, méltóságteljes arccal fogadta nyugatnémet kollégáját, aki amolyan Canossa járás szerű arccal szállt ki a gépből. A televízióban is bemutatott tárgyalások során sem engedett fel a komor hangulat, ami általában az egész találkozás alaptónusa maradt. A lengyel kommunista kormány, mint győztes fogadta az egykori győztest, aki viszont túlzott bűntudattal az arcán szinte demonstrálta, hogy az egész német nép nevében érzi magát bűnösnek. A tárgyalások után a varsói gettóban canossázott ezután a német kancellár és miután elhelyezte a német kormány koszorúját a varsói zsidók emlékoszlopán, letérdelt az emlékmű előtt és nyilván imádkozott az általános Istenhez, bár egyébként egyik vallásfelekezetbe sincsen bejegyezve. Azután végetértek a tárgyalások. Németország lemondott a fegyverszüneti szerződésben megállapított határokon kívüli német területekről és örökérvényűnek jelentette ki az új határokat. Rövid pár hétig semmiféle Lengyelországból származó hír nem zavarta a világ nyugalmát, míg egyszer csak a lengyel hivatalos sajtószolgálat rövid pár soros tudósítást küldött szét, hogy Danzigban, Stettinben és még pár tengerparti lengyel városban „csavargók, kalandorok és egyéb aszociális elemek felgyújtottak pár épületet és csúnya randalírozásokat követtek el“. Másnap dán és svéd újságírók már kissé bővebben körvonalazták a „lengyel csavargók“ rendzavarását és megírták, hogy a rendőrség páncélosokkal, tankokkal vonult fel a csavargók ellen, sőt a kikötőkben állomásozó idegen hajóknak két órán belül el kellett hagyniuk a kikötőket. A varsói belügyminisztérium teljes hírzárlatot rendelt el és azonnali hatállyal kiutasította a „csavargók által veszélyeztetett területekről“ az idegen újságírókat. Azután megint csend lett, de pár nap múlva minden hír- és egyéb zárlat ellenére is kiderült az igazság a polóniai csavargók ügyében. Az igazság pedig a következő: Nem sokkal Brandték varsói látogatása után a lengyel kormány leszállította a jégszekrények, a kávédarálók, meg egyéb ipari cikkek árát, de ugyanakkor 23 százalékkal felemelte a legfontosabb élelmiszerekét. És ezt karácsony előtt! A danzigi, stettini, meg a többi városok háziasszonyai erre parázs tüntetést rendeztek az üzletekben. Az asszonyok nyugtalanságából hatalmas tüntetés keletkezett és a többezer főre szaporodott tömeg megrohanta az állami üzleteket és a régi kommunista jelszót praktizálva — hogy minden a miénk! — kifosztotta azokat. Az üzleteket azután felgyújtották és hasonló sorsra juttatták a kommunista párt helyiségeit is. Kiszórták az iratokat az utcára, leköpdösték, majd petróleummal leöntve, meggyújtották azokat. Égett, lobogott fél Danzig és fél Stettin, meg a többi tengerparti lengyel város. Tekintve, hogy Paleméban is népi demokrácia uralkodik, így mi sem természetesebb, mint hogy a hatalom őrei páncélosokkal és tömegre irányított sortűzzel védték meg a népi demokráciát. A lengyel távirati iroda először két, majd húsz, végül is kétszáz halottról és többezer sebesültről számolt be akkor, amikor már minden vasfüggöny zártat el- HUNGARIAN WEEK A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP 584. SZÁM XXIV. ÉVFOLYAM LONDON, 1971 JANUÁR 10.