Hídfő, 1973 (26. évfolyam, 632-655. szám)
1973-01-10 / 632. szám
A TARTALOMBÓL 1973: Nehéz jóslatokba bocsátkozni Tízperces Petőfi-breviárium Szitnyai Zoltán: A láthatatlan ember Medve a Malignon palotában Emlékezés csúnya napokra ... Honnét fúj a szél az Emberi Jogokat Védő Ligában? 632. SZÁM XXVI. ÉVFOLYAM LONDON, 1973 JANUÁR 10 A NEMZET, AZ OTTHON ÉS A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN ÁLLÓ EMIGRÁCIÓS POLITIKAI HETILAP HUNGARIAN WEEK Az ellopott Petőfi (F. F.) Odahaza a most kezdődő 1973-as évet a hivatalos Magyarország Petőfi évnek nyilvánította a nagy költő születésének 150. évfordulója alkalmából. Pontosan olyan előjelekkel indul, ahogyan azt a két év előtti Szent István évben tették, melyet az egyszerűség kedvéért odahaza István évnek, a külföldi magyarság előtt pedig Szent István évnek neveztek — ezáltal is kiemelvén, vagy eltitkolni óhajtván — a határon túli és a határon inneni magyarság közötti különbséget. Petőfi bélyeget adtak ki és a csökkenő közönségű szemináriumi előadásokon és gyorstalpaló kurzusokon átesett előadók ismertetik a nagy költő életét, munkásságát, kiemelvén, hogy Petőfi Kossuth mellett a mai magyar rendszer előfutára, illetve annak ideológiai megalapozója volt. Gyúrják, formálják a magyar múlt nagy alakjait, hogy történelmi hátteret adjanak annak a negatív valaminek, ami a rendszer és a magyarság viszonyát illeti. Nehéz és nem sok eredményt kecsegtető vállalkozás Lenint egy nevezőre hozni Kossuth Lajossal és a kozák pikáktól átdöfött Petőfit olyan ravatalra helyezni, ami mellett szovjetorosz katonák állnak díszőrséget és a vörösen lobogó kandelláberek tüzét moszkvai olajjal táplálják. El akarják feledtetni, hogy amint 1849-ben éppen úgy 1945-ben is orosz csizma tiporta el Petőfi népének szabadságát. Akkor a cárok, ma a Kreml kancsukája veri az országot és tiporja a magyar vetést. Valami butasággal párosult gonoszsággal úgy állítják be a dolgokat, hogy 1956 véres őszén Petőfi — ha élt volna — vöröscsillagos tankkal rohamozta volna a Mária Terézia kaszárnya forradalmi védőit és Kádárral parolázva szavazta volna meg a legendás hírű 15—16 éves pesti srácok akasztását. A kiskőrösi parasztházból elindult magyar üstököst nem magyar, hanem a világforradalom hősévé formálják, kihámozván költészetéből mindazon sorokat, amelyek nemcsak magyar fájdalomról szólnak. Költészetének 99 százaléka pedig csakis magyar vonatkozású, ami annyit jelent, hogy Petőfi minden „világforradalmi” elképzelésen túl is elsősorban magyar költő volt, legalább is annyira, mint ahogyan Schiller német, Kipling pedig angol volt és elsősorban saját népük és nemzetük sorsa vezette tollukat. Az iskolai tankönyvekből kihagyják Petőfi azon verseit, melyek egy nagy lélek örök vallomásai magyarsága mellett. Hogyan is írt? Nagy volt hajdan a magyar, / Nagy volt hatalma, birtoka, / Magyar tenger vizében hunyt el, / Észak, kelet s dél hulló csillaga... Soviniszta vers: Ki vele a magyar irodalomból. És egy másik vers: Járjatok be minden földet / Melyet Isten megteremtett, / S nem akadtok bizonyára, / A magyar nemzet párjára... Látszik, hogy sohasem járt a nagy szovjet birodalomban—• mondják a Moszkva szuronyaira támaszkodó vörös pedagógusok. Ki tehát ezzel is. Hát még ezek a sorok: Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állnék ezennel én... Reakciós, álmodozó, aki még nem ismerte a nagy lenini forradalom hőseit. És utolsó verseinek egyike, amit akkor írt, amikor Paskievics cári tábornok seregei átlépték az északi Kárpátokat: Itt a próba, az utolsó / Nagy próba: Jön az orosz, jön az orosz, / Itt is van már valóba’... a versnek egyik közbenső szakasza erősen emlékeztet a majd száz év utáni idők orosz látogatására: Ne féljetek, gyermekeink, ne / Féljetek, Nem szúr áltál dárdájával / A vad kozák titeket: / Feleségink, kedveseink, ne / Sírjatok, Idegenek ölelése / Nem tesz csúfot rajtatok... Pedig bizony csúfot tett, akkor is 1849-ben, mint majd száz évvel később, 1945-ben. Petőfit éppen úgy ellopják és elsikkasztják a magyar szellemiségből, mint ahogyan minden más magyar író is csak megrostálva, kiselejtezve kerülhet az olvasó elé. Legutóbb Babits Mihály „összes versei” jelent meg a piacon, kihagyván az „összes vers”-ből a nagy költő magyar vonatkozású költeményeit. Sajnos a verseket a jelenleg élő legnagyobb magyar író , Illyés Gyula rendezte sajtó alá. Ne csodálkozzunk, ha Petőfit is megcenzúrázva, átformálva adják. Új magyar ifjúságunk csakis az emigráns sajtó egy részében találhat igaz képet és méltatást Petőfi munkásságáról. A Hadak Útjában Szitnyai Zoltán így ír: „Petőfi és Ady, kora magyarságát szerette volna európaiabbá tenni. És hogy ez az európaiasodás a magyar társadalom életigényévé vált, abban nagy része volt e két szellemóriás sugalmazó hatásának. Rokonlelkű, forradalmi lelkületű költők, azzal az ellentéttel, hogy a magyarságára büszke, négy évszázados nemességével szinte kérkedő Ady nem ejtette ki kezéből a korbácsot, ha múltúnk vagy jelenünk mulasztásairól szólt, míg Petőfi a jelent bírálva ,dicső apánknak, bajnok oroszlánnak’ nevezi az elődöket .Addig ostromollak nemzetem, míg végre fölcsobog szíved, vagy szívem megszakad.’... Petőfi újítani csak a magyarságért akart, akkor is, ha világszabadságért kiáltott. Iskolai irodalomkutatásunk elkövette azt a hibát, hogy népdalaival, hazafias szólamaival fedte be azokat a verseit, amelyekben a társadalmi állapotokat, a nép sorsát tárva fel, nemzetéhez kiált. Egy új kor új embere szólal meg e versekben olyan eszmékkel, ame-