Hídfő, 1973 (26. évfolyam, 632-655. szám)

1973-12-01 / 654-655. szám

1972 május 25 Figyelő: (F. F.) Az 1945—46-os Rákosi- Nagyferences idők markáns fenegyereke volt a pékinasból államminiszterré avanzsált Marosán György, vagy ahogyan a külső Ferencváros elnevezte: Buci Gyuri. 1945 után mint szociáldemokrata képviselő jelent meg a parlamentben és bemutatkozó beszédével még a sok mindenhez hozzászokott elvtársait is elképesztette. Kigombolt ingben, nyakkendő nélkül képviselte választóit és mindenképpen meg akarta mutatni, hogy ő valóban pesti külvárosok népének gyermeke és képviselője. Beszédeit nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel tarkította és ebből a szemszögből nézve — valóban új színt jelentett a magyar alkotmányos élet mezején. Méltó társa volt a később miniszterré előlépett Kossa Istvánnak, aki egy ízben, amikor szóvitába keveredett Sulyok Dezsővel, ingére mutatva büszkén mondotta, hogy azt zabrálásból szerezte. Harmadik társuk ama Piroska nevezetű hölgy volt, akit ugyancsak Sulyok Dezső egy polémia során nemes egyszerűséggel „altesti bérmunkásnak“ nevezett, mire a tisztes képviselőnő kijelentette, hogy ő büszke a múltjára, mert a régi világban egy forradalmi hölgy számára csakis ez a foglalkozás biztosította a független életet. De ez már régen volt. Azóta megpolgáriasodott a világ, még az ok nélkül magát forradalmi paraszt- és munkáskormánynak nevező világban is. A régi szép idők elmúltak és a t. Ház legújabb rendje szerint minden képviselő fekete ruhában, fehér ingben és nyakkendővel köteles megjelenen az üléseken. Marosán a szocialista párt balszárnyához tartozott és mint ilyen a munkásosztály egységéért harcolt, — azaz nem tiltakozott, amidőn Rákosiék összeolvasztották — azaz inkább lenyelték — a szociáldemokrata pártot. Nem követte a párt jobboldali vezetőit — Peyer Károlyt és Szélig Imrét ■— az emigrációba, hanem addig fenegyerekeskedett, amíg megunták hetvenkedéseit és eltanácsolták a nyilvános szerepléstől. Évekig az elfelejtett politikusok dossziéjában volt a neve, s ezért érthető feltűnést keltett, amikor a Magyar Szakszervezetek lapjában, a Népszavában oldalas cikksorozata jelent meg a „Munkásegység az európai jövőért“ címmel. Hogy ki írta — vagy kik írták — a Marosán neve alatt megjelenő cikksorozatot, az talán nem is érdekes. Érdekes inkább a „miért?“ Miért kellett a kopaszodó egykori péksegédet kiásni a párt temetőjéből és újból a sok mindenben csalódott magyar közvélemény elé vinni? Marosán redivivus csak a magyar EP elöregedésének egyik újabb bizonyítéka. Kádárék legnagyobb gondja és baja, hogy nincsenek fiatalok sem pártirodalmi, sem gyakorlati téren. Az öreg Lukács György, a maga marxista filozófiájával főleg a szalmavágást szerető német marxisták között aratta babérjait. Magyarországon általában nem igen szeretnek filozofálni az emberek, s ezért bukott meg minden szemináriumi okoskodás és körmönfont marxista bölcselkedés. — Hogy pestiesen beszéljünk, otthon — főleg a fiatalság — unják a marxisták „öreg dumáit“ — már pedig tudományos marxista szemlélet nélkül nincsen kommunista gyakorlat. Ezt az űrt pótolva vették elő Marosánt, aki aranyköpéseivel és népi viselkedésével, úgy-ahogy még számít valamit a fiatalabb magyar munkásgeneráció előtt. Ebben az értelemben íratták meg valamelyik pártideológussal azt a cikksorozatot, melynek célja a marxi útról lekanyarodott magyar fiatalság akolba terelése volt. A szokványos marxista frázisokkal teletömködött és véget nem érő cikksorozat figyelmeztető írás akar lenni azok számára, akik a permanens forradalom belső átérzése helyett materialista mezőkre tévedtek. Az egyetemi diákság felé kacsintva megállapítja a cikk, hogy az 1968. évben történt nyugateurópai diákzavargások inkább ártottak, mint használtak a munkásságnak, mivel azok főkolomposai függetlenül a munkásságtól emeltek barikádokat a párizsi utcákon és sittingettek a német egyetemi városok utcáin. „Hamar kifutották magukat — írja Marosán — még a progresszív erőktől is elszigetelten és így csak történelmi epizóddá váltak ..Ez körülbelül azt jelenti, hogy amenynyiben a magyar fiatalság nyugati példák után menve a „progresszív erőt“ jelentő kommunista párt tudta és beleegyezése nélkül kezd akcióba, akkor épp úgy kifutja magát, mint a párizsi és a német diákság. Hogy az egyetemekről kiindult 1956-os forradalmat nem a belső erők, hanem az orosz tankok „futották ki“, — erről nem ír Kádárék legújabb hamelni furulyása. A brosúrának is beillő hosszú elmefuttatás azután „történelmi megállapításokat is tartalmaz és olyan ferde képet nyújt a nyugati tőkés országokról, melyen nemcsak Nyugaton, de a vasfüggöny mögött is csak mosolyoghatnak az olvasók. Többek között ezt írja: „Az amerikai életforma, a magasabb életszínvonal nem adott és nem is ad választ az Európát foglalkoztató problémákra. Ebben leli magyarázatát az európai tőkésországok munkásosztályának radikalizálódása , balratolódása ...“ Marosán itt nyilván abban a régi hitben él, hogy az otthoniakat még mindig steril vasfüggöny választja el a Nyugattól s így minden hazugságot és tényelferdítést készpénznek vesz. Hogyan beszélhetünk balratolódásról (a cikkíró a balratolódást a kommunista párt felé érti), amikor a két legnagyobb európai tőkésország — Anglia és Németország — kommunista pártjai ezideig egyetlen képviselőt sem tudtak beküldeni a parlamentbe és a választásokon alig kapták meg a szavazatok egy százalékát. Marosánék még mindig ott tartanak, hogy az általános jólétnél és nyugalomnál többre becsülik —legalább is nyugat—kelet viszonylatban — a „permanens forradalmi állapotot“, hogy így feledtessék el az emberekkel a Lenin által beígért jelét a boldogság elmaradásának. A felsőbb helyről sugalmazott írás végül azzal a régen idejétmúlt konklúzióval záródik, hogy jobb üres hassal, kevés keresettel, csengőfrásszal és öreg frázisok harsogásával hithű marxistának lenni, mint polgári nyugalomban élve vörös zászló lobogtatása nélkül Voltaire módjára kertünket művelni. A Marosán nevével jelzett frázishömpölyög újabb bizonyítéka a hazai marxizmus belső, ideológiai széthullásának. Londoni könyvosztályunknál kapható: Füry Lajos: A pelikánok este hazatérnek 28.— Füry Lajos: Az arácsi csodakút 16.— Magyar József: Magyar kincsesláda 20.— Bartha Miklós: Kazárföldön 14.— Fiala Ferenc: Egy hajó elsüllyed a Dunán 10.— Tarna Imre: Szép élet a katonaélet 14.— Padányi Viktor: Egyetlen menekvés 10.—DM vagy annak megfelelő valuta. Buci Gyuri visszatérése a HÍDFC 3. oldal