Hídfő, 1976 (29. évfolyam, 704-727. szám)

1976-02-01 / 706-707. szám

4. oldal Hozzászólás a Nyisztor—Oláh vitához Tisztelt szerkesztőség, nagy érdeklődéssel olvastam Nyisztor Zoltán, majd Oláh György írását a magyar emigráció jövőjét illetően. Sajnos nem mindenben oszthatom Oláh György derűlátását, annál inkább a dolgokat reálisan szemlélő Nyisztor — sokszor fájó megállapításait. Nem lehetünk csillagnézők amidőn előttünk vannak a tények— amelyek erősen ellent mondanak a valóságnak, íme egy példa. Hosszú idő óta élek Amerikában és magam ismeretségi körében kis tanulmányt végeztem, az itten élő magyarok között. Megvizsgáltam 24 családot és feljegyeztem az ott látott tényeket. A 24 családnak 35, már az új hazában született gyermeke van. Megállapításom lényege: a 35 gyermek és a 34 unoka nem ír és nem olvas magyarul és a magyar nyelvet vagy törve, vagy egyáltalán nem beszéli. Vannak persze kivételek is — de sajnos ez nem befolyásolja a szomorú átlagot. Nyisztor Zoltán világos, jövőbe látó szemmel írta meg cikkét. Csak azt írta meg amit látott és tapasztalt — és nem azt ■— amit szeretett volna látni, ő tudta, hogy miért zárta le írását ezzel a fájó mondattal: „Végez vele a halál és saját unokái... “ Az itt született gyermek vagy unoka már nem járat magyar újságot és nem olvas magyar könyveket — legfeljebb angol fordításban. könyv, amely tucatjával hozza a magyar emigráció antikommunista vezetőiről az otthoni adatokat. Csúnya, alattomos munka amit maguk a könyv szerzői is éreznek, mert különben nem bújtak volna a névtelenség falai mögé. A cél világos: megrágalmazni és kinullázni az antikommunista és nemzeti alapon álló emigrációs vezetőket és olyanokat ültetni helyükbe, akik hazai dallamra énekelnek. A könyv azonban nem érte el célját, mert a magyar emigrációt már nem érdeklik ezek a dolgok. A könyvet — aki megkapta — talán átfutja— felfedzi benne a hazai szirénhangokat, ásit egyet és •— a papírkosárba dobja. „Nyilasok, csendőrök, katonatisztek, háborús főbűnösök“ — mint dudvák és gazok olyan gramafonlemez, amely már régen elkopott, s recsegő hangját már csak a hazulról pénzelt bértollnokok és egyéb szegénylegények hallgatják ... Tudom, hogy nem mindenütt ugyanaz a helyzet, de fájóan tudom, hogy, — talán a zsidóság kivételével — minden emigráció sorsa, hogy beleolvadjon abba a közösségbe amelyben él. Kötelességünk azonban, hogy ezt a folyamatot a lehetőségekhez képest lelassítsuk, ami egyes nagyobb magyar közösségeknél sikerül is és Isten áldása legyen azokon akik ezt a nehéz, áldozatos munkát vállalják. üdvözlettel: Sándor Béláné Cortland — USA ❖ A fenti levéllel egyidejűleg kaptunk egy Canadából érkezett levelet. A levél írója régi canadás magyar, aki elküldötte 10 éves unokája Magyar dal című versét, melyet— vigasztaló teljes egészében —, annak minden nyelvtani hibájával együtt közlünk. íme: Magyar dal Magyarország a legszebb ország a világban, ellopták a szép hazánkat, gyerünk össze magyarok vegyük vissza hazánkat, visszavettük szép hazánkat na most tegyük föl a zászlót fönt lebeg az égbe a piros, fehér, zöld zászlók, Isten áldja a magyart. Mária-Antonia Bernáth : A 700. Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! A Hídfő decemberi és egyúttal 700. számát örömmel olvastam, örömmel vettem tudomásul, hogy a nagyvilágban szétszóródva élő magyar emigráció legkomolyabb lapja, a Hídfő nem zsugorodik, hanem izmosodik! Ez a lassú, de állandóan előfizetői létszám a legszebb bizonyítéka annak, hogy a Hídfő nemcsak a helyes úton halad, hanem az élen jár, vezet a szebb magyar jövőt építő, magyarságot mentő, országfelszabadító munkában. De még mást is jelent — szerintem — ez a 700-as példányszám! Azt is bizonyítja, hogy az emigrációs magyarság érdeklődése a magyar problémák felé fokozódik és keresi azt az irányító, vezető erőt, amelyet követhetne. Sajnos, ma személyes vezetője a hontalanságban élő magyarságnak nincsen és nem is lehetne. Mert ha lenne is, a személyeskedés és a széthúzás lehetetlenné tenné számára az eredményes munkát. Én úgy látom, hogy a Hídfő az így keletkezett űrt tölti be, amikor személytelenül, csak az írás erejére támaszkodva vállalja a kezdeményezést, az élre állást. Hogy a lap szerkesztőinek, kiadóinak és a munkatársainak együttes, áldozatos munkája az egyre nehezebb anyagi lehetőségek mellett is képes volt megtörni a közönyt, felébreszteni az érdeklődést, átvenni a vezetést, olyan teljesítmény, amely páratlanul áll az emigrációs magyar újságírás történetében és feljogosít arra a reményre, hogy a Hídfő rövidesen jubilálhat az 1000-es példányszámmal. Adja Isten, hogy így legyen! üdvözlettel: Fábián József (USA) Lucifer Oberammergauban Lucifer főszereplése 200,000 dollárba kerül Oberammergau városának. A cél a Krisztus-korabeli zsidókat behelyettesíteni Luciferrel, ki utóbbi a Pallas Lexikon helyes megállapítása szerint nem más, mint „a sötétség fejedelme“ az „ördög“. A New York Times bonni jelentése szerint bizonyos nyomásnak engedve az Oberammergau-i passiójátékok rendezősége az 1980-ra tervezett előadást 200,000 dollár bevetésével átalakítja oly formában, hogy abban „kevesebbet emlegessék a zsidókat“. Ahelyett, hogy a zsidókat tüntetnék fel, mint akik felelősek a keresztrefeszítésért, az egész bűncselekményt Luciferre kenjék. A kérdéses újságjelentés nem tért ki arra, hogy vajon ki fizeti ki azt a bizonyos 200 ezer dollárt ezen „nemes“ cél érdekében. Az olvasó ltja HÍDFŐ 1976 február ._________________________________________________________________________ GÁBOR ÁRON KÖNYVE — ANGOLUL Gábor Áron három kötetes munkája — Az embertől keletre — Szögletes szabadság — Évszázados emberek — a magyar emigrációs irodalom legnagyobb könyvsikerei közé tartozik. Mindhárom kötet a müncheni Ledermüller nyomda gondozásában jelent meg eddig mintegy 25.000 példányban. A canadai Weller Publishing kiadásában most került piacra a fenti három könyvek egy kötetben való összefoglalása angolul EAST OF MAN címmel. A nagy műgonddal készült könyv, vászonkütésben, díszes borító lappal (376 oldal) megrendelhető az alábbi címen: Dr. Áron Gábor, 8 München 40, Akademiestr. 15, BRD. Araportóval együtt 36,00 DM, illetve 14,00 USA-Dollár.