Hídfő - Új Hídfő, 1982 (35. évfolyam, 851-854. - 1. évfolyam, 5-10. szám)

1982-11-01 / 9. szám

1982. november Tíz hónap alatt történt... MAGYARORSZÁGON béke, rend és jólét uralkodik — írják az otthon megjelenő lapok. Ennek bizonyítá­sára Nixon volt amerikai elnököt el­vitték a pesti vásárcsarnokba is. Megmutatták neki a felhalmozott salátahegyeket, retkeket, paradicso­mot és nem utolsó sorban a hentes­boltokban lógó féldisznókat. Ez ép­pen olyan dolog, mint mikor a sze­gény rokon megmutatja gazdagabb vendégének az éléskamráját, mond­ván: Nézd, mi nem is vagyunk olyan szegények, még dund­os üvegeink is vannak a polcokon. — Hogy az an­­daui hídon álló egykori Nixon mit gondolt magában erről a proletár­­szagú bemutatásról azt nem tudjuk, de tudhatta, hogy idegen államfér­fiakat talán még sem illendő dolog­­ piacra vinni a vendéglátóknak. Nixonnak megmutatták a vásár­­csarnokot, de nem mutatták meg neki a havi 1800 forintból élő nyug­díjasokat, de még csak a 3000 forint­ból élő hivatalnokokat sem. Talán nem olvasta a magas ven­dég, hogy az év közepén újfent ren­dezték az árakat, melynek során 100 százalékkal emelték a vasúti és egyéb közlekedési árakat. Azt sem tud­hatta, hogy a 100 százalékos állami áremeléssel egyidejűleg rendezték a nyugdíjasok fizetését is, amennyiben az az egyén, akinek 2000 forint alatt van a nyugdíja annak — mond és írd — kerek 40 forinttal emelték a nyugdíját. Ebben az évben ünnepelték Kádár János 70. születésnapját, mely ünne­pélyes alkalomból Gyurkó László vastag könyvet írt Kádár János éle­téről, mely könyvről és annak tartal­máról lapunk legközelebbi számá­ban írunk. Itt csak annyit, hogy a szerző bölcsen elhallgatott egyes dolgokat, ellenben kiemelt olyan apróságokat, melyek szóra sem érde­mesek egy államférfi múltjából. Nagy politikai esemény nem tör­tént az országban az elmúlt 10 hó­nap alatt, mindössze annyi, hogy a három polgárit végzett Acél Györ­gyöt leváltották elnökhelyettesi posztjáról és a Központi Bizottságba tették, ahol tovább ápolgatja a ma­gyar kultúrát, melynek egyik leg­főbb korifeusa. — A magyar sza­­mizdat-szerű kőnyomatos továbbra is megjelenhet a szerkesztők teljes nevével, sőt telefonszámával, lakás­címével együtt — ami kissé gyanús egy olyan szocialista országban, ahol árva sor sem jelenhet meg a cenzúra tudta és beleegyezése nélkül. Ezt a dolgot, valahogyan így nevezhetjük: Államilag irányított ellenzék. Amo­lyan szerepszerű intézmény, mint a Hofi-előadások, vagy éppen a Ludas Matyi szatirikus újság­ kritikai írásai. * * * NÉMETORSZÁG új kancellárt ka­pott Helmuth Kohl személyében. A nagy változás nem választások révén történt, hanem, mert a független li­berálisok kiugrottak a szociáldemok­rata Schmidt vezette süllyedő hajó­ból és máról holnapra — kellő előző tárgyalások után — csatlakoztak a kereszténypárthoz, s így parlamenti többséghez juttatták a CDU-t. A kiugrás oka all éve uralkodó szoc­­dem-liberális koalíció pénzügyi csődje. Mikor 11 év előtt a koalíció átvette az ország ügyeinek vezetését, mindössze másfél milliárd adósság terhelte az államkasszát. Ez év köze­péig az adósság 50 milliárd márkára terebélyesedett, ami ha így nő tovább, akkor elkerülhetetlen az amúgy is ott lappangó infláció és munkanélküliség. Kétségtelen, hogy Németország még mindig jól tartja magát a többi európai országok kö­zött, de a liberálisok jól tudják, hogy a hirtelen jött jólét elkényeztette a német népet, s nehéz feladat lenne szűkebbre húzni a nadrágszíjat. Kohl az új kancellár elkövette azt a hibát, hogy a hesseni választások előtt közölte programját, melynek lényege a szocialisták által behozott juttatások és segélyek megvonása, ill. csökkentése. De volt bátorsága szakítani azzal a felfogással, hogy vá­lasztások előtt csak aranyhegyeket szabad ígérni, mely ígéreteket az­után, a választások után, nem kell — mert nem is lehet — betartaniuk a megválasztottaknak. A németországi munkanélküliek száma elérte a 2 milliós számot, mi­nek következtében mind erősebb hangok hallatszanak az ottan élő majd 3 milliónyi vendégmunkás ellen. Hogy az új kormány hogyan vészeli át a régi kormányzat által reáhagyott örökséget, az nemcsak a német kormánytól, hanem a világ gazdasági életének az alakulásától is függ. *** SVÉDORSZÁG ismét a szélső­balol­dali szociáldemokrata Olaf Palmét választotta. Palme hosszú kormány­zás után hatalmas adósságot hagyott az őt követő polgári összetételű kor­mányra, mely adósságot a régi kor­mány elég népszerűtlen gazdasági szankciók révén próbálta kifizetni. Palme a választások előtt, elődje gazdasági megszorításainak lazítását ígérte, melynek hatása alatt pártja többséget is kapott a választásokon.­­ Palme személye a túlzó baloldal uralomra jutását jelenti, azaz végső politikai célja a magántulajdon álla­mosítása é­s legvégül a hagyomá­nyos svéd királyság felszámolása. Választási gyűlésein a tribünön a vörös lobogók elnyomták a kék-sárga svéd színeket és ő maga ökölbe szorí­tott kézzel üdvözölte híveit. A szélső­baloldali pártok svédor­szági győzelmének első eredménye a svéd tőke menekülése volt, amely könnyen gazdasági csődöt vonhat maga után. A svéd baloldal előretörésével szemben Dániában és Hollandiában a mérsékelt polgári pártok győzel­mével végződtek a parlamenti vá­lasztások. Különösen jelentős a dá­niai eredmény, mert Hamlet orszá­gában több mint fél évszázadon át szociáldemokrata többségű parla­ment vezette az országot. * * * A LIBANON-IZRAELI háború legcsúnyább fejezete Nyugat-Beirut­­ban zajlott le. Az izraeli katonaság által körülzárt nyugati városrészben benyomultak az ún. keresztény milí­cia tagjai és két napon át tartó mé­szárlást végeztek az ott élő polgári lakosság között. A véres akciónak mintegy négyezer halálos áldozata volt. Asszonyok, gyermekek és kato­naságot soha nem látott férfiak. A rövid ideig tartó nemzetközi felhá­borodás az ügy azonnali kivizsgálá­sát követelte, ami ellen a terroristá­ból izraeli miniszterré előlépett Be­gin élénken tiltakozott, s tagadta, hogy Izraelnek valami köze is volt a mészárláshoz. Azután szép lassan ki­derült az igazság. Napfényre jutott, hogy Begin hadügyminisztere, Sha­ron hetekkel előtte felvette a kapcso- 5. oldal

Next